A miniszterelnök 100 milliárd forintos, pályázati rendszeren kívüli támogatást nyújt a tokaji régiónak

január 31, 2014

Lázár János államtitkár szerint a kormány 100 milliárd forintot szándékozik elkölteni a tokaji régióra 2014-től.

Lázár János a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon elmondta, a pénzt a történelmi régió 27 önkormányzata, szőlőtermelői és borászatai között osztják szét, „megállapodásos-konszenzusos” rendszerben a Miniszterelnökség irányítása alatt. Minden önkormányzat számára 2 milliárd forintot biztosít a kormány.

Az első 5 milliárd forint szétosztására februárban kerül sor, ami a helyi közösségek infrastruktúrájának fejlesztésére fordítható.

A program második üteme mintegy 95 milliárd forint szétosztását célozza meg, amely a 2007 és 2013 közötti EU költségvetési időszakból, a magyar turizmus fejlesztésére szánt összegből maradt meg. A év folyamán a helyi önkormányzatok által kidolgozott programokra lehet ilyen módon finanszírozást szerezni.

Lázár elmondta, a projektek munkahelyeket teremtenek, a jelenleg is egyeztetés alatt álló műemlékvédelmi-, településfejlesztési- és közmunkaprogramok javítani fogják a régióban élők életminőségét.

Az államtitkár szerint a pénz egy részét az állami tulajdonú borászat, a Tokaj Kereskedőház Zrt. fogja megkapni. Az állami cég 2013-ban 3 milliárd forintot költött fejlesztésre, és 2014-ben mintegy 3,5-4 milliárdot fog ilyen célokra költeni.

Lázár elmondta, a pénz elsősorban nem a vállalati szektor fejlesztésére szolgál hiszen a kis- és középvállalkozások számára megnyílnak majd 2014 második felében az új uniós források.

Hivatkozás:

Lázár: a kormány 100 milliárd forintot irányítana Tokaj-Hegyalja fejlesztésére, Propeller.hu; 2014. január 31.