Négyszer annyi letelepedési kötvényt adnak el, mióta belengette a kormány a program leállítását

december 14, 2016

Megugrott a kereslet a letelepedési kötvények iránt novemberben.

Jót tett a letelepedési kötvényprogramnak, hogy a kormány belengette a leállítását (aztán mégsem tett semmit – a szerk.), mert csak novemberben 216 külföldi vett kötvényt, ami közel négyszerese a szeptemberi és az októberi értékesítési adatoknak – közölte a Magyar Nemzet.

A legnagyobb roham a korábbi híreknek megfelelően a kínai ügynökségeknél volt, ahol alig győzik befogadni a kérvényeket, annyian akarnak hozzájutni az olcsó magyar konstrukcióhoz.

Mindeközben nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány idén már nem szünteti be a kötvényprogramot, miután a parlament utolsó ülésnapján sem adtak be ezzel kapcsolatos törvénymódosító indítványt.

A Magyar Nemzet összesítése szerint eddig 4247 kötvényt jegyeztek le a közvetítőcégek, amivel a legolcsóbb árazás szerint is 97,5 milliárd forintos bevételt jelent. Ebből a közvetítőcégek 45 ezer eurós szolgáltatási díjat kapnak, de náluk csapódik le a 29 ezer eurós kamat is, így egy darab kötvényen 23 millió forintot keresnek, ami 25 százalékos haszonkulcsot jelent az állampapírpiacra jellemző 0,2-0,3 százalékos átlagos jutalékszinthez képest.

Az államnak ennél azért kicsivel rosszabb üzlet a konstrukció.

A közvetítőcégeknek az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága adja meg a forgalmazási engedélyt, melyet a program indulásakor Rogán Antal elnökölt. Jelenleg öt ilyen cégnek van engedélye: ezek egy kivételével olyan helyszíneken vannak bejegyezve, amelyek igen népszerűek az offshore-körökben.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):