A magyarok többsége szerint 2014 óta egyértelműen nőtt a korrupció – ez történt a hétvégén

december 11, 2017

Az eső legyőzte Orbán ellenzékét – ez történt a hosszú hétvégén

A legfontosabb hétvégi hírek röviden, egy helyen.

A kormánypártok jelöltje nyert a solymári időközin

Az érvényes szavazatok 56,82 százalékával a Fidesz és a KDNP jelöltje, Dalos Attila Zoltán nyerte a vasárnapi időközi önkormányzatiképviselő-választást a Pest megyei Solymár 6. választókerületében. A teljes demokrata oldal által támogatott független jelölt, Kárpáti Zsuzsanna 42,68 százalékkal lett második. (Budapest Beacon)

Csökkenéssel járt a béremelés

Csökkent több mentődolgozó fizetése a béremelés után, erről panaszkodnak többen egy zárt Facebookos csoportban. Erre a DK hívta fel a figyelmet. Az egyik mentős szakszervezetnél is azt mondják, van, aki 50 ezer forinttal kapott kevesebbet a 12 százalékos béremelés után. (RTL Híradó)

A Közbeszerzési Hatóság jogsértőnek találta a római-parti mobilgát tervezését

Jogsértő a Közbeszerzési Hatóság szerint a római-parti mobil gát tervezésének közbeszerzés nélküli kiszerződése a Fővárosi Csatornázási Műveken keresztül a Tér-Team Kft.-nek – írta Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője a hatóság tájékoztatása alapján a Facebook-oldalán. Jávor Benedek szerint ha a tervezési szerződés semmis, akkor új közbeszerzést kell kiírni, majd újra kell tervezni a projektet, az új tervek pedig azt is jelenthetik, hogy a változások miatt új engedélyezési eljárást kell lebonyolítani. (Magyar Nemzet)

EBESZ-megfigyelőket hívna a választásra a Momentum

Nyílt levélben fordult az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezetéhez a Momentum,  „kérve a 2018-as országgyűlési választások tisztaságának teljes körű ellenőrzését.” Szerintük a közelmúlt eseményei megmutatták, hogy „nem lehet bízni a magyar szervek függetlenségében, különösképp a volt fideszes képviselő által vezetett Állami Számvevőszékében.” (444)

A magyarok tudják, hogy korrupcióban élnek, de cinkosok ebben

A korrupcióellenes világnapra adta ki legutóbbi felmérését a tagállamokban uralkodó állapotokról az Eurobarométer. A magyarok véleménye több mint tragikus. (Hvg.hu)

Választási megállapodást kötött a DK és a Szolidaritás Mozgalom

A megállapodást Gyurcsány Ferenc és a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, Székely Sándor írta alá. A civil szervezet jelöltjei a DK listáján indulhatnak. Gyurcsány szerint a demokratikus ellenzéki pártok programjában nincs olyan érdemi különbség, amely kizárná az összefogást, azonban kompromisszumok sokaságát kell megkötni. (444)

Egy nap alatt 9 milliónyi adományt gyűjtött össze a Jobbik

Szabó Gábor pártigazgató közleménye szerint a Jobbik felhívására tízezrektől jönnek a támogató üzenetek, és „csütörtök estétől péntek estig 1112 embertől összesen 8 970 094 forint pénzadomány érkezett a megadott bankszámlánkra.”  Az adománygyűjtés azután indult, hogy az Állami Számvevőszék 660 milliós bírsággal tette kétségessé, hogy a párt elindulhat-e egyáltalán a jövő évi választáson. (444)

Schmidt Mária nem tűri az ellenvéleményt

A plakátbotrány után távozó történész azt mondja, volt főnöke „nem szerette, ha vannak az ő véleményét nem támogató hangok”. (Magyar Nemzet)

Rengeteg pénzt kerestek a letelepedési kötvényekkel

Rekordbevételre, összesen 165 milliárd forintra tettek szert a letelepedésikötvény-üzletben részt vevő Fidesz-közeli érdekkörök – a Magyar Nemzet számításai szerint. (HírTV/Magyar Nemzet)

Karácsony Gergely az MSZP gyűlésén: „Döntsétek el ti, milyen szerepet szántok nekem!”

Karácsony azzal az őszinte beismeréssel indított, hogy „mindenkinek könnyebb lenne, ha én most nem lennék itt.” Molnár Gyula azt sem tudta, melyik párttól érkezik a leendő miniszterelnök-jelöltjük (444, 444)

Továbbra is bizonytalan a fóti gyermekotthon lakóinak sorsa

Még mindig érkeznek újabb menekült gyermekek az egykori Fóti Gyermekvárosba. A Károlyi István Gyermekközpontban csaknem ötven kísérő nélkül érkezett kiskorút szállásolnak el. Az intézmény talán az utolsó karácsonyi ünnepséget tartotta meg, a kormány ugyanis jövőre felszámolná a gyermekotthont, az épület kastélyként funkcionálna tovább. (HírTV)

Karácsonyig megállapodna az Együtt az egyéni választókerületi koordinációról

Közös lista az ellenzéki pártokkal nem, saját miniszterelnök-jelölt viszont lesz. (444)

Nyomoz a NAV az éttermében diákokat ingyen dolgoztató polgármester ügyében

A szihalomi polgármester, Bóta József cége által nyert uniós támogatásokkal kapcsolatban tette meg a bejelentését a legnagyobb feljelentőként elhíresült Tényi István még november végén, aki most arról számolt be, hogy a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága nyomoz az ügyben. (Zoom.hu)

Európai Filmdíjat kapott Borbély Alexandra

A Testről és lélekben nyújtott alakításáért díjazták. (444)

A gyűjtés miatt felmondta szerződést a Filmalap a Macskafogó felújítóival

Az eddig retusált 195 ezer képkockát átadják Vajnáéknak. „Sosem állítottuk, hogy a film jogai a miénk lennének” – fordult nyílt levélben a Filmalaphoz a Macskafogó felújítója. (444, 444)

A XVIII. kerület kiadott egy kalendáriumot, aminek majdnem minden oldalán ott van ugyanaz a fotó Kucsák László fideszes képviselőről, és a keresztrejtvény megfejtése is az, hogy Kucsák László

Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata gyakorlatilag kiadott egy full fideszes kampányanyagot, amiben mindenhol vastagon szedték a fideszes országgyűlési képviselő nevét. (444)

Megszívatják a bankok a falusiakat

A bankoknak nem éri meg minden faluba bankautomatát telepíteni, pedig igény lenne rá. A falusiak a szomszédos nagyobb városokba járnak pénzt felvenni, ami költséges és időigényes. Sőt, az is gyakran előfordul, hogy kiürülnek az automaták, miután nagy körzeteket szolgálnak ki. Pénzt a postán is lehet felvenni, de olyan magas a kezelési költség, hogy az emberek inkább buszra ülnek. (Abcúg)