Mészáros: nem én vettem meg a Népszabadságot

október 27, 2016

Mészáros Lőrinc távozóban a Four Seasonsből. Fotó kettőspont NépszabadságMészáros Lőrinc. Fotó: Népszabadság

A felcsúti polgármester tagadja, hogy köze lenne a Népszabadság kiadójának felvásárlásához.

Interjút adott a Borsnak Mészáros Lőrinc, melyben a polgármester tagadta, hogy köze lenne a Népszabadság kiadójának felvásárlásához. A Mediaworks-t az Opimus Group vette meg az osztrák Vienna Capital Partners-től (VCP), és mivel neki egyetlen Opimus részvényes sincs, ebből az következik, hogy semmi köze nem lehet a vásárláshoz.

„Az Opimus tulajdonosai […] egy seychelles-szigeteki és egy nigériai cég, de ott van egy harmadik vállalat is, amik mögött szekszárdi fideszesek állnak. A vállalat Mészáros-közeliségét általában azzal szokták bizonyítani a sajtóban, hogy Csík Zoltánt egy alkalommal javasolták a cég igazgatóságába, de végül nem került be. Csík feltűnt már Mészáros több üzletében is, sok esetben úgy, hogy a feltűnése előkészítette Mészáros tulajdonszerzését az adott cégben” – fűzi hozzá a 444.

Mészáros az interjúban azonban tagadta, hogy Csík kapcsolódna az Opimushoz: „Nem. Nem tudom, miért írnak ilyeneket. Írták az újságok azt is, hogy Csík Zoltán (Mészáros Lőrinc egyik bizalmasa, exrendőr – a szerk.) az Opimus egyik cégében igazgatósági tag, holott semmiféle tisztséget nem tölt be ott. Ez megdöbbentő számomra, mert arról tudnék, ha ilyen pozíciója lenne”.

„Mészáros itt vagy hazudik, vagy Csík hazudott neki, Csík ugyanis vezető tisztségviselő például a győri Euro Generál nevű cégnél is, ez a cég pedig az Opimus-csoporthoz tartozik, hiszen részben az Opimus Group a tulajdonosa” – teszi hozzá ugyancsak a 444.

Mészáros mindemellett nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd pozíciókat szerez a médiában, de egyelőre azzal akar foglalkozni, ami már megvan.

Mindeközben munkába állt a frissen a Mediaworks igazgatótanácsába választott Liszkay Gábor, és felkereste a Népszabadság szerkesztőségének épületét, ahol a kiadó is működik számolt be az RTL Klub Híradója.

Liszkay sokáig a Simicska Lajos tulajdonában lévő Magyar Nemzet főszerkesztője volt, de Simicska és Orbán Viktor összeveszése után távozott, jelenleg pedig a kormányközeli a Magyar Időknek a tulajdonosa.

Az újdonsült tanácstag nem árult el részleteket arról, miről tárgyalt odabent, a felvetésre pedig, miszerint valósak-e azok a hírek, hogy Mészáros Lőrinc áll az üzlet mögött, azt válaszolta: egy nyilvánosan működő részvénytársaság, egy tőzsdei cég áll az üzlet mögött.

„Egy dologban vagyunk biztosak: hogy jobboldali Népszabadságot, lopott oligarchapénzből működtetett Népszabadságot, fideszes Népszabadságot nem lehet kiadni, arra nincsen sem újságíró, sem olvasói igény szerintünk” – fogalmazott Bita Dániel, a Népszabadság rovatvezetője.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):