A másodfokú bíróság ítélete értelmében a minisztériumnak nyilvánosságra kell hozni a dohánykoncesszió dokumentumait

május 10, 2014

traffic3

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke pénteken jelentette be, hogy másodfokon, jogerősen is megnyerte azt a pert, amelyet a trafikpályázatok dokumentációjának nyilvánosságra hozatala miatt indított.

A Nemzeti Dohányboltok hálózatának létrehozása több tízezer kisbolt tulajdonos megélhetését veszélyeztette és hatalmas mértékű feketepiacot eredményezett a dohánypiacon. Néhány kivételtől eltekintve a több mint 3.000 koncessziót a Fidesz támogatói és/vagy fideszes politikusok rokonai és barátai kapták, bár sokuknak semmilyen kiskereskedelmi tapasztalata nem volt.

Molnár szerint a trafikpályázatok minden lényeges iratának nyilvánosságra hozatalára kötelezi a nemzeti fejlesztési minisztert. A politikus hangsúlyozta, hogy az ítélet alapján a fejlesztési tárcának nyilvánosságra kell hoznia a koncessziós pályázatokat elbíráló bizottságokban helyet foglaló személyek nevét, az összes pályázati bírálati lapot és az értékelési jegyzőkönyvet.

A pert 2013 júniusában indította Molnár Csaba és egy ügyvédi iroda. Novemberben az elsőfokú bíróság nem jogerősen az adatok nyilvánosságra hozására kötelezte az NFM-et, a döntés ellen azonban a tárca fellebbezett, így került sor a másodfokú eljárásra.

Az NFM nem kommentálta a döntést, arra hivatkozott, hogy azzal meg kell várniuk a másodfokú ítélet írásbeli indoklását.

Hivatkozás:

Nyilvánosságra kell hozni a trafikpályázatokat, propeller.hu, 2014. május 9.