Megérkezett Budapestre az új amerikai nagykövet

január 20, 2015

Bell, Colleen Bradley

Másfél évvel azután, hogy Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete elhagyta az országot, tegnap megérkezett az új nagykövet a Liszt Ferenc repülőtérre. Colleen Bradley Bell-t Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára fogadta. Magyar a beszámolók szerint kifejezte kormánya reményét, miszerint Bell érkezése a jelenleg történelmi mélyponton lévő amerikai – magyar viszony javulását fogja eredményezni.

Bell eddig nem nyilatkozott a sajtónak, de hivatalos magyar források szerint szerdán adja át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek.

Magyar az állami M1 televíziónak nyilatkozva elmondta, optimista Bell érkezése miatt, annak ellenére, hogy korábban voltak összetűzések a budapesti amerikai nagykövetséggel, amiért kitiltottak hat magyar állampolgárt az USA-ból, beleértve három köztisztviselőt is.

„A diplomatát nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk. Érkezésével új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus” – mondta Magyar a sajtó képviselőinek. A repülőtéren hozzátette, „a gazdasági és katonai együttműködésünk soha nem volt olyan kiváló és erős, mint ma”.

Bell, a politikai kinevezett nagykövet André Goodfriendtől, az eddigi ideiglenes ügyvivőtől veszi át a követség irányítását. Goodfriend mostanra ismert személyiség lett Magyarországon. Vida Ildikó, a NAV elnöke Orbán Viktor miniszterelnök ragaszkodása mellett feljelentette az egyébként diplomáciai mentességet élvező követségi ügyvivőt rágalmazás miatt.

Magyar és főnöke, Szijjártó Péter többször is bekérette Goodfriendet a minisztériumba, hogy számoljon be az amerikai diplomaták által tett, magyar kormányzatot és tisztségviselőket kritizáló megjegyzésekről. Decemberben John McCain szenátor, aki élesen ellenezte Bell nagyköveti kinevezését, Orbán Viktort például „neofasiszta diktátornak” nevezte beszédében.

A Beverly Hills-ből érkezett Bell előreláthatólag csütörtökön találkozik hivatalos vacsora keretében Szijjártó Péter külügyminiszterrel.

(Javasoljuk nagykövetasszonynak, hogy hagyja otthon pénztárcáját és értéktárgyait – a szerk.)

Hivatkozás:

http://www.hirado.hu/2015/01/15/hetfon-erkezik-az-uj-amerikai-nagykovet/

http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/hirek/megerkezett-budapestre-az-uj-amerikai-nagykovet

http://index.hu/belfold/2015/01/19/megerkezett_az_uj_amerikai_nagykovet/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10153055927413979.1073741890.37318418978&type=1