Megtagadná a hazugságon kapott szóvivőt a Fidesz – ez történt kedden

február 21, 2018

Menekült családoknak zenélt a Budapesti Fesztiválzenekar – ez történt kedden

A legfontosabb keddi hírek röviden, egy helyen.

Megtagadná a Fidesz a hazugságon fogott szóvivőt

Azzal érvelnek a bíróságon, hogy a sorosozó, helsinkiző Halász János nincs is jogviszonyban velük. A Magyar Helsinki Bizottság perelte be Halász Jánost és a kormánypártot. (444)

Lemondásra szólították fel Bácskai Jánost a VIP parkolási lista miatt

A ferencvárosi testületi ülésen az ellenzéki képviselők össztűz alá vették a polgármestert, aki a záporozó kérdéseket szabályellenesnek minősítette, és nem válaszolt rájuk. A kerületben teljes a hírzárlat a lista ügyében. A 444 egyébként jogerősen megnyerte a parkolási pert Ferencváros ellen. (444, 444)

Szijjártó Péter nyilatkozata olyan sötétre sikerült, hogy azt Tiborcz István se tudná kivilágítani

Szijjártó szerint aki a Stop Soros javaslatot kritizálja, az a „a magyar emberek jogát kérdőjelezi meg a saját biztonságuk vonatkozásában.” Vagyis a legújabb kormányzati hangszerelés szerint már kritizálni sem szabad egy törvényjavaslatot anélkül, hogy nemzetbiztonsági kockázat lenne az emberből. (444)

Fekete-Győr: A visszalépésnek három feltétele van

  • Hogy hiteles-e az ellenzéki jelölt,
  • van-e matematikai esélye legyőzni a fideszes jelöltet,
  • és a kölcsönösség alapján a többi ellenzéki párt is kész-e megtenni ugyanezt. (HírTV)

Budai Gyula szerint ő a legjobb tudása szerint elszámoltatta volna a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormány tagjait, de a bíróságokon nem történt meg a rendszerváltás

Az a legnagyobb szívfájdalma, hogy Gyurcsány Ferenc nincs börtönben. (444)

Mélyebben belenyúltak az Elios pályázataiba, mint ahogy eddig látszott

Az OLAF szerint a cég emberei már az önkormányzatok uniós pályázatait is az Elios számára kedvező módon alakították. Ráadásul mindez akkor történt, amikor hivatalosan még semmit tudhattak az egész folyamatról. (Direkt36)

A Jobbik még nem tudja, hogy megszavazzák-e a Stop Soros törvényt

Vona Gábor már úgy látja, hogy elveszett a demokrácia, de a baloldallal akkor sem működik együtt. „Még annyira friss a történet, hogy nem alakítottunk ki álláspontot. Egyelőre próbáljuk értelmezni, mi a célja ennek, és ez már önmagában nagy feladat. Hogy túl a propagandisztikus célokon, van-e ennek valami józan ésszel értékelhető jogalkotói szándéka” – mondja a Stop Soros törvénycsomagról a Jobbik elnöke. (Index)

Elszabadult a gyűlölet a határon túli szavazók ellen hergelő Facebook-oldalon

Embertelen gyűlöletkampány és gátlástalan hírhamisítás: felpörgött a „baloldal” válasza a Fidesz virtuális hadseregére. (444)

Megszavazták: óriási teniszstadion épül tízmilliárd forintból a Margitszigeten

A margitszigeti teniszközpont építéséről szóló törvényt hozott a parlament. A képviselők hétfőn döntöttek úgy, hogy már kedden megtartják a vitát és a szavazást is, kedd délutánra pedig kész törvény lett a tervezetből. Az egy nap alatt elfogadott törvény értelmében figyelmen kívül hagyhatják a fák védelmére és az árvízvédelemre vonatkozó önkormányzati rendeleteket. (Propeller)

Fazekas: Rovarokat kell ennünk, ha befogadunk menekülteket

A bevándorlók eltérő étkezési és kulturális szokásaival riogatott Fazekas Sándor a csepeli kampányrendezvényen. (HírTV)

Schmidt Mária 1 milliárdból emlékeztethet bennünket az első világháborúra

A részletekért kattintsanak! (444)

Putnok polgármestere: A s*ggemre rajzoltatnám Gyurcsányt és Vonát, oda valók

Obszcén stílusban beszélt Putnok polgármestere a kistérségi társulási tanácsra összegyűlt településvezetők előtt. Az egyik résztvevő szerint Tamás Barnabás azzal fenyegetőzött, hogy az országgyűlési választás után megnézheti magát az, aki nem a Fideszre szavazott. A polgármester azt is mondta, megérti, hogy nem kap támogatást az a település, ahol nem fideszes a képviselő, hiszen ő sem adna. (HírTV)

Roma gyerekek is ingyen játszhatnak majd az uniós pénzből épült, majd fizetőssé tett hajdúhadházi játszótéren

Az Európai Bizottság előbb vizsgálatot indított az ügyben, majd előírta a hajdúhadházi önkormányzatnak, hogy az uniós forrásokból megépült helyi játszóteret ingyenesen bocsássa minden gyerek rendelkezésére, és szüntesse meg a belépődíj jogszerűtlen alkalmazását. (444)

Titokban újabb tízmilliárd forinttal, 38 milliárdra drágult a leendő Pénzügyminisztérium épülete, hogy pont úgy nézhessen ki, mint 1908-ban

Majdnem annyiba kerül, mint a Telekom három és félszer nagyobb, és négyszer-ötször több embert befogadó modern székháza. Az ok a sok faragott dísz és boltív. (444)