Mindenki ilyen nagybácsira vágyik

július 20, 2016

matolcsy_lakas3-forras_raw_developmentÜvegből a Riverloft-házban sincs hiány. Fotó: Raw Development

Szemerey Tamás, az MNB elnökének unokatestvére megvásárolt egy XIII. kerületi luxuslakást saját vállalkozása nevére, egy másik érdekeltségével felújíttatta, majd a kétszázmillió forint értékű ingatlan használatát átengedte Matolcsy György fiának. A felújítást ugyanaz a cége végezte, amely Matolcsy Ádám balatoni házát építi, és közben a jegybank alapítványaitól kapja a megrendeléseket.

Igazán kijön a lépés mostanában Matolcsy György jegybankelnök harmincéves fiának, Matolcsy Ádámnak: fél éve egy veszprémi bútorgyár tulajdonosa lett, tavasszal egy körpanorámás házat kezdett építtetni magának Balatonfüreden, Budapesten pedig beköltözhetett egy hatalmas, luxuskivitelű loftlakásba – írja a nol.hu.

Ennek a lakásnak a tulajdonosa történetesen Szemerey Tamás cége. Szemerey egyebek mellett a Növekedési Hitel Bank tulajdonosa, és nem mellesleg Matolcsy György unokatestvére. A portál szerint Szemerey közreműködésével a Matolcsy fiú kezelésében álló vagyon egy-másfél év alatt nyolcszázmillió forint körülire nőtt.

A jegybank és Pallas Athéné alapítványainak tevékenységéből jelentős hasznot húzó Szemerey pénzintézete 2015 végén félmilliárd forintos kölcsönt adott (a Növekedési Hitel Bank a Matolcsy György által indított akciós jegybanki hitelprogramból adta a hitelt – a szerk.) Matolcsy Ádámnak, hogy a Fotextől megszerezhesse a nagy múltú veszprémi Balaton Bútorgyárat, és egy Szemerey-érdekeltség, a Raw Development Kft. vállalta a fiatalember Magyarországon szokatlan technológiával épülő, csupaüveg balatonfüredi házának kivitelezését is. A jegybank alapítványai is rengeteg megrendelést adtak a Raw Developmentnek, mielőtt az nekiállt a balatoni épület fölhúzásának.

A leggálánsabb rokoni gesztus mégis az, hogy Szemerey (vagyis az érdekeltségébe tartozó Kaláris-Haris Üzletház Kft. mint tulajdonos, és a Raw Development mint kezelő) átengedte a XIII. kerületben található Riverloft-ház egyik legnagyobb alapterületű tetőtéri lakásának használatát Matolcsy Ádámnak.

matolcsy_lakas2-forras_raw_development_0Fotó: Raw Development

A Növekedési Hitel Bank 2016 januárjában ennek a cégnek – mármint a Kaláris-Haris-nak – adott 509 millió forint jelzáloghitelt a belvárosi Haris köz 6. szám alatt lévő földszinti üzlethelyiségre. Ezzel csupán annyi a gond, hogy a törvény tiltja, hogy egy bankvezető olyan cégnek adjon hitelt, amiben jelentős tulajdona van,sőt, olyan ügylet előkészítésében sem vehetne részt a bankár, ahol az ügyfélcéghez „üzleti érdeke fűződik” neki magának, vagy közeli hozzátartozójának. Az erősen törvénysértőnek tűnő ügyben az NHB felügyelőbizottságán kívül – ahol többek között Szemerey Tamás unokaöccse, a Matolcsy György fiának baráti társaságába tartozó Szemerey Bertalan ül – elsősorban a pénzügyi felügyeletnek kellene lépnie. Annak a pénzügyi felügyeletnek, mely 2013 óta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alá tartozik – írja a 444.Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem ez volt az egyetlen problémás hitelkihelyezés.

A nol.hu kérdésére a portaszolgálat megerősítette, miszerint a lakást a Matolcsy fiú használja már több mint egy éve. Az orgánum kérdésére a fiatalember azt közölte: nincsen lakása a Riverloft lakóparkban, az ő tulajdonában lévő lakás az I. kerületben található.

A Budai Vár aljában lévő, 110 négyzetméteres, a Parlamentre néző lakás 2010 elején került az akkor 24 éves fiatalember nevére – írja a nol.hu, a 444 pedig az egyik legnagyobb lakáskiadásra szakosodott oldalon rá is bukkant az ingatlanra, mely havi négyszázezer forintért kiadó.