Magyarországon minden harmadik ember szegénységben él

október 18, 2013

Sylvia-Gyurko

Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója tegnap a Világgazdaság-nak elmondta, „A magyar gyermekek 42%-a nem tudott a tavalyi évben iskolai programokon részt venni az alultápláltság, a nem megfelelő életkörülmények, vagy az oktatási segédeszközök és sportfelszerelés hiánya miatt. Azok, akik szegénységbe születtek, egész életükben viselik ennek következményeit, ami pedig meghatározza egy ország jövőbeni versenyképességét.”

A KSH által kiadott számadatok szerint szeptemberben a magyar lakosság közel egy harmada (32.4%) vagy szegénységben élt, vagy a társadalmi kirekesztettség valamilyen formájával  szembesült. A tavalyi évben 1,44 millió magyar élt hátrányos helyzetben, ami azt jelenti, hogy vagy nem tudtak kétnaponta húst enni, vagy olyan szolgáltatások és eszközök nélkül kellett megélniük, mint a fűtés, vagy a mosógép.

Hivatkozás:

“Veszélyeztetett gyermekek – Nőtt a szakadék gazdagok és szegények között” Világgazdaság, 2013. október 18.