A miskolci filmfesztiválon elutasítottak egy roma dokumentumfilmet

augusztus 8, 2014

cinefest

A DunaDOCK dokumentumfilmes alkotói csoport közölte, hogy nem vesznek részt a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, mivel egy 1978-as roma témájú dokumentumfilmet nem tartottak eléggé témába vágónak.

A 2013-ban öt rendező és producer által létrehozott DunaDock az alábbi nyilatkozatot tette közzé: „Legnagyobb meglepetésünkre kiderült, a CineFest csak akkor tud idén helyet adni szakmai programunknak, ha abban − terveinkkel ellentétben − nem szerepel magyarországi roma témájú film, vagy ha mégis, akkor az érintett filmek címe, tartalma és alkotóik nem lehetnek feltüntetve a fesztivál hivatalos programjában és semmilyen egyéb nyilvános fórumon”.

A CineFest vezetősége a DunaDOCK szerint úgy indokolta a lépést, hogy az önkormányzati választások előtt „a politikai konfliktusok elkerülése végett, és biztonsági okokból nem vállalnak semmilyen magyarországi roma témájú filmvetítést, sőt a szokásos roma programjukat sem tartják meg”.

A fesztivál igazgatója, Bíró Tibor a Budapest Beaconnek cáfolta, hogy a hagyományos roma programjukat nem tartanák meg, illetve, hogy politikai érvek játszottak volna szerepet a döntésben. A CineFest szerdán egy közleményt is kiadott, amely szerint „A Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programját fennállása óta szakmai szempontok határozták meg – ez idén sincs másképpen”.

Bíró Tibor a Budapest Beaconnek azt mondta, hogy a Roma Kép sorozatuk már hét éve, a DunaDOCK-tól függetlenül működik (tavaly például roma fiataloknak tartottak workshopot), a DunaDOCK-kal pedig tavaly kezdték az együttműködést. A dokumentumfilmes csapat idén egy olyan programot kínált, amelyben vetíteni kívántak két roma tematikájú filmet: egy klasszikust (Schiffer Pál Cséplő Gyuri című, 1978-as filmjét), illetve egy nemzetközi fesztiválokat megjárt friss dokumentumfilmet is. „Ezeket a filmeket nem tartottuk időszerűnek, aktuálisnak, nem gondoltuk, hogy ezekre nekünk szükségünk volna. Ezek nem segítették volna elő a már meglévő programot, mi jobbat tudtunk erre” – mondta Bíró. A fesztiválon végül 5 olyan, Miskolcon forgatott portréfilmet fognak bemutatni, amely sikeres roma fiatalokról szól.

Bíró szerint a DunaDOCK, amely az általuk ajánlott roma tematikájú filmek elutasítása miatt kiszállt a fesztivál szervezéséből „egy látszólagos problémát gerjesztett, mintha mi a roma tematika ellen lennénk”.

Miskolc jelentős cigány közössége most azzal szembesült, hogy hajléktalanná válhatnak, mivel az önkormányzat le fogja rombolni a romatelepet, hogy helyet csináljon az új futballstadion parkolójának.

A fesztivál helyszíne az a Miskolc, ahol évek óta a roma kérdés uralja a politikai közbeszédet. Miskolc az őszi önkormányzati választások egyik legérdekesebb településének ígérkezik: tavasszal a Fidesz, a baloldali összefogás és a Jobbik is harminc százalék körül teljesített. A Jobbik deklarálta, hogy az önkormányzati választásokon egy zsidó származású jelöltet indít aki a kampányában hangsúlyosan a cigánykérdésre koncentrál, míg a baloldal azt a Pásztor Albertet jelöli, aki 2009-ben Miskolc rendőrkapitányaként a cigányozással hívta fel magára a figyelmet.

Hivatkozás:

http://444.hu/2014/08/05/roma-temaju-filmet-miskolcon-most-ne-tessek-inkabb-bemutatni/

http://www.cinefest.hu/hu/nyito.html