Menedék Egyesület: hónapokig segítség nélkül maradhatnak a menekültek

július 3, 2015

Kováts András interjúKováts András. Fotó: Magócsi Márton, Abcúg

A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület közel két évtizede foglalkozik a Magyarországra bevándorló, illetve innen elvándorló hazai és külföldi állampolgárok társadalmi integrációjának elősegítésével szociális, oktatási és kulturális programjain keresztül. Most úgy tűnik, néhány hónapig nem tudnak segíteni, mert elfogyott a pénzük.

Az egyesület szakemberei Budapesten, Debrecenben, Győrött, Kiskunhalason, és Nyírbátorban is azon dolgoznak, hogy a Magyarországra érkező menekültek minél könnyebben beilleszkedjenek, illetve megkönnyítsék az itt tartózkodását annak, akit hamarosan kitoloncolnak.

Nemcsak a menekültekkel, hanem a velük kapcsolatba kerülő szakemberekkel is foglalkoznak: pedagógusoknak, szociális szakembereknek, egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek és az idegenrendészeti őrzött szálláson dolgozó fegyveres biztonsági őröknek tartanak képzéseket – olvasható az egyesület honlapján.

Az egyesület a társadalmat is nyitottabbá kívánja tenni, ezért különböző oktatási és kulturális témájú projekteken dolgoznak, programokat is szerveznek.

„Egyelőre nem tudjuk, hogy mi lesz, elképzelhető, hogy néhány hónapig nem tudunk majd dolgozni” – mondta Kováts András, az egyesület igazgatója (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán. A Menedék Egyesület munkáját eddig európai uniós (EU) pályázatból finanszírozták, de a pénz most elfogyott. Éves szinten körülbelül nyolcvan-kilencven millió forintból gazdálkodtak – mondta Kováts. Ebből a pénzből segítették a menekülteket pszichológusok, szociális munkások és közösségi programszervezők.

Vannak, akik csak napokat töltenek az idegenrendészeti őrizetben, de van, aki nyolc-tíz hónapot. Az egyesület igazgatója szerint ezért is nagyon fontos, hogy az itt tartózkodásukat elviselhetőbbé tegyék. Egyfajta közvetítőszerep is jut a szakembereknek a menekültek és az őrszemélyzet között – folytatta Kováts.

Az szülte a mostani pénzügyi problémát, hogy az uniós finanszírozásban ciklusváltás van. Korábban átfedés volt a pályázatok között, ezért nem okozott problémát a finanszírozás az elmúlt években – mondta a szakember. Most egyszerűen lejártak a szerződések, a pénz pedig elfogyott.

A rendőrség az utolsó napig vizsgálta, milyen lehetőségeik vannak az egyesület megsegítésére, de az utolsó hír az volt, hogy mégsem tudják finanszírozni a szervezet munkáját – mondta az egyesület igazgatója. Állítólag a rendőrségi állomány megerősítése előnyt élvez, ezzel növelhető ugyanis a lakosság biztonságérzete.

A menekülttáborokban maradnak szakemberek, a nagyobb probléma az idegenrendészeti őrizet: azok a fogdák, ahol adott esetben hónapokat töltenek az emberek. A szegedi és röszkei gyűjtőpont ilyen: aki nem kér menekültstátuszt, innen zárt intézményekbe kerül, majd kitoloncolják az országból – mondta Kováts András.