A magyaroknak tetszik a négynapos munkahét

augusztus 26, 2016

workplaceemployment

Egy magyar cég kipróbálta a négynapos munkahetet, és nagyon bejött mindenkinek.

Van egy magyar cég, ahol csak heti négy napot dolgoznak: hétfőtől csütörtökig, igaz, akkor napi tíz órát – írja a nol.hu.

A technológiai fejlődés miatt egyre inkább átalakulnak a munkavégzési szokások: a hagyományos, heti ötnapos munkahét lecserélése itthon még nem jellemző, de egy borsod megyei cég már jóideje így működik – mindenki legnagyobb megelégedésére.

A fakerítéseket, korlátokat kizárólag kézzel készítő Nyakigláb Kft. vezetője, Kusinszki András a nol.hu-nak úgy nyilatkozott: a négynapos munkahét bő két évvel ezelőtti bevezetése abszolút megérte.

Akkor a dolgozók megkérdezésével úgy döntött, hogy a hét első négy napján egy órával korábban kell kezdeni, és egy órával később kell befejezni a munkát. Szociális, emberi és gazdasági indoka is volt a meggondolásnak, s ezen indokok mind helytállónak bizonyultak.

Az alkalmazottak ugyanazt a munkát elvégzik, sőt, sokszor többet is egy hét alatt. Cserébe van egy szabadnapjuk pénteken, amikor ügyes-bajos dolgaikat elvégezhetik. Nem kell fölösleges szabadságot kivenniük.

A cégvezető tapasztalata szerint munkavállalói lojálisabbak, s úgy véli, nagyon nehéz lenne a Nyakiglábtól most szakembert elcsábítani, ami az általános munkaerőhiány közepette nem kis fegyvertény. A dolgozók kipihentebbek, elégedettebbek. Nem rabszolgaként kell velük bánni, a megbecsülésük a vállalkozás számára is kifizetődő – hangsúlyozta.

„A kisördög bennem volt persze, amikor a változtatást bevezettük. Az járt a fejemben, hogy ebben a helyzetben egy üres pénteket kell fizessek, de valójában nem, hiszen azt az időszakot a korábbi napokon ledolgozzák. Így a heti munkaidő 40 óra. Az egyheti szabadság pedig egy hétre szól, nem négy napra” – magyarázta Kusinszki.

Más hazai példáról egyelőre sem ő, sem az orgánum nem tud. „Hitetlenkednek a cégek, amikor erről mesélek. Tavaly, amikor hír volt rólunk, akkor volt egy komolyan érdeklődő vállalkozás, aki tapasztalatokról való beszámolót kért, de idővel eltűnt.”

Magyarországon nem tudunk olyan nagyipari vállalatot, amely négynapos munkahét mellett működne. Ilyen hír csak a kisvállalkozásnak számító Nyakiglábról jutott el hozzánk is – mondta a lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Pedig lenne min gondolkodni, mert a technológia fejlődésével szerinte tíz éven belül megérkezik ez a probléma.

Külföldön már óriáscégek próbálkoznak vele

A megszokottnál rövidebb munkahét témáját feszegetők között igazi nagyágyú is akad.

A Forbes magazin idei listáján a világ negyedik leggazdagabb emberének tartott mexikói milliárdos, Carlos Slim a Bloombergnek augusztus elején adott interjújában beszélt a négynapos munkahétről, amely rá­adásul már nem is csak vízió.

Cégénél, Latin-Amerika egyik legnagyobb telekommunikációs vállalatánál, a Telmexnél ezzel kapcsolatban már lépéseket is tett, s a lehetőséget a dolgozók negyven százaléka el is fogadta.

A munkaidő csökkenése egyáltalán nem új keletű dolog, így nem is valamiféle gazdaságromboló folyamat. A múlt század elején még hatnapos munkahéten 72 órát dolgoztak az emberek, amely több lépcsőben olvadt a jelenlegi heti 40 órára. Ez azonban nem a vége a történetnek – magyarázta.

Ahogy korábban, úgy most sem áll meg az ipar és a technológia fejlődése. A gépek számos feladatot elvégeznek majd helyettünk, emiatt pedig muszáj a munkarendhez hozzányúlni, hiszen az emberek egyre kevesebbet időt lesznek kénytelenek munkával tölteni. Ennek egyik megoldása lehetne már nem is a négy-, hanem a háromnapos munkahét, ilyen foglalkoztatás mellett pedig az alkalmazottak is később, például 75 éves korukban vonulnának nyugdíjba. Ez a gazdaság egyéb területeire kedvező hatást gyakorolna, hiszen az emberek több szabadidejére épülő szolgáltatások iránt nőhetne a kereslet – mondta a Telmex vezér, aki szerint az ilyen módon alkalmazott munkavállalók hatékonyabban tudnának a feladataikkal foglalkozni.

A németek is gondolkodnak róla

Hogy a probléma valós, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy Németországban is komolyan foglalkoznak a kérdéssel. A gondolkodás iránya szinte teljesen egybeesik a Carlos Slim által fölvázolttal: kevesebbet kellene dolgozni egy héten, cserébe viszont hosszabb ideig maradna alkalmazásban az ember.

Ezzel szociális és társadalmi kérdéseket is kezelni lehetne, például, hogy mit kezdjünk az emberekkel az egyre inkább elöregedő társadalmakban a mind kevesebb munkalehetőség mellett.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):