Magyarország felkészül a fokozódó ukrán helyzetre

március 17, 2014

molnarzsolt

Molnár Zsolt, az MSZP parlamenti képviselője

A magyar nemzetbiztonsági hivatalok katonai és polgári szempontból is felkészülnek a fokozódó ukrán helyzetre. Molnár Zsolt MSZP-s képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke elmondta, fennáll a polgárháború lehetősége, de mindent meg kell tenni a fegyveres konfliktus elkerülésének és a béke megőrzésének érdekében. Mintegy 200.000 magyar származású él Ukrajna területén.

Az eleinte vonakodó Magyarország most határozottan állt ki véleményével a konfliktusról, képviselve az Európai Unió és a NATO álláspontját.

Az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy hadgyakorlatba kezdtek szerdán, mintegy 8.000 katona és tüzérségi eszközök – rakétakilövők és tankelhárító fegyverzet – bevonásával. A belorusz kormány bejelentette, hogy az ukrán határ közelébe szállítottak Moszkvából harci repülőgépeket, miután a NATO a Balti országokban növelte haderőit, valamint az Egyesült Államok szintén harci gépeket küldött Lengyelországba és a Baltikumba.

Egyre sűrűsödnek a vészhelyzeti találkozók, az EU külügyminiszterek hétfőn ülnek össze, hogy az oroszokkal szembeni szankciókat megvitassák. A fegyverembargó és a vagyonok befagyasztásának kérdését már korábban eldöntötték.

A nyugati országok azt gyanítják, hogy a vasárnapi krími népszavazás Ukrajna elhagyásáról és az oroszokhoz történő csatlakozásról orosz közreműködésnek köszönhető. Kijev és nyugati szövetségesei szerint Oroszország megsértette az ENSZ alapchartáját, és megerősítették, hogy nem fogadják el a népszavazás eredményét. A március 16-i szavazás előtt nagymértékben nőtt a feszültség a térségben.

Hivatkozások:

Fokozódik az ukrán helyzet a nemzetbiztonsági bizottság szerint, Hvg.hu; 2014. március 13.

Orosz vadászgépek települtek az ukrán határ közelébe, Hvg.hu; 2014. március 13.

Ukraine crisis: Russia tells UN it does not want war, BBC.com; 2014. március 13.