A Napi Gazdaság elnézést kér az RTL vezetők elleni téves támadásért

június 24, 2014

Napi

Egy szerkesztői hiba tűnt fel a Napi Gazdaság hétfői számában, ami tovább borzolta a kedélyeket a magyar kormány és a német tulajdonú RTL Klub közötti szócsatában.

A Fideszhez köthető üzleti napilap tévesen állította, hogy az RTL a tavalyi évben 1,6 milliárd forint jutalmat fizetett ki a cég igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak, azonban az összeg valójában csak 1,6 millió forint volt. A Napi Gazdaság tévesen következtetett amiatt arra, hogy az RTL 14 felsővezetője átlagosan 110 millió forint jutalmat vett fel 2013-ban, vagyis a 244 alkalmazott éves átlagfizetésének tizenegyszeresét.

A Napi.hu először nyomdahibának, majd később technikai hibának minősítette az esetet, és az újság nyomtatott verziójának címoldalán kért elnézést kedden, de ezzel nem sikerült megelőznie az index.hu csúsztatásról írt vidám beszámolóját.

A RTL Klub számos riportot közölt, melyben Orbán Viktor miniszterelnök belső köréhez tartozó személyek üzleti érdekeltségeiről, mióta a kormány múlt hónapban bejelentette a reklámadó bevezetésének tervét. A független német csatorna szerint az adó aránytalanul nagy terhet ró rájuk és ellehetetleníti a működésüket.

A Napi Gazdaság a Fidesz által pénzelt Századvég tulajdonában van, amely számos jövedelmező kormányzati megbízást nyert el mióta a Fidesz 2010-ben visszatért a hatalomba. Szombaton Lázár Jánossal, a miniszterelnöki hivatalért felelős miniszterrel készítettek interjút, melyben Lázár az RTL-t haszonleső, korrupt vállalkozásnak nevezte.

Hivatkozás:

Ekkora öngólt még nem lőtt fideszes lap, propeller.hu, 2014. június 24.