Magyarország nem kívánja Ukrajna területi felosztását

március 24, 2014

Zhirinovksy

Vlagyimir Zsirinovszkij orosz populista-nacionalista politikus (fent) javasolta Ukrajna felosztását

A magyar külügyminisztérium tegnap bejelentette, hogy abszurdnak tartja Ukrajna területi felosztását Lengyelország, Románia és Magyarország között, és abban nem vesz részt.

Az úgynevezett orosz liberális-demokrata párt vezetője, Vlagyimir Zsirinovszkij a magyar, a lengyel és a román állami szervekhez címzett levelében arra bátorítja azokat, hogy sürgessék népszavazás kiírását Ukrajnai bizonyos részein, hogy azokat a szomszédos országokhoz csatolják, és így csak Ukrajna középső része maradna ukrán terület a jövőben. A lengyel TVP1 arról számolt be, hogy a lengyel külügyminisztérium annyira furcsának vette a kérést, hogy azt nem is vette komolyan.

“Magyarország a legkülönbözőbb szinteken, számtalan alkalommal világossá tette álláspontját, amely szerint Ukrajna területi egységét meg kell őrizni”, hangsúlyozta Kaleta Gábor, a minisztérium szóvivője a Népszabadság kérdésére válaszolva.

A korábbi orosz katonatiszt, Zsirinovszkij már régóta kardoskodik a volt szovjet tagállamok visszacsatolása, és az 1900-as határvonalak visszaállítása mellett (melybe a mai Finnország és Lengyelország területei is beletartoztak). Azt is hangoztatta korábban, hogy akár erőszakkal is vissza kell venni Alaszkát az Egyesült Államoktól, ami szerinte „nagyszerű hely lenne az ukránok számára”.

A 12.800 km² területű Nyugat-Ukrajna 1918 előtt a Magyar Királyság területét képezte. A magyarok által Kárpátaljaként ismert területet 1918-ban Csehszlovákiához csatolták. 1938-ban ismét Magyarországhoz került Szlovákia déli területeivel egyetemben, de a II. világháború után az Első Bécsi Döntés értelmében Ukrajnához került a terület.

De nem csak Zsirinovszkij gondolta úgy, hogy az ukrán politikai krízisből előnyt kell kovácsolni és azt Kárpátalja visszaszerzésére lehet fordítani. Az Echo-TV-n 2014. március 1-én Szaniszló Ferenc nacionalista-konzervatív újságíró 5 perces beszédben felhívást tett közzé, hogy telepítsenek békefenntartókat Kárpátalja területére, hogy Ukrajna ezen területe visszakerüljön Magyarországhoz.

Hivatkozások:

Magyarország nem venne részt Ukrajna felosztásában, Nol.hu; 2014. március 24.

Magyarországnak adna egy darabot Ukrajnából Vlagyimir Zsirinovszkij, Nepszava.hu; 2014. március 24.

Magyar békefenntartó haderőt Kárpátaljára!, EchoTV, 2014. március 1.