A magyar csapatok puskalövés nélkül elfoglalták Budapestet

december 21, 2016

A TEK egyik páncélozott szállító harcjárműve a Nyugati pályaudvarnál. Fotó: MTI

Kedden a Terrorelhárító Központ páncélozott szállító harcjárművei jelentek meg Budapest több forgalmas pontján, például a Vörösmarty téren, a Nyugati pályaudvarnál vagy a Széna téren. A látványos fölvonulás ellenére a Belügyminisztérium ugyancsak kedden közölte: nem emelik föl a terrorfenyegetettség szintjét az addigi hármas, közepes fokozatról.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott szállító harcjárművekkel szállta meg kedden Budapest több forgalmas pontját. Az erőfitogtatásnak tűnő akció előzménye az volt, hogy – válaszul a hétfő esti, tizenkét halálos és többtucat sebesült áldozatot követelő berlini terrormerényletre – Pintér Sándor belügyminiszter fölkérésére Papp Károly országos rendőrfőkapitány Budapesten és Pest megyében már hétfő este, kedden pedig az egész országra kiterjedően a lakosság védelme érdekében szükséges intézkedéseket rendelt el – írja az MTI.

A lendületes rendőrségi akció keretében tovább „erősítették a közterületi jelenlétet: a nagyobb bevásárlóközpontok, ünnepi vásárok területén, valamint a jelentős tömeget vonzó rendezvények helyszínén folyamatos rendőri jelenlétet biztosítanak, a kisebb forgalmú helyszíneken pedig visszatérően ellenőriznek” – közölte a hírügynökség szerint Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közrendvédelmi főosztályvezetője.

„A Budapest-München között járó vonatokat a magyar, az osztrák és a német rendőrök közösen ellenőrzik, az országon áthaladó nemzetközi vonatokat a Készenléti Rendőrség kíséri, a budapesti főpályaudvarokon pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon létrehozott vasúti alosztályok biztosítanak állandó rendőri jelenlétet” – folytatta a rendőri vezető.

A Belügyminisztérium kedd délelőtt közölte az MTI-vel: nem emelte a terrorfenyegetettségi szintet az európai nagyvárosokban hétfőn történt merényletek miatt Magyarországon a Terrorellenes Koordinációs Bizottság, marad a hármas, közepes fokozat. A rendőri jelenlétet ugyanakkor megerősítik, különösen a bevásárlóközpontok és a karácsonyi vásárok körzetében.

A tárca indoklása szerint a bizottság azért nem módosította a jelenleg hatályban lévő terrorfenyegetettségi fokozatot, mert a testület értékelése szerint még utalás szintjén sem keletkezett magyarországi terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):