Matolcsy Ádám lett az Origó kiadójának vezérigazgatója – ez történt kedden

október 18, 2017

Rejtélyes kutatás miatt hívogatták végig a Momentum-tagokat, Orbán 900 millió forintot irányított át a közszférából az egyházak javára – ez történt kedden

Élesen bírálta a magyar kormányt az amerikai ügyvivő, elemeztük a Soros-tervet; 14 városban ragasztotta le a Soros-plakátokat a Momentum; kudarcba fulladt a tervezett elszámoltatás; belső munka lehetett a félmilliárdos Arton-betörés; Matolcsy Ádám lett az Origó kiadójának vezérigazgatója; megszűnik a családi házak kötelező kéményellenőrzése; „semmilyen jogi eljárással nem lehet megakadályozni a nemzeti konzultációt”; Lázár Kehi-vizsgálatot rendelt el a Feneketlen-tó melletti telekprivatizáció ügyében; Köves Slomó hitközsége megvette a Zsigmond Király Egyetemet; a világon senki sem vágyik jobban szakértői kormányra, mint a magyarok; tiltakozik Nemeshodos képviselő-testülete a Horthy-szobor ellen; Gulyás Gergely szerint komolytalan dolog a letelepedési kötvényes vizsgálódás; Soros György az alapítványának adományozza szinte a teljes vagyonát – keddi hírösszefoglalónk.

Soros György az alapítványának adományozza szinte a teljes vagyonát

18 milliárd dollárt kapott a Nyílt Társadalom Alapítvány. (444)

Gulyás Gergely: Komolytalan dolog a letelepedési kötvényes vizsgálódás

A költségvetési bizottság fideszes többsége hétfőn ismételten megakadályozta, hogy napirendre kerüljön a letelepedési kötvények ügye. „Azt, hogy a költségvetési bizottság olyan konstrukciót akar nem vizsgáló bizottságként vizsgálni, ami március óta nem is létezik, komolytalan dolognak tartom, ami természetesen a választási kampány része” – reagált Gulyás Gergely. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a Fidesz a jövőben hajlandó lesz-e tárgyalni a kérdést – miután az ellenzék jóvoltából ezen túl az érintett bizottság minden egyes ülésén megpróbálja majd napirendre vetetni a letelepedési kötvények ügyét – úgy reagált: „Az álláspontunk kialakult, kiforrott”. (Magyar Nemzet)

A CEU rektorhelyettese szerint egy kormány sem teheti meg, hogy teljesen szembemenjen azzal, amit korábban mondott

A legrosszabb félelmük kezd beigazolódni, jelentette ki Enyedi Zsolt. (444, ATV)

„Semmilyen jogi eljárással nem lehet megakadályozni a nemzeti konzultációt”

Nem érdekli a kormányt a Helsinki Bizottság keresete, jelentette ki Tuzson Bence. (444)

Mennyi igaz a Soros-tervből?

Soros György több esszében is fölvázolta, szerinte hogyan kellene kezelni a menekültválságot. Mi igaz abból, amit a kormány „reklámoz” úton-útfélen? (Budapest Beacon)

Aradszki András: Nem, nem, Soros nem egyezik meg a Sátánnal. A terve sátáni

Múlt hétfőn „A sátán/Soros-terv ellen küzdeni keresztény kötelesség” című napirend előttijében arról beszélt a parlamentben, hogy a Sátán a végső csapását a családokra méri, valamint arról, hogy „a rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, képes a történelem megváltoztatására, és ezt Soros György is meg fogja tapasztalni”. Ma is így gondolja? (24.hu)

A világon senki sem vágyik jobban szakértői kormányra, mint a magyarok

  • A Pew Center gigakutatásából – nem túl meglepő módon – az derült ki, hogy a gazdagabb és demokratikusabb társadalmak jobban hisznek a demokráciában.
  • A magyaroknak mindössze 18 százaléka elkötelezett a képviseleti demokrácia mellett, ami messze a legdurvább szám Európában.
  • Ha viszont alaposabban megnézzük az adatokat, kiderül, hogy az istenadta nép a klasszikus demokratikus formák helyett nem autoriter vezetést akar – hanem szakértői kormányt. (444)

„Orbán Viktor miniszterelnök nem foglalkozik üzleti és céges ügyekkel, munkája kizárólag Magyarország köz- és politikai életére irányul”

A miniszterelnök és a török oligarcha, Adnan Polat kapcsolatára lett volna kíváncsi Hadházy Ákos. (444)

Kudarcba fulladt a tervezett elszámoltatás

Úgy tűnik, végleg csődöt mondott a Fidesz által a 2010-es választási kampányban meghirdetett elszámoltatás, ugyanis két újabb emblematikus ügy végére került pont, méghozzá felelősségre vonás nélkül. (Magyar Nemzet)

14 városban ragasztotta le a Soros-plakátokat a Momentum

Azt mondják, ők eszközöket is adnak a szimpatizánsaiknak a rendszer lebontásához. (444)

Élesen bírálta a magyar kormányt az amerikai ügyvivő

„A demokratikus kormányok nem kísérelhetik meg elhallgattatni bírálóikat” – többek közt ezt mondta David Kostelancik, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője kedden a MÚOSZ székházában. A kemény hangvételű bírálat után a külügy tolmácsot ajánlott az amerikai ügyvivőnek. (Budapest Beacon)

A rejtélyes német, aki Orbán orosz manővereit egyengeti

2013 augusztusában volt Orbán Viktornak egy különösen fontos találkozója. Szergej Kirijenkót, az orosz atomenergia vállalat, a Roszatom vezetőjét fogadta Budapesten. Nem először találkoztak egymással, de ez volt talán az addigi legfontosabb megbeszélésük. Kormányzati források szerint ugyanis lényegében ekkor dőlt el, hogy a magyar kormány nemzetközi tender kiírása nélkül az oroszokra bízza a paksi atomerőmű bővítését. A megbeszélés előkészítésében ugyanis szerepet játszott egy befolyásos német üzletember, Klaus Mangold. (Direkt 36)

Belső munka lehetett a félmilliárdos Arton-betörés

Saját kulccsal mentek be, ismerték a riasztó kódját, és pontosan tudták, mit és hol keressenek azok, akik áprilisban több százmillió forint értékű eurót, valamint rengeteg fontos iratot vittek el a letelepedési kötvényekkel kereskedő Arton Capital budapesti irodájából. De nem csak ezt tudtuk meg a különös betörés körülményei után kutakodva. (Index)

Szijjártó: Az ukrán nyelvtörvény kérdése akkor oldódik meg, amikor a kárpátaljai magyaroknak elfogadható

A külügyminiszter szerint az ukrán törvény okozta probléma megoldása csak az lehet, ha hatályon kívül kerül az a rész, amely súlyosan sérti a magyar nemzeti közösség jogait. (444)

Matolcsy Ádám lett az Origo kiadójának vezérigazgatója

A jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám György átvette a New Wave Media Group Zrt. vezérigazgatói tisztjét Száraz Istvántól. A részvényeket cége révén már korábban megszerezte. (Átlátszó)

Megszűnik a családi házak kötelező kéményellenőrzése

Az Országgyűlés kedden megszüntette a családi házak kötelező kéményseprő-ipari ellenőrzését, amelyet ezentúl a tulajdonosok megrendelésére, de továbbra is ingyenesen végezhet el a katasztrófavédelem, illetve egyes településeken az önkormányzati közszolgáltató. (444)

Ingatlanpanama a Feneketlen-tónál? – Lázár János kemény lépésre szánta el magát

Nahát, lesz következménye egy újságcikknek!? Azonnali vizsgálatra utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) Lázár János a Feneketlen-tó melletti telekprivatizáció ügyében, melyet a Heti Válasz tárt fel. Közben már csaknem ezren csatlakoztak a Buda Gardens-óriáslakópark elleni petícióhoz. (Heti Válasz)

Köves Slomó hitközsége megvette a Zsigmond Király Egyetemet

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség közleményben jelentette be: 18 hónapnyi tárgyalás után a tulajdonukba került a Zsigmond Király Egyetem. (444)

Tiltakozik Nemeshodos képviselő-testülete a Horthy-szobor ellen

Hiába a tiltakozás, a felvidéki falu református közössége nem hajlandó elállni a tervétől. (444)