Nem tűzhetik ki a szivárványos zászlót a nagykövetségek

augusztus 10, 2016

pride

A külügyminisztérium szerint nagykövetségeken csak nemzeti és uniós zászló loboghat. Más zászlók kihelyezésére a miniszter nem adott engedélyt, és nem is fog.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, Robert Fico szlovák kormányfő nyilatkozatban ment neki a szlovák külügynek, amiért Szlovákia budapesti nagykövetsége a júliusi Budapest Pride rendezvényt támogatandó, egy szivárványos zászlót tűzött ki a külképviselet épületére. Szlovákia egyike volt annak a harmincegy országnak, melynek nagykövetsége a rendezvény előtt közleményben biztosította támogatásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) közösségeket.

A szlovák külképviselet keményen visszaszólt a szlovák kormányfőnek, és úgy tűnt, itt pont is kerül a történet végére, azonban nagyon úgy tűnik, hacsak nem hagyja figyelmen kívül a szlovák diplomácia a magyar külügy utasítását, akkor Fico nemtetszése ide vagy oda, nem lesz szivárványos zászló a nagykövetség épületén.

Az Index ugyanis megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), ők hogyan állnak a kérdéshez. A szaktárca azt válaszolta: „A nagykövetségeken csak a nemzeti és az uniós zászló loboghat. Más zászlók kihelyezésére a miniszter nem adott engedélyt, és nem is fog. Kivételt a határon túl élő magyar nemzeti közösségek zászlói jelentenek, egyes ünnepnapokhoz vagy megemlékezésekhez kapcsolódóan”.

A lap megkereste a Budapest Pride szervezőit is, hogy reagáljanak a KKM állásfoglalására. Ők azt remélik, ez a döntés azért még változni fog.

Az Egyesült Királyságban más a helyzet

Miközben a KKM egy platformra került a kérdésben a baloldali-populista Robert Ficóval, a brit konzervatívok új külügyminisztere, Boris Johnson – aki még londoni polgármestersége idején rózsaszín kalapban mindig részt vett a brit főváros Pride-rendezvényein – nemrég egyik első intézkedéseként oldotta föl ezt a tiltást – számolt be a Guardian.

Johnson elődje, Philip Hammond külügyminiszterként hozott rendeletet arról, hogy a brit képviseleteken kizárólag a brit zászló, az uniós zászló, a királyságot alkotó nemzetek zászlói, illetve az Egyesült Királyság tengerentúli területeinek zászlói loboghatnak. Hammond döntését sokan kritizálták, mivel a tiltás valójában teljesen egyértelműen a Pride-zászló ellen irányult, ráadásul úgy, hogy közben a brit kormány hivatalosan éppen hogy a melegek jogegyenlősége mellett állt ki. A magyar külügy szabályozása ezzel szemben teljes összhangban van a magyar kormány hazai melegpolitikájával – írja ugyancsak az Index.

2014-ben Kövér László házelnök nem volt hajlandó kitűzni az uniós zászlót a Parlamentre. Azóta csak a magyar és a székely zászló látható a Kossuth téren. Kövér még ugyanabban az évben elkoboztatott két EU-lobogót a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselőitől, mondván, szerinte a házszabály nem teszi lehetővé azok bevitelét az ülésterembe. A nol.hu-nak adott interjújában a fideszes politikus azt mondta: a szocialisták akciója politikai provokáció volt. „A magyar Országgyűlés ülésterme a magyar országgyűlési képviselőké, ez nem az Európai Parlament” – mondta akkor Kövér.