Medián: a Fidesz támogatottsága nagyobb, mint az összes többi párté együttvéve

június 24, 2016

referendum

Erősödött a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt támogatottsága nagyobb, mint az összes többi párté együttvéve – derül ki a Medián legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A Fidesz áprilishoz viszonyítva újabb négy százalékkal erősödött. A népesség 37 százaléka támogatja a kormánypártot, amelynek ezzel több szavazója van, mint az összes többi pártnak együttvéve – derül ki a Medián június közepén készített reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyet a HVG csütörtöki számában közöltek.

Ezen összevetésben a Jobbik 12, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 9, a Demokratikus Koalíció (DK) 5, a Lehet Más a Politika (LMP) 4, az Együtt 2, a Magyar Liberális Párt (MLP) pedig 1 százalékon áll.

A Fidesz támogatottsága legutóbb 2014 őszén volt ilyen magas: csupán két százalékpont a különbség ahhoz képest, amit a 2014-es áprilisi választásokkor mért a cég.

„Az emberek kétharmada szerint egy közeljövőbeli választást a Fidesz nyerné, még az ellenzéki pártok támogatóinak egyharmada is erre számít” – olvasható a HVG cikkében.

A biztos szavazók körében is nagyon vezet a Fidesz: a júniusi mérés szerint 56 százalékuk szavazna Orbán Viktor pártjára. A Jobbikot 15, az MSZP-t a 14, a DK-t 7, az LMP-t pedig 4 százalékuk támogatja.

A tíz legnépszerűbb politikus listáján az első kilenc hely kormánypártié, a legnépszerűbb ellenzéki Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

Fordulat?

Márciusban még egészen mást mért a Medián. Akkor a kutatócég arra jutott, hogy január óta a teljes lakosság körében a Fidesz támogatottsága 34-ről 32 százalékra csökkent, de a biztos szavazók körében még ennél is nagyobb volt a visszaesés: 53 százalékról 46 százalékra olvadt a párt népszerűsége. Azok aránya, akik szerint „rossz irányba tart az ország”, 54-ről 60 százalékra nőtt ezen időszakban.