A CEU delegációja Washingtonban emelt szót az egyetem mellett, Mészáros Lőrinc-bankókkal szórták nyakon képviselőiket a dühös pécsi fiatalok, akkora lopás lehet a várban, hogy az már a Miniszterelnökségnek is sok, Budapesten marad a CEU a következő tanévben, újabb félmilliárddal nőtt a vizes vb költsége, ötmilliárdot fizet az MTVA a három következő Forma-1 szezon közvetítéséért, kétmilliót kér Orbán kedvenc egyeteme, hogy kiadja, mire megy el 17 milliárd forint, jön fel az ellenzék a Fideszre – keddi hírösszefoglalónk.
A CEU delegációja Washingtonban emelt szót az egyetem mellett
Múlt héten számos, az amerikai törvényhozásban aktívan részt vevő, valamint egykori kormányzati tisztviselővel találkozott a Közép-Európai Egyetem (CEU) delegációja Washingtonban, hogy megpróbálja „fokozni” az intézmény helyzetével kapcsolatos aggodalmakat. Berg Dániel, a CEU melletti tüntetések állandó szónoka és Medzibrodszky Alexandra, az egyetem történész doktorandusz hallgatója mellett Fodor Éva rektorhelyettes is elutazott az Egyesült Államokba. Cikkünkből kiderül: az amerikaiak eléggé aggódnak maguktól is. (Budapest Beacon)
Orbán papa 1,2 milliárdot hozott elő a bányából tavaly
Kikerültek a bányamágnás Orbán-család fő cégeinek eredménybeszámolói az Igazságügyi Minisztérium (IM) honlapjára. Orbán Viktor miniszterelnök édesapja, Orbán Győző két fő bányacégben tulajdonos, ezek, mint a Direkt36 két cikkben is bemutatta, gyakran beszállítói hatalmas EU-s és költségvetési pénzből finanszírozott projekteknek. A Dolomit Kft. tulajdonosai 500 millió forint, a Gánt Kő és Tőzeg Kft. tulajdonosai 730 millió forint osztalék kivétele mellett határoztak. Döbbenetes módon a Dolomit Kft árbevétele a harmadával csökkent, 3,2 milliárdról 2,2 milliárdra – de így is sikerült kihozni 410 millió forint adózott nyereséget. Ehhez az eredménytartalék terhére csaptak hozzá még 90 milliót, így jöhetett össze a félmilliárdos osztalékfizetés. Aggódni azért nem kell Orbánékért, a cégben így is benne maradt közel egymilliárd forint. (444)
Akkora lopás lehet a várban, hogy az már a miniszterelnökségnek is sok
Az Index információi szerint a kormány illetve a Miniszterelnökség berkeiben készül egy titkos anyag, amely a Budai Vár és a Várkert Bazár elmúlt éves „pénzügyi gazdálkodását” térképezné fel. A Miniszterelnökség felügyelete alatt működő, egyaránt az Ybl Miklós tér 6. alatt bejegyzett a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. környékén a gyanú szerint sorozatosak voltak a pénzügyi szabálytalanságok, visszaélések, törvénytelen közbeszerzések és uniós pénzlehívások, továbbá előnytelen üzletek köttettek. A lap cikkének központi figurája a fideszes Gyutai Csaba, Zalaegerszeg egykori polgármestere, akit L. Simon László emberének tartottak, de a Miniszterelnökségen maradt azután is, hogy L. Simon távozott. L. Simon reagált az Index cikkére: többek között leírta, hogy távozása óta egyszer sem beszélt Gyutai Csabával, legfontosabb állítása pedig az, hogy már az ő államtitkársága idején is zajlott belső vizsgálat a szabálytalan közbeszerzésekről. Gyutai ekkor – L. Simon elmondása szerint – írásbeli figyelmeztetést kapott. „A figyelmeztetés tényéről szóban Lázár miniszter urat is tájékoztattam, aki nem tartotta szükségesnek Gyutai Csaba leváltását, sőt az én menesztésem után még egy gazdasági társaság, a vári beruházásokért felelős, sok milliárddal gazdálkodó Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. élére is kinevezték” – írja L. Simon László. (Index, 444, 444)
Ráfizethet Budapest a 3-as metró felújítására
Jelentősen megugrott a 3-as metró felújításának összköltsége: legalább 30-40 milliárd forinttal több pénz kellene a kormány által meghatározott 137,5 milliárd forintos keretnél – tudta meg a Magyar Nemzet fővárosi szakmai forrásokból. (Magyar Nemzet)
Penészes falak a tüdőgondozóban
Penészes, rohadó, omladozó falak, lehullott csempe, van, ahol még a villanyvezeték is kilátszik – így néz ki a Csepeli Tüdőgondozó. Az alagsori épület a betegek szerint évek óta ilyen állapotban van, senki sem nyúlt hozzá. A gép is ősrégi, amivel a vizsgálatokat végzik. Az önkormányzat azt írta, hogy nemsokára átveszik az épületet, és vagy felújítják, vagy átköltöztetik a rendelést. (RTL Klub)
Mészáros Lőrinc-bankókkal szórták nyakon képviselőiket a dühös pécsi fiatalok
Kevésen múlt, hogy botrányba fulladjon a pécsi önkormányzat testületi ülése, miután az ülés második napirendi pontjánál néhány fiatal Mészáros Lőrinc és a polgármester Páva Zsolt arcképével ellátott bankókat szórt a képviselőkre, és egy hatalmas CSŐD feliratú molinót feszített ki a karzaton. A polgármester ezek után kizavarta a fiatalokat teremből. A tiltakozás annak szól, hogy kedden fogadta el a közgyűlés a zárszámadást, miközben többek szerint a város csődközeli állapotban van, és éppenséggel ez volt az oka annak, hogy a múlt csütörtökre kiírt májusi rendes közgyűlés végül keddre csúszott. A Szabad Pécs azt írja, több – nagyjából 3,5 milliárdos – az önkormányzati hiány, ami miatt állami segítségre lesz szüksége a városnak, és felmerült, hogy a mentőövért cserébe Pécs átadná az államnak a Pécs-pogányi légikikötőt. (Szabad Pécs, 444)
CEU-rektor: Budapest az otthonunk, itt maradunk
Sajtótájékoztatót tartott a CEU kedden délután jelenlegi helyzetéről, ezt megelőzően délelőtt tizenegykor pedig hallgatói fórum kezdődött. Az eseményen Michael Ignatieff, a CEU rektora elmondta: egyeztetnek New York állam kormányzójával, de döntés még semmiről sem született. Az Alkotmánybíróságon (Ab) és az Európai Bizottság (EB) előtt is zajlik az ügy, de ezek akár évekig is eltarthatnak – mutatott rá a rektor. Leszögezte: továbbra is Budapesten szeretnének maradni. A nehézségektől függetlenül arra biztatják a hallgatókat, hogy továbbra is jelentkezzenek. Semmilyen megoldást nem fogadnak el, amit kihagyásukkal, a fejük felett döntenek el, és ami nem felel meg maradéktalanul az egyetemnek – emelték ki. (Magyar Nemzet)
Kétmilliót kér Orbán kedvenc egyeteme, hogy kiadja, mire megy el 17 milliárd forint
Az Európai Bizottság szakemberei átnézték a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egyik, uniós pénzből finanszírozott projektjét, és durva túlárazásokat és indokolatlan költségeket véltek felfedezni. Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerette volna megtudni, az NKE mire költi a 17,5 milliárd forintot, ezért kikérte a Patyi András NVB-elnök által vezetett intézménytől a megkötött szerződéseket. Az Orbán Viktor kedvenc egyetemének tartott, de Lázár János befolyása alá is tartozó intézmény nem adta könnyen a bőrét: kétmillió forintot kért Hadházytól a szerződések kiadásáért. A képviselő ezután módosította kérését – csak a szerződések főbb adataira volt kíváncsi: arra, hogy mire, kivel, mikor és mekkora összegre szerződött az egyetem –, de az intézmény ezekért az adatokért is kért 900 ezer forintot. Most patthelyzet van, Hadházy nem akarja kifizetni az összeget, ezért megkérdezte Lázárt, normális dolog-e ilyenért pénzt, ráadásul ennyit pénzt kérni, gyanítva, hogy ezeknek az adatoknak az egyetem már most is birtokában kell hogy legyen. A kancelláriaminiszter azt válaszolta, hogy amennyiben az egyetemnek nincs félnivalója és takargatnivalója, akkor jobban teszi, ha közvetlenül és korrektül tájékoztatja Hadházy Ákost, mint hogy megvárja az általam elrendelt vizsgálat eredményét. (24.hu)
Ötmilliárdot fizet az MTVA a három következő Forma-1 szezon közvetítéséért
Közel ötmilliárd forintot fizetett a 2017–2019-es idények Formula 1-futamainak közvetítési lehetőségéért a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az úgynevezett közmédia 18,21 millió dollárért vette meg a jogokat a most futó, illetve a következő két szezonra – ebből jön ki az évenként átlagosan nagyjából 1,62 milliárd forintos költség. Első ránézésre érdekes, hogy az MTVA nem közvetlenül a jogtulajdonos – a kontraktus aláírásakor még Bernie Ecclestone által vezetett, de immár amerikai tulajdonban lévő – cégcsoporttal szerződött le, hanem a magyar futamokat szervező Hungaroring Sport Zrt.-vel. Ennek magyarázata többek közt az, hogy a közvetítésre vonatkozó pályázat kiírása a promóter, vagyis a Hungaroring Sport feladata, hiszen előfordulhat, hogy a szervezésről szóló kontraktus aláírásakor még nem tudni, pontosan ki tűzi műsorra a versenyt. Így ráadásul megvalósul az egykapus kapcsolattartás, ami mindenki számára egyszerűbb. (Magyar Nemzet)
Szűz Máriát is bevetették a szexmunkások ellen Rákosmentén
A XVII. kerületi önkormányzatot régóta zavarja, hogy szexmunkások is dolgoznak a kerületben, de mivel a prostitúció legális, ezért sokáig semmit sem tudtak tenni ellene. A polgármester azonban két éve gondolt egyet, azt mondta, ravasznak kell lenni, és felépíttetett egy Szűz Máriát ábrázoló vallási szobrot a kérdéses útszakaszon, azóta pedig arra, illetve egy nem üzemelő temetőre hivatkozva akarja kipenderíteni a szexmunkásokat a kerületből. A lányok nem értik, hová mehetnének, hiszen sehol sem látják őket szívesen, a polgármester pedig azt mondja, ha kell, körbebástyázzák magukat vallási szobrokkal, csak tűnjenek el. (Abcúg)
Jön fel az ellenzék a Fideszre
Negyedév alatt 6 százalékpontot bukott a kormánypárt, 8-at javított az ellenzék. A Fidesz előnye nagy, de az ország egyes részeiben többen akarnak baloldali kormányt – derül ki a Republikon Intézet adataiból. (24.hu)
Újabb félmilliárddal nőtt a vizes vb költsége
A keddi Közbeszerzési Értesítőből derült ki, hogy sikerült kiválasztani a céget, ami a Duna Aréna és az úgynevezett FINA Market teljes körű üzemeltetési és épület-karbantartási feladatait látja majd el a vizes világbajnokság idején. A nyertes B-Omega-T Kft. a munkát 497 millióért vállalta. (444)
Gyurcsány: Kezdjük újra!, Botka: Inkább ne
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):