Mengyi mindent tagad

október 11, 2016

foto-kovacs-attila-mti-mengyi-rolandMengyi Roland. Fotó: MTI, Kovács Attila

Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő mindent tagad, és panasszal élt a gyanúsítással szemben.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének, bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja” miatt gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselőt, majd több helyszínen házkutatást tartott, melynek során bizonyítékokat foglalt le – közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.

Mengyi tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panasszal élt a gyanúsítással szemben. A gyanúsított szabadlábon védekezik. A nyomozás határideje december 12 – tudatták.

A befolyással üzérkedés egy klasszikus korrupciós bűncselekmény. A hatályos Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint „aki arra hivatkozással, hogy hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más számára jogtalan előnyt kér, a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Ennek minősített esete, ha az elkövető azt állítja vagy azt a látszatot kelti, hogy hivatalos személyt veszteget – ebben az esetben a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Szemléltetésképp: „A” ismeri „C”-t, aki kiadja az engedélyeket, és „A” pénzért cserébe elintézi „B”-nek egy engedély kiadását – ez az alapeset. A vesztegetés akkor valósul meg, ha „A” még meg is keni egy kis pénzzel „C”-t.

A költségvetési csalás meglehetősen egyértelmű, az előbbivel ellentétben nem bonyolódnánk bele a magyarázatába.

Ahogyan arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint tízmilliós „alkotmányos költséget” kért, és Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát a fideszes országgyűlési képviselő. Nem sokkal azután, hogy a 168 óra szép sorjában nyilvánosságra hozta az ügy részleteit, Polt Péter kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, majd az Országgyűlés ezt meg is szavazta.

A képviselőre mindezek ellenére rábíztak egy csomó uniós pénzt.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):