MostMi! tüntetők: “Ez nem vezet sehová”

január 3, 2015

protest3-e1420223393783

A kedvezőtlen időjárás, a nem igazán inspiráló beszédek és az, hogy sokan úgy érezhették, a beszédek már korábban elhangzottak, a pénteki MostMi! tüntetésre kilátogató mintegy 14.000 tiltakozó közül sokan mondogatták egymásnak, hogy „ez nem vezet sehová”.

Sok tüntető érezte úgy, hogy a szervezőknek kisebb figyelmet kellett volna szentelnie annak, hogy ki és miért ne látogasson ki a tüntetésre, és inkább azzal kellett volna foglakozniuk, hogy sürgessék az egyesült ellenzék megalakulását, amely képes lehet legyőzni a jelenlegi kormányt a következő választásokon.

Az egyik tüntető elmondta, már nem érdekli, hogy ki és milyen zászlóval jelenik meg a tiltakozásokon. “Az a fontos, hogy minél többen menjenek el a tüntetésekre, mert ha 100.000, vagy még több tüntető lenn, akkor Orbán Viktor már nem hagyhatna figyelmen kívül bennünket.”

Sokan voltak azon a véleményen, hogy ellenzéki kerekasztalt kell létrehozni, de ez szükségképpen az ellenzéki pártok vezetőinek a bevonásával járna. A tüntetők közül sokan úgy érzik, hogy addig nem lesznek új választások, amíg Orbán Viktort nem kényszerítik lemondásra, de ahhoz jóval nagyobb tüntetésre lenne szükség. Az egyik tiltakozó országos sztrájkot tart fontosnak, vagy valamiféle széleskörű polgári engedetlenségi mozgalmat, mint például az útdíjak megfizetésének elkerülése.

Más tüntetők azon a véleményen voltak, hogy erő alkalmazása nélkül nem lehet Orbánt leváltani, mert úgy vélik, hogy a törvény és a bíróságok a kormány oldalán állnak.”.

A MostMi! csoport szervezi február 2-re az Európához Tartozunk! tüntetést a Magyar Rádió székháza elé a Pollack Mihály térre, ahol Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúját szokta adni. Angela Merkel német kancellár másnap utazik hivatalos látogatásra Budapestre.

Hivatkozás:

https://www.facebook.com/mostmi