Nem kell kiadnia a forrásait a Figyelő újságírójának

január 5, 2017

Az ügyészség és a jegybank feltehetően legnagyobb bánatára jogerős ítélet mondja ki, hogy nem kell kiadnia a forrásait a Figyelő újságírójának.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, Brückner Gergely, a Figyelő újságírója cikksorozatot írt az MKB Bank államosításról és eladásáról, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) erre büntetőfeljelentést tett üzleti titok megsértése miatt.

Rendőrségi eljárás indult, tavaly ősszel pedig tanúként hallgatták ki Brücknert. A kihallgatáson azzal a levéllel kapcsolatban kérdezték, amit Matolcsy György jegybankelnök írt Lázár Jánosnak kancelláriaminiszternek. Az újságíró a levél tartalmát idézve cikkében azt írta: Matolcsy arról írt Lázárnak, hogy az MKB szörnyű pénzügyi helyzetben van, és várhatóan tőkeemelésre lesz szüksége.

Vagyis: egyáltalán nem biztos, hogy a magyar állam olyan eget verően jó üzletet csinált az MKB-val, sőt.

Brückner szerint az említett levélből semmilyen üzleti titok nem derült ki, hiszen az már évek óta köztudott volt, hogy a bank súlyosan veszteséges, az viszont kiderült a levélből, hogy az állam súlyosan félrevezette az adófizetőket, amikor úgy költött el 17 milliárd forintot egy bankra, hogy közben a döntéshozók az egymás közti levelezésben arról írtak, hogy mindez brutális terhet jelent majd.

Az újságírót arra akarta kötelezni az ügyészség, hogy adja ki a forrását, ő azonban – lévén, hogy egy kétéves cikkről volt szó – erre nem emlékezett, de jelezte, miszerint ha tudomása lenne róla, akkor sem árulná el.

A bíróság első fokon azt állapította meg, hogy a sajtó függetlensége, zavartalan működése fontosabb szempont, mint amit a vád megfogalmazott.

A történet legszebb része egyébként az, hogy egyik érintett sem kért helyreigazítást, tehát az nem merült föl, hogy az újságíró valótlanságot állított volna. A jegybank csupán azzal érvelt, hogy Brückner bankpánikot, sőt, az ország pénzügyi stabilitását kockáztatta.

Magyarul: nem az a gond, ha a magyar állam rossz üzletet kötött az MKB felvásárlásával, hanem hogy ezt valaki megírta/nyilvánosságra hozta.

A csütörtökön megjelent Figyelő szerint – melyet a 444 szemlézett – vége a történetnek. A Fővárosi Törvényszék december 21-én hozott ítéletet, és ez jogerősen kimondja: „hiába az ügyészség és a jegybank összefogása, Brücknert jogerősen nem kötelezhetik forrásainak felfedésére”.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):