A magyar civil szervezetek összefognak a további rendőri intézkedések miatt

szeptember 12, 2014

mora_vera

Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója rendőrök gyűrűjében az irodája előtt hétfőn.

A kormány által támadott úgynevezett tizenhárom „fekete bárány” civil szervezet, amely a Norvég Civil Alap és az EGT Civil alapjának a támogatását élvezi, beleértve a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a korrupcióellenes Transparency International szervezetét, összefognak a további várható rendőrségi lépések miatt, a hétfői Ökotárs Alapítványnál végrehajtott rendőri rajtaütés következtében.

Az érintett szervezetek megosztják a tudásukat és szakértelmüket egy vészhelyzeti levelezőlistán keresztül és védelmi intézkedéseket tesznek a várható rendőrségi rajtaütések miatt.

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője a Budapest Beacon-nek elmondta, az érintett szervezetek közötti kommunikáció folyamatos, és a különböző civil szervezetek ügyvédjei készenlétben vannak. “Jelenleg az Átlátszó a számítógépek és telefonok adattitkosításának „kisokosát” készíti el, arra az esetre, ha a hétfői események megismétlődnének”. Bodoky elmondta, további nyomozásokra számít a többi civil szervezetnél is az Ökotárs rajtaütése során szerzett információ alapján.

Ugyanakkor a Krétakör Alapítvány kisebb pánikot robbantott ki, amikor Facebook oldalukra az irodájuk előtt parkoló két rendőrautó fényképét posztolták. A riadót lefújták, miután kiderült, hogy a rendőrautók csak a Corvinus Egyetemet biztosították, mivel a leköszönő Európai Bizottsági elnök, José Manuel Barroso ott vette át díszdoktori címét.