A magyar állami média nem számolt be Merkel kritikus megjegyzéseiről

február 3, 2015

merkel_orban

“Boldog család!”

A magyar állami M1 televízió kihagyta Angela Merkel kancellár néhány kritikus megjegyzését hétfői látogatásáról szóló beszámolójában. Ezek elsősorban az orosz szankciók kikerülésére, a civil társadalom és a média helyzetére vonatkoztak, de a köztévé azt is elfelejtette megemlíteni, amikor Merkel értelmezhetetlennek nevezte az „illiberális demokrácia” kifejezést. A nézők ehelyett egy beszámolót láthattak, melyen Orbán Viktor miniszterelnök kezet ráz Merkellel, és részletes beszámolót kaphattak arról, mit is mondott Orbán a közös sajtótájékoztatón. A hírműsorban beszámoltak a nap tüntetéséről is, de azt szintén nem említették, hogy a TEK az eredeti helyszínen nem engedélyezte a demonstrációt.

A Híradó bemondója szerint “mindkét vezető hangsúlyozta, hogy az EU nem lehet versenyképes Oroszország nélkül”. Valójában ezt Orbán hangsúlyozta. Merkel ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a tartós diplomáciai megoldás megtalálása az ukrán konfliktusra, és az EU által alkalmazott gazdasági szankciók fenntartása Oroszországgal szemben.

Az M1 Merkel szankciókkal kapcsolatos mondatatit is félreértelmezte. A beszámolóban a magyar fordításban az hangzott el, hogy:

Egyrészről Németország szankciókat alkalmazott Oroszországgal szemben, de másrészről mindig is hangsúlyoztuk a békés diplomáciai megoldás fontosságát.

Az ellenzéki ATV beszámolójában (14:50-nél), ez a mondat így hangzott el magyar fordításban:

„Németország szankciókat alkalmaz, ezt egyébként Európával közösen tettük meg, másrészt pedig mindent megteszünk annak érdekében a diplomáciai lehetőségek keretén belül, hogy tárgyalások útján sikerüljön ezt a konfliktust megoldani.”

Az eredeti mondat az EU szankcióit az ukrán válság diplomáciai megoldásához vezető folyamat részeként mutatja be, míg az M1 olyan módon változtatta meg a mondatot, hogy az azt sugallja, a német kancellár szembeállította az orosz szankciók eszközét a békés megoldással.

Az egyik állami média tudósítója a helyszínen azt kérdezte Merkeltől, hogy mik az Eurázsiai gazdasági együttműködés lehetőségei. Merkel válasza tartózkodó volt, és hangsúlyozta, hogy hosszútávon szükséges egy ilyen gazdasági együttműködés mind Ukrajnával, mind pedig Oroszországgal, de most a hangsúlyt a Magyarország észak-keleti szomszédjában folyó háborús helyzet megoldására kell fektetni. Az M1 csak azt említette, hogy Merkel hangsúlyozta az eurázsiai együttműködés fontosságát.

A legtöbb beszámoló Magyarországon és külföldön egyaránt aláhúzta a látható nézetbeli különbségeket Merkel és Orbán között a sajtótájékoztatón. A Híradó azonban kihagyta beszámolójából az egész záró részt, ahol a két vezető nyíltan eltérő véleményt fogalmazott meg az illiberális demokrácia kérdéséről.

Rövid említést tett az M1 hírműsora Merkel látogatásáról a Dohány utcai zsinagógában, valamint arról, hogy találkozott Áder János köztársasági elnökkel, és hosszabban részletezte azt, hogy Merkel átvette díszdoktori címét. Beszámolójában a köztévé bemutatta Merkel egyetemi diákoknál tett látogatását, de a Híradó csak azt mutatta, amikor Merkel Orbánt „jó munkatársnak” nevezte, pedig számos kritikusabb megjegyzése is volt.

A hírműsorban beszámoltak a találkozó alatti tüntetésről, és elmondták, hogy a demonstrálók a magyar politikai rendszer ellen tiltakoztak, de azt már nem említették, hogy a Terrorelhárító Központ (TEK) épp aznap reggel tiltotta be a tüntetést az eredetileg meghirdetett helyszínen, az Andrássy Egyetem előtt, ahol Merkel is beszédet mondott.

A Híradó később közzétette vágatlan, teljes beszámolóját is weboldalán a sajtótájékoztatóról, de ez lényegesen kevesebb emberhez jut el, mint a fő-műsoridőben sugárzott Híradó.

A magyar közszolgálati Kossuth Rádió interjút tett közzé Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel reggeli műsorában, melyben a miniszter azt mondta, „nem voltak meglepetések” Merkel látogatása alatt és „a magyar-német kapcsolatok sosem voltak jobbak, mint most.”

Hivatkozás:

http://www.hirado.hu/videok/?video=341806

http://www.atv.hu/videok/video-20150203-orban-merkel-sajtotajekoztato