Mégis nyomoznak az Ekintnél talált poloska ügyében

július 14, 2016

Ekint poloskaA poloska. Fotó: Ekint/Facebook

A VIII. kerületi ügyészség a rendőrség határozatát felülbírálva nyomozást rendelt el az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet irodájában talált poloska ügyében.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, poloskát talált az irodájában az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint). Nem tudják, kitől származik az eszköz, amely az elhangzó beszélgetések, valamint a telefon- és adatforgalom továbbítására is alkalmas lehet.

Az eset után a legnagyobb feljelentőként elhíresült Tényi István tiltott adatszerzés gyanúja miatt bejelentést tett a rendőrségen, ám a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azzal utasította el a nyomozást, hogy a „bejelentésében foglaltak bűncselekmény gyanújának megállapítására konkrét tények és adatok hiányában nem alkalmasak”, Tényi ugyanis sajtóhírekre alapozott, az Ekint pedig nem fordult a hatóságokhoz.

Tényi a döntés ellen panaszt emelt a Fővárosi Főügyészségen, választ azonban az ügyben illetékes VIII. kerületi ügyészségtől kapott, amely szerint az a rendőrség korábbi döntését felülbírálva nyomozást rendelt el – számolt be a nol.hu.

Az ügyészség azt a BRFK-t jelölte ki a nyomozás lefolytatására, ahol korábban alkalmatlannak minősítették a feljelentést a bűncselekmény megállapítására.

A szervezet vezetője, Majtényi László (1995 és 2001 között Magyarország adatvédelmi biztosa és 2008–2009-ben az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke – a szerk.) az eset után a Budapest Beaconnek adott interjújában azt mondta: „Megalázottság, amit érzek”.