A magyar országgyűlés saját rekordját döntötte meg 2013-ban

december 24, 2013

Orszaghaz1

A magyar parlament idén minden harmadik órában elfogadott egy törvényt az ülések alatt.

A napi.hu cikke szerint a magyar országgyűlés harminccal több törvényt fogadott el 2013-ban, mint előző évben annak ellenére, hogy 13%-kal kevesebb időt töltött ülésezéssel.

Az Országgyűlés tavaly összesen 225 törvényt fogadott el 918 órányi ülésezéssel, vagyin minden negyedik órában született egy törvény.

Ezt is felülmúlva a parlament idén 255 törvényt fogadott el, mindössze 795 órányi ülésen, vagyis nagyjából minden harmadik órában új törvény született.

A 2013-ban elfogadott törvények közül 88 volt új jogszabály, 167 törvénymódosítás és 44 nemzetközi egyezmény. A határozatok között 38 mentelmi ügy szerepelt, amelyek közül nyolc alkalommal függesztették fel az adott képviselő mentelmi jogát.

2013-ban összesen 432 törvényt nyújtottak be az Országgyűlésnek, ebből 180-at a kormány, 92 törvényt pedig a kormánypárti képviselők, ezekből összesen 251-et el is fogadott a parlament.

Az ellenzék által benyújtott 157 törvényjavaslatból kettő nyerte el a képviselők többségének bizalmát, a bizottságok három javaslata közül kettőből született törvény. A kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen egyetlen törvényjavaslatot sem nyújtottak be.

A házvezetés 2013-ban összesen 53 alkalommal élt a pénzbírság kiszabásának lehetőségével.

Hivatkozás:

Túlteljesítették a honatyák a tavalyi évet, napi.hu, 2013. december 21.