Magyar választás 2014: A kampányidőszak kezdetét beárnyékolják az elrontott aláíróívek

február 18, 2014

signature-form

500 aláírást kell összeszednie március 3-ig azon jelölteknek, akik szeretnék, hogy nevük felkerüljön a 2014-es szavazólapokra. Erre a célra a helyi választási iroda által kinyomtatott és lepecsételt aláíróíveket kell igénybe venni. A nyomtatványokat a hétvége során kellett kinyomtatni, és hétfő reggel első dolog volt azokat átadni a jelöltek számára.

Azonban Vecsésen, Mezőtúron, Csornán, Pécsen és más településeken az egyesült ellenzéki jelöltek azt vehették észre, hogy az ellenzéki pártok nevét alfabetikus sorrendben nyomtatták az aláíróívekre az igénylés sorrendje helyett.

A helyzetet rövid időn belül helyreigazították, de nem sikerült azelőtt rendezni, hogy az egyesült ellenzék bejelentette volna, hogy a „szervezési kudarc veszélyezteti az ellenzéki pártok indulását a választáson”.

Bár képviselőjelöltjeik országszerte megkezdték az ívek átvételét, az előzetesen leadott igénylőlapokkal szemben, az egységes informatikai rendszer ellenére – rossz jelöltállító szervezeti sorrend szerepelt az ajánlóíveken – közölték. Ez ellehetetlenítette az ajánlásgyűjtés megkezdését az ellenzéki jelöltek számára, miközben a Fidesz-KDNP jelöltjei már reggeltől gyűjthetik az ajánlásokat ezekben a választókerületekben

A 2014-es választás az első, amelynek adminisztrációját országos szinten az új Nemzeti Választási Iroda végzi, melynek tagjait Áder János köztársasági elnök jelölte ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke javaslatára. Bár a helyi választási bizottságok továbbra is fontos szerepet játszanak a választások lebonyolításában, az ellenzéki pártokat aggasztja, hogy az új Nemzeti Választási Iroda valamilyen módon hátráltatni fogja őket, hogy a kormányzó pártot előnyösebb helyzetbe hozza.

Ha a tavalyi bajai, fóti és békéscsabai időközi választást nézzük, akkor az idén április 6-án sorra kerülő választás sem lesz zökkenőmentes.

Hivatkozás:

Elrontották az Összefogás listáját, nol.hu; 2014. február 17.