A menesztett újságíró a Russia Today magyar kiadását sürgette

szeptember 23, 2014

putyin

Az állását nemrég elvesztett Lovas István, a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója nyílt levelet írt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, melyben arra kérte, hogy indítsa el a Russia Today állami hírcsatorna magyar nyelvű verzióját. A Kreml-barát csatorna jelenleg arab, angol és spanyol nyelven szolgáltat műsorokat.

Lovas – a Magyar Nemzettől múlt héten menesztett 30 újságíró egyike – azt írta, „Magyarországnak különleges súlya van, amit mutat az is, hogy a nemzetközi sajtó mekkora figyelmet szentel a nem egészen 10 milliós országunknak”.

Szerinte a nyugat-európai médiából Magyarországra zúduló kritika-hullám valójában Oroszország EU-ban látható érdeke és hírneve ellen irányul. Ezért – érvel Lovas – az orosz médiának alternatívát kellene nyújtani a Magyarországon elérhető nemzetközi hírforrások mellett. Azt írta (magyar nyelven) Putyinnak:

„Ma az RT – az Egyesült Államokban a BBC után második legnézettebb nem amerikai tévéállomás –főként tárgyilagossága és egy friss nézőpont megjelenítése miatt messze jobb az előbb említett angol kormányzati adónál, amely ugyanarra a kaptafára jár, mint a világ tucatnyi globális nyugati tévécsatornája. … Finanszírozni egy ilyen adót Önöknek semmiség lenne, főként úgy, hogy még egy picit megemelnék a földgáz árát azon országoknak, amelyek a leghangosabban kiabálnak országa elleni szankciókért”.

Korábban idén Lovas azzal szerzett hírnevet magának a külföldi sajtó tagjai körében, hogy szitkozódó nyílt levelet tett közzé a Hungarian International Press Association (HIPA) levelezési listáján, melyben szidalmazta a Magyarországon akkreditált külföldi újságírókat, amiért feltételezése szerint nem számoltak be az ellenzék korrupciós botrányáról:

Ide figyeljetek Szarf*ejek, vagyis az összes külföldi tudósító Budapesten, néhány igazán tiszteletreméltó kivételtől, mint pl. Nick Thorpe (BBC) eltekintve:

Soha életemben nem voltam még ennyire durva cikkeimben, vagy bárkinek írt hivatalos leveleimben, szemben oly sok barátotokkal és megbízható forrásaitokkal a balliberális médiában.

De ti, kib*szott seggfejek, megérdemlitek. Legalább egyszer.[…]

Remélem, hogy a jövő héten azért, hogy kompenzáljátok hallgatásotokat az igazán fontos dolgokról, amelyet lényegesek lennének az olvasóitoknak is, akik mindig ugyanazt kapják tőletek, tucatnyi cikket írtok majd a magyarországi antiszemitizmusról, valamint a kormány és a Jobbik összejátszásáról.

Miért nem mentek el a p*csába, vagy mivel állítólag demokráciában élünk, esztek sz*rt…”

A Budapest Beacon Lovas kirohanására az alábbi nyílt levélben reagált.

Hivatkozás:

http://hu.budapestbeacon.com/egyebhirek/kormany-barat-magyar-nemzet-30-ujsagirojatol-valik-meg/

http://atlatszo.blog.hu/2013/10/29/egyetek_szart_seggfejek_lovas_istvan_a_kulfoldi_tudositoknak

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=562743387186584&set=a.118405274953733.14115.100003527841525&type=1