A NAV lecsapott a 2 milliárdos áfa-csalást elkövető bűnszervezetre

február 22, 2014

NAV2

Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője közölte: a bűnszervezetre egyszerre több mint ötven, az élelmiszerkereskedésben érdekelt bűnszervezet által használt helyszínen, 200 adóellenőr és pénzügyi nyomozó csapott le.

Az ilyen rajtaütések száma megnőtt, mióta Horváth András volt adóellenőr múlt októberben bejelentette, hogy az adó és vámhivatal segítséget nyújtott bűnözőknek áfa-visszaigényléshez, ami a magyar adófizetőknek 1.700 milliárd forintjába került.

Az egyelőre nem világos, hogy az adóhatóság nyomozói azt a listát használják-e, melyet Horváth lakásában foglaltak le a rendőrök múlt novemberben. A NAV kategorikusan visszautasította Horváth gyanúsításait, és feljelentették őt rágalmazásért valamint érzékeny adatok jogszerűtlen birtoklása miatt. Emiatt tartottak házkutatást a kora hajnali órákban Horváthnál, bár ez a Társaság a Szabadságjogokért és más civil szervezetek szerint is törvénytelen volt.

A bűnszervezet a gyanú szerint 2 milliárd forintos adócsalást követett el. Sárközi hozzátette, az akció során 22 millió forint készpénzt, valamint 145 millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, motorkerékpárokat, karórákat foglaltak le. Az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit és az elkövetők ingatlanjait zárolták.

A gyanú szerint a bűnszövetkezet élelmiszer-kereskedelmi cégeket működtetett, melyek többek között papíron Szlovákiából származó étolaj és cukor forgalmazásával foglalkoztak. Valójában a termékek magyar eredetűek voltak, ezért a cégek visszaigényelték a 27%-os áfát, bár azt sosem fizették be.

A NAV szóvivője szerint a bűnszervezet a visszaigényelt áfából luxusingatlanokat építtetett, és nagy mennyiségű egyéb luxuscikket halmozott fel.

A bűnszövetkezet nyolc tagját vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba. A hatóság öt hajléktalant is kihallgattak, akik a különböző érintett cégek ügyvezetői voltak, ellenük közokirat hamisítás vádjával indul eljárás.

Hivatkozás:

Kétmilliárdos áfacsalást leplezett le a NAV, vg.hu; 2014. február 25.