A menekült fiú levideózta, ahogy romba dől az élete, Iványi Gábor is csatlakozott a menekültek mellett kiálló püspökökhöz, már a szülés után 24 órával kitennék a kórházból az anyát és babáját, a magyarok tartalékok nélkül, leromlott állapotban lesznek nyugdíjasok, a Magyar Nemzeti Kereskedőház még mindig nem tette közzé éves beszámolóját, a Fidesz és a propagandaminisztérium is titkolózik, hazugságvizsgálóval nyomoznak a rendőrök Orbán meghekkelt interjúja ügyében, vihetik Mészárosék a Veszprémet, Helmut Kohl özvegye német szónokok helyett Orbánt szerette volna hallgatni a temetésen, az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy szabálytalan volt az online szerencsejátékok magyarországi engedélyezési eljárása, a lemondott történész szerint Schmidt Mária félrevezette a kuratóriumot, és utólag hárítja a felelősséget – csütörtöki hírösszefoglalónk.
Iványi Gábor is csatlakozott a menekültek mellett kiálló püspökökhöz
Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által a Menekültek Világnapja (június 20.) alkalmából Beer Miklós váci megyéspüspök és Fabinyi Tamás evangélikus püspök közös üzentben emelte föl szavát a menekültek mellett. A magunk részéről csatlakozunk a püspökök felhívásához. Mi is támogattuk, és a jövőben is támogatni kívánjuk menedéket kereső embertársainkat – közölte az Evangéliumi Testvérközösség elnöke. (Budapest Beacon)
Orbán: Macron új fiú, de majd kiismeri magát
Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtök délután Brüsszelben röviden reagált Emmanuel Macron francia elnök észrevételeire. A francia elnök azt mondta, hogy az EU szerinte nem szupermarket, ahol válogatni lehet a kötelezettségek között. Ezzel elsősorban a magyar és a lengyel kormányt kritizálta, amelyek nem tartják be a közös szabályokat. Orbán Viktor az EU csúcsra megérkezve úgy reagált, hogy Macron még új fiú az Európai Tanácsban, és még nem ismerte ki magát, hogy mit illik és mit nem. Mindenesetre nem tartja túl biztatónak, hogy belépőként belerúgott a visegrádi országokba. (444)
A menekült fiú, aki levideózta, ahogy romba dől az élete
A 19 éves Tamer szeret filmezni, csinált videókat a szüleiről, amatőr filmet az öccsével. Aztán jött a szíriai háború, az otthonukat lerombolták, apját és öccsét megölték, ő pedig 2015-ben Európába menekült. De ekkor sem állt le a filmezéssel, töredékes felvételeit pedig most megosztotta velünk – az útjáról készült felvételeket, egykori családi videókat, és kisjátékfilmes szárnypróbálgatásait. Ismerje meg Tamert, az útját Európába, és az egykori szíriai életét, amit elpusztított a háború!
Hazugságvizsgálóval nyomoznak a rendőrök Orbán meghekkelt interjúja ügyében
A tavaly karácsonyi miniszterelnöki interjút valaki meghekkelte, és a meghamisított szöveg került be a Fejér Megyei Hírlapba, aztán a megpiszkált interjú még legalább kétszer eljutott előfizetőkhöz. Június elején néhány, Fejér Megyei Hírlaphoz kötődő dolgozót vetettek hazugságvizsgálat alá, azok után, hogy pár héttel korábban a rendőrség már meggyanúsított valakit az ügyben. (24.hu)
Már a szülés után 24 órával kitennék a kórházból az anyát és babáját
Egy rendeletmódosítás tervezete szerint „akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülött babával”. A javaslat szerint az egészséges, 2499 gramm feletti születési súlyú újszülötteket engedhetik majd haza, ha a szülés a 37-41. terhességi hét között történt. A lap szerint csak a problémamentes terhesség és szülés után, az édesanya kérésére történhet az elbocsátás, de félő, hogy a kórházak a szakember- és helyhiány miatt kérni fogják a nőket, hogy távozzanak. Hercegh Szabolcs szülész-nőgyógyász úgy reagált a tervezetre, hogy szemben Nyugat-Európával Magyarországon akár három napot is bent tölthet az anya a szülés után, ami szerinte „nagy dolog”. (444, Magyar Nemzet)
Vajon melyik ország költi a legkevesebb pénzt alapfokú oktatásra az OECD-ben?
(444, OECD)
A Fidesz és a propagandaminisztérium is titkolózik
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában fakadt ki azon, hogy az ellenzék elutasítja a kormánypárti plakáttörvényt. Ezután Kósa összevetette az LMP és a Jobbik plakátkiadásait, és arra jutott, hogy az LMP sokkal többet fizetett egy hirdetési felületért, mint a Jobbik. A fideszes politikus korábban arról is beszélt, hogy az ingyen (vagy nagyon alacsony áron) adott plakáthely „üveggyöngynek” minősül. A Népszava bő másfél hónapja a Fideszt és a Miniszterelnöki Kabinetirodát is megkérdezte, mennyire jellemző az a gyakorlat, hogy a kormány ingyenes, kedvezményes hirdetési lehetőséget vesz igénybe, de a feltett kérdésekre sem innen, sem onnan nem reagáltak. (Népszava)
Ész nélkül öregszik a magyar: tartalékok nélkül, leromlott állapotban lesz nyugdíjas
Az Aegon nyugdíjfelkészültségről készített világméretű felmérésének kijózanító számait a Világgazdaság ismertette csütörtöki lapszámában. A 15 országban elkészített közvélemény-kutatás szerint a magyarok várják a legpesszimistábban, a legrosszabb egészségügyi állapotban, és a legkevesebb tartalékkal a nyugdíjas éveket. A lengyelek, és a japánok mellett a magyarok közül készítenek legkevesebben tervet arra, hogy miből fognak élni miután abbahagyták a munkát, de a magyarok 71 százalékának nincs semmilyen vészhelyzeti terve arra, ha a nyugdíj előtt valamilyen oknál miatt elapadna rendszeres jövedelme. Az Aegon vizsgálata szerint az egészségmegőrzés terén is utolsó a magyar: mindössze 34 százalék válaszolt úgy, hogy figyel az egészséges táplálkozásra, és csak 24 százalék mondta, hogy sportol rendszeresen. (444, Világgazdaság)
A Magyar Nemzeti Kereskedőház még mindig nem tette közzé éves beszámolóját
Huszonkét napja lejárt a határidő, ám a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) felügyelete alatt álló, több botrányban érintett cég, az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. még mindig nem adta le a beszámolóját arról, hogyan gazdálkodott tavaly közpénzből. Magáncégek tízezreinek és állami cégek százainak nem okozott gondot a határidő betartása, de az MNKH-nak igen. A Magyar Nemzeti Kereskedőház idén 3,7 milliárd forintból gazdálkodott, jövőre pedig kétszer ennyiből, 7,5 milliárd forintból fog. (24.hu)
Vihetik Mészárosék a Veszprémet
Egy nap alatt áldását adta a Gazdasági Versenyhivatal arra, hogy az állami tendereken jól szereplő Duna Aszfalt többségi részesedést szerezzen a veszprémi kézilabdacsapatban. Az üzletről kedden röppent föl a hír először, szerdán pedig az is kiderült: kitúrták a helyéről Simicska Lajost és családját a Veszprém Aréna díszpáholyából. (Magyar Nemzet)
Palkovics: Nem mindenben volt sikeres a CEU-törvény kommunikációja
Az oktatási államtitkár szerint folynak a tárgyalások a kormány és New York állam között. A Michael Ignatieff által egy egyetemi autonómiáról szóló konferencián mondottak ezt megerősítik: pénteken megkezdődik az egyeztetés a Közép-európai Egyetem jövőbeli működéséről – mondta a CEU rektora. Ignatieff beszámolója szerint az érdemi tárgyalások azután kezdődhetnek meg, hogy Betsy DeVos amerikai szövetségi oktatási miniszter lelevelezte a magyar kormány azt, amit már eddig is tudott: tagállami hatáskörbe tartozik az oktatásügy az Egyesült Államokban. (444, 444)
Trükkös javaslattal akarja a Fidesz–KDNP kikerülni a plakáttörvény kétharmados részeit
Az új – csak feles támogatást igénylő – javaslat szerint egy párt csak az előző év listaárain hirdethet, kedvezményeket csak közbeszerzéssel lehetne kapni, hatóság ellenőrzi majd a plakátokat, és amelyik párt megszegi a törvényt, komoly pénzbírságot kaphat, viszont az olyan szatellit szervezetekre, mint a CÖF, nem vonatkozik a Fidesz–KDNP javaslata. (HírTV)
Heti Válasz: így pénzeli a Fidesz az MSZP-seket
A lap szerint a Fidesz mesterségen tartja életben a legnagyobb baloldali ellenzéki pártot, mert így saját szavazókat nem veszít, mást viszont nem enged megerősödni az MSZP-n kívül. A lap három példát hoz a közelmúltból, mikor százmilliók jutottak a Fidesz akaratából MSZP-közeli körökhöz:
- Listaáron több mint kétszázmillió forintnyi hirdetéssel tömte ki a kormány a Puch László irányította Népszavát, Vasárnapi Híreket, és Szabad Földet.
- 1,3 milliárdot fizet a kormány Csillebércért Rácz Péternek, akit korábban pereltek, feljelentettek.
- A Matolcsy György unokatestvére által irányított Növekedési Hitel Bank két óriáshitelt is nyújtott a Puch család cégeinek: 490+420 millió forint értékben. (444, Heti Válasz)
Helmut Kohl özvegye német szónokok helyett Orbánt szerette volna hallgatni a temetésen
A Der Spiegel csütörtöki számában közölt cikket a Helmut Kohl néhai német kancellár búcsúztatása körüli hercehurcáról. A lap szerint csak az utolsó pillanatban sikerült megfékezni az özvegy, Maike Kohl-Richter szervezését. A július 1-jére az Európai Parlament strasbourgi székházába szervezett európai gyászszertartást az özvegy német szónokok nélkül szerette volna megtartani. Maike Kohl-Richter viszont ragaszkodott Orbán Viktorhoz és beszédéhez. A Der Spiegel szerint végül közbenjáróknak sikerült nyomás alá helyezni és meggyőzni az özvegyet, aki végül megengedte, hogy Angela Merkel mégis mondjon beszédet. (Der Speigel, 444)
A lemondott történész szerint Schmidt Mária félrevezette a kuratóriumot, és utólag hárítja a felelősséget
A Dózsa László-ügy miatt távozó Horváth Miklós cáfolja, hogy az 1956-os Emlékév történészszakmai vezetője lett volna, és Schmidt Mária helyett is bocsánatot kér a Pruck családtól. (444)
Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy szabálytalan volt az online szerencsejátékok magyarországi engedélyezési eljárása
A részletekért kattintson! (444)
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):