Milliárdokat tolt a kormány a TV2-be

június 14, 2016

andy vajna - 01-FDA

Január óta listaáron 3,68 milliárd forintot költött el a kormány hirdetésre Vajna András tévéjében.

Idén január és június között listaáron összesen 4,4 milliárd forintot költött a kormány társadalmi célú hirdetésekre (TCR) különböző tévécsatornákon, ebből pedig csak a TV2-nek mintegy 3,68 milliárd jutott — írja a 444.  A tavaly indult kvótaellenes kampány átnyúlt év elejére, aztán a működő magyar reformokról szóló klip forgott, májustól pedig az „Üzenjünk Brüsszelnek!” kampányt kezdték el vetíteni.

A portál által megkérdezett médiaszakértő szerint a TCR-ekre átlagosan 50-70 százalék kedvezménnyel szoktak számolni, ami alapján nagyjából 1,3-1,9 milliárd forintot fizethetett a kormány Vajna csatornájának öt hónap alatt.

A kormány korábban sem fukarkodott a TV2 hirdetéseivel, de amióta Vajna András filmügyi kormánybiztos és kaszinómogul közpénzből (a külügyi felügyelet alatt működő Eximbank, valamint az akkor még állami irányítás alatt működő MKB Bank által nyújtott hitelből — a szerk.) átvette a céget, havonta százmilliós nagyságrendben kapnak megbízásokat, így a tulajdonosváltás óta már milliárdos nagyságrendben rendelt reklámokat a csatornánál a kormány — hívja föl a figyelmet az orgánum.

A pénz a TV2-n kívül szinte teljes egészében Fidesz-közeli csatornákhoz és a közmédiához vándorolt, de kapott némi alamizsnát az ATV is.

A gyűjtés az AGB Nielsen adatai alapján készült, a listaárak az Atmedia, az Ozone és Life Network reklámidejét értékesítő R-Time, valamint az ATV honlapjáról származnak — jegyezte meg a 444.