Már Dózsa Lászlónak is kínos a plakátbotrány?

november 10, 2016

pruck-pal-mint-dozsa-laszlo-foto-kettospont-blikk-huAz ominózus palkát, ami a vita tárgyát képezi. Fotó: Blikk

Úgy tűnik, most már Dózsa László is rosszul érzi magát a plakátbotrány miatt, és lemondana a képről, amin számos jel szerint nem ő szerepel, de Schmidt Máriáék nem hagyják annyiban a dolgot.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, számos jel mutat arra, hogy az 1956-os Emlékbizottság által jegyzett budapesti óriásplakátokon szereplő fiatal fegyveres – ellentétben a képfelirattal – nem Dózsa László, hanem a 2000-ben elhunyt Pruck Pál. Dózsa ezt eddig nem ismerte el, pedig a Life 1956. november 12-i számában megjelent fotó aláírása, a Népszabadság egy 1982-es cikke, és a lánya által jelzett nyílt levél szerint is Pruck van a képen.

A Hír TV beszámolója szerint Dózsa most arról beszélt, hogy az anyja ismerte fel a fotón, sőt a fején látható sapka is megvan: „Én lemondok akkor erről a képről. Ennél fairebb nyilatkozatot én azt hiszem, nem lehet tenni. Én lemondok, vigyék! Bár ezzel anyámat tagadom meg és számomra ez a legborzalmasabb. Igen ám, csak hogy Schmidt Máriáék nem hagyják ezt a dolgot annyiban”.

Terror Háza: előre elhatározott politikai támadás tanúi vagyunk

Schmidt Mária, a hazai és külföldi ’56-os megemlékezések kormánybiztosa, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és az 1956-os Emlékbizottság társelnöke nem kért bocsánatot, és nem lát okot arra, hogy megkérdőjelezzék, Dózsa szerepel-e a képen, de egy személyes találkozón tisztázná a kérdést Pruck lányával.

Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója a Magyar Időknek adott interjújában igyekezett védeni saját verziójukat ugyanazzal érvelve, amivel korábban Schmidt, tehát hogy maga Dózsa László mondta, hogy ő van a képen.

Békés ezután nemes egyszerűséggel páros lábbal beleszállt a Pruck családba: „Tehát csak arra tudok gondolni, hogy valamilyen jól kiszámított, előre elhatározott politikai támadás tanúi vagyunk. Ez egy termék, amit úgy hívnak, deheroizálás. Pruck Pál hozzátartozói szintén joggal azonosíthatják be rokonunkat, de a sajtóban történő üzengetés és 56-os hősök lejáratása helyett inkább a higgadt és nyugodt párbeszédet illene választani. Hogy nem így történt, sokat elárul” – közölte a Terror Háza kutatási igazgatója.

pruck-dozsa-rtl-klubBalra a plakát, középen Pruck Pál abban az időben, jobbra Dózsa László gyerekként. Forrás: RTL Klub Híradó/444

Ahogyan arról a Budapest Beacon ugyancsak beszámolt, az 1956-os forradalomra vonatkozó történelmi revizionizmus ellen tiltakozva az Eleven Emlékmű civil csoport két nagyméretű információs tablót helyezett el a budapesti Terror Háza Múzeum előtt. Céljuk az volt, hogy kiegészítsék azt a nyolc, hivatalos tablót, melyeket a múzeum az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából létrehozott kiállítás keretében helyezett el az épület előtti sétálórészen.

A 2010 utáni emlékezetpolitikai beállításban Nagy Imre és a reformer kommunisták szerepe kicsit kényelmetlen – mondja az 1956-os Intézet igazgatója. Rényi András, az Eleven Emlékmű csoport tagja szerint a hivatalos emlékezetpolitika szándékosan hagyja ki ’56 történetéből az említett személyeket. A művészettörténész azt mondta: akár jelképesnek is nevezhető, hogy Nagy Imre vagy Bibó István neve aktuálpolitikai provokációnak minősül (ezzel válaszolt a kihelyezett tablókra a Terror Háza – a szerk.) a jelenlegi kormány emlékezetpolitikája számára.

Békés Mártont az említettekkel kapcsolatban is kérdezték: „akiket visszaperelnek, azokról már eleget hallottunk, arról nem is beszélve, hogy a szerepük nem olyan jelentős, mint ezeké a fiúké és lányoké – fejtegette. „Az az igazi félremagyarázás, hogy a forradalmat úgy állítják be, mint valami mély értelmiségi diskurzust. Holott, amikor a tankokat meg kellett állítani, akkor a Molotov-koktél gyakorlati ismerete fontosabb volt, mint a Petőfi-kör elmélkedése” – tette hozzá.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):