Megtiltották az iskoláknak, hogy csak úgy nyilatkozgassanak – ez történt a hétvégén

január 8, 2018

Az eső legyőzte Orbán ellenzékét – ez történt a hosszú hétvégén

A legfontosabb hétvégi hírek röviden, egy helyen.

Áder János hétfőn kiírhatja a parlamenti választást

A törvényi előírások szerint Áder János akár már január 8-án, hétfőn kiírhatja a 2018-as parlamenti választást. Az államfőnek legkésőbb március 18-án van erre lehetősége. (Budapest Beacon)

Nyomozás indult az LMP társelnöke ellen

Becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette miatt nyomozás indult annak a feljelentésnek nyomán, amelyet a kormány Hadházy Ákos nemzeti konzultációval kapcsolatos kijelentése miatt tett. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás határideje február 13-a. A kormány decemberben jelezte: feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt. Lépésüket azzal indokolták, hogy „Hadházy Ákos és képviselőtársa valótlanságokat állított a nemzeti konzultációval kapcsolatban, különös tekintettel a részvételi adatokra”. Az LMP társelnöke ugyanis azt állította novemberben, kilencvenkilenc százalékig biztos benne, miszerint „kamu” a kormány által akkor bemondott szám, és nem éri el az 1,7 milliót a visszaküldött ívek száma. Hadházy egy olyan hangfelvételt is nyilvánosságra hozott, amelyből az derült ki: a helyszínen jelen lévő egyik ügyintéző szerint november 13-ig legfeljebb négyszázezer ív érkezett be. Pedig a konzultációt szervező Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára november 14-én már egymillió ívről beszélt. (Magyar Nemzet)

Novák Katalin megvédte az antisorosista kormányzati tarhálást

Nem tartja erkölcsileg aggályosnak Novák Katalin, hogy még a rosszabb anyagi helyzetű kisnyugdíjasoktól és a nagycsaládosoktól is pénzt kérjen a Fidesz. A Fidesz alelnöke kijelentette ugyanakkor, hogy senkit nem érhet szankció azért, ha nem támogatja pénzadománnyal a pártot. Az Emmi államtitkára kifejtette, hogy aki pár száz vagy pár ezer forintot tud hozzátenni a sajátjából, maga is elköteleződik a Soros György elleni küzdelem mellett. (Hír Tv)

A német sajtó nincs elájulva Orbán Viktortól és az őt fogadó CSU-tól

A német sajtó bő terjedelemben foglalkozik Orbán Viktor múlt heti bajoroszági látogatásával. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint dicséretes, hogy a CSU keresi a rendszeres kapcsolat lehetőségét a közép-európai kormányfőkkel, „de jobban is odafigyelhetett volna, mielőtt felmenti Orbánt” a jogállamisággal kapcsolatos ügyekben. A Die Welt Online azt írja: a CSU számára Orbán a „magyar szocializmus sírásója”, a menekültpolitikában kemény irányvonal megtestesítője, az EU-integráció ügyében pedig a kétkedőkhöz, szkeptikusokhoz tartozik, akik valamennyi területen az integráció visszafordítását, a nemzetállamok erősítését szorgalmazzák. A lap szerint a CSU szövetségi parlamenti képviselői közül messze nem mindenki volt boldog a magyar kormányfő meghívásától, akinek így bírálatokkal is szembesülnie kellett. A Spiegel Online azt írja: Horst Seehofer miniszterelnök-pártelnök és sokan mások a CSU-ban „egyet s mást elnéznek” Orbán Viktornak, és nem tesznek különbséget „a fiatal és a mostani” énje között, az egykori szabadságharcos és a mai kormányfő között, aki „szívesen korlátozza országában a másként gondolkodók szabadságát”, a Soros György által finanszírozott CEU elleni harcot „antiszemita minták” alapján folytatja, és az utóbbi években rendre szembehelyezkedett az EU döntéseivel, különösen a menekültpolitikában. (MTI)

Rendőrt hívtak Cegléden néhány emberre, mert menekültnek nézték őket

Csütörtökön néhány ember sétált Cegléden. Mivel nem magyarul beszéltek, ráadásul sötétebb a bőrük a Cegléden megszokottnál, menekültnek/migránsnak nézték őket, úgyhogy rendőrt hívtak rájuk. (Cegledipanorama.hu)

Lehet, hogy Pintér Sándor nyugdíjba megy, és Kocsis Máté lesz a belügyminiszter

Már nem vállalna még egy kormányzati ciklust, így nagy valószínűséggel nyugdíjba vonul a 2018-as választások után az idén hetvenedik évét betöltő Pintér Sándor. A Fidesz választási győzelme esetén Kocsis Máté józsefvárosi polgármester válthatja Pintért a belügyminiszteri székben. Utóbbi egyébként már semmiképpen sem marad sokáig a VIII. kerület vezetője, ugyanis indul a 2018-as országgyűlési választáson. (Magyar Nemzet)

Közbeszerzéseken tavaly több mint kétbillió (!) forintot nyertek a Fidesz-közeli cégek

Szíjj László vállalkozásai 606,5 milliárd forint értékű tendert nyertek el tavaly. Második helyen a ZÁÉV végzett 430 milliárddal, harmadik a WHB lett 342,5 milliárddal. A Mészáros-család cégei negyedik helyen zárták 2017-et 299 milliárd forint értékű közbeszerzéssel, aminek 83 százaléka uniós támogatás. Számítások szerint 2,115 billió (!) forintot nyertek összesen a Fidesz-közeli cégek. (Átlátszó)

A Momentum megkezdte választási kampányát

Szombaton Kecskeméten a Momentum elindította 2018-as választási kampányát. Fekete-Győr András pártelnök bejelentette, hogy Soproni Tamás alelnök vezeti a párt kampányát. (Index)

Megfigyelőkamerát szereltek az ellenzéki polgármesterjelölt utcájába Hódmezővásárhelyen

Miután péntek délután bejelentette indulását, megfigyelőkamerát szereltek Márki-Zay Péter független polgármesterjelölt utcájába Hódmezővásárhelyen. A politikust támogatja az egész ellenzék, beleértve a Jobbikot, a Momentumot és a DK-t is. (444, 444)

Megtiltották az iskoláknak, hogy csak úgy nyilatkozgassanak

Körlevélben utasítja a szakképző iskolákat a Nemzeti Szakképzési Hivatal, hogy mit kell tenniük, ha a sajtótól megkeresést kapnak. A körlevél szerint az iskolák mostantól nem nyilatkozhatnak maguktól, mindent a hivatallal kell egyeztetniük. (RTL Klub)

Életének 111. évében elhunyt Soros György édesanyjának megmentője

Életének 111. évében szombat reggel Sopronban elhunyt Brandeisz Elza táncművész. Brandeisz Elza 1907. szeptember 18-án született Budapesten. A Soá idején megmentette Soros Júliát, Soros György édesanyját, amiért a jeruzsálemi Jad Vasem A világ igaza kitüntetést adta neki. (Kisalfold.hu)

2022-re kapott műtéti időpontot egy nő

„Nekem most, jelen állás szerint 2022. január 19-én lesz az operációm. Négy év múlva. Pedig én addig nem bírom” – írja az „elviselhetetlen fájdalmakról” beszámoló harmincnégyéves énekesnő, Krámli Kinga. (Facebook)

Jelen állás szerint az MSZP ráindítja Bangóné Borbély Ildikót az együttes Szabó Szabolcsra az amúgy nyerhető, négy éve Szabó által megnyert Csepelen

Részletek itt. (444)