Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait és elnökét

november 22, 2016

Salamon László; Kiss László; Lenkovics Barnabás; Juhász Imre; Dienes-Oehm Egon; Czine Ágnes; Varga Zs. AndrásAz alkotmánybírák bevonulása az Alkotmánybíróság nyilvános határozathirdetésén 2015. június 1-jén. Fotó: MTI, Szigetváry Zsolt

Hiába figyelmeztetett a szocialista képviselő, hogy törvénytelen a jelölési folyamat, az Országgyűlés megválasztotta a négy új alkotmánybírót, valamint a testület új elnökéről is döntött.

Négy új alkotmánybírót választott az Országgyűlés kedden: az eddig betöltetlen helyekre Hörcherné Marosi Ildikót, a Kúria bíráját, Horváth Attila jogtörténészt, Schanda Balázst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetőjét és Szabó Marcelt, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettest választották meg a képviselők – 12 évre, titkos szavazáson. Az Országgyűlés egyúttal arról is döntött, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) új elnöke Sulyok Tamás lesz.

Tóth Bertalan a szavazással egy időben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy illegitim Alkotmánybíróság jön létre, így a testület későbbi döntéseinek legitimitása megkérdőjelezhető lesz.

Ahogyan arról a Budapest Beacon beszámolt korábban, látszólag senkinek sem tűnt föl, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) frakcióvezetője még múlt csütörtökön lemondott a bírákat jelölő eseti bizottsági tagáságáról, egyúttal a bizottságban betöltött alelnöki posztjáról, viszont az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény szerint a testületnek legalább kilenc, legfeljebb tizenöt képviselőből kell állnia, és – bár ezt Tóth az MTI beszámolója szerint nem említette –, szintén feltétel, hogy a bizottságban a képviselőcsoportok legalább egy-egy képviselőjének helyet kell kapnia.

A politikus kilépésével egyik feltétel sem valósul meg, tehát a jelölési folyamat törvénytelen volt – éppen erre hívta föl most ismét a figyelmet Tóth. Szerinte a törvény egyértelmű, a jelölés nem lehet érvényes.

Amikor erre szerette volna fölhívni az Országgyűlés figyelmét hétfőn, akkor Kövér László szerint alkotmány- és házszabályellenesen megvonta tőle a szót, hiszen teljesen egyértelmű, hogy ügyrendi kérdésben próbált hozzászólni. Ezzel a házelnök megsértette a ház méltóságát és Tóth alapvető jogait is, éppen ezért az ellenzéki politikus az igazságügyi bizottsághoz fordult, hogy állapítsa meg a jogsértést, bár – ahogyan Tóth fogalmazott – „túl sok reményt nem fűzök hozzá”.

Az Index a jelölteket korábban vizsgálva arra jutott, hogy politikailag nehéz belekötni az új alkotmánybírákba, bár például a DK vagy a Párbeszéd ezt egészen másképp látja.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):