Németh Szilárd sikkasztással vádolja Gyurcsány Ferencet

február 18, 2014

Nemeth

Németh Szilárd, a Fidesz parlamenti képviselője egy szombati sajtótájékoztatón azzal vádolta meg Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét, korábbi szocialista miniszterelnököt, hogy érintett a paksi atomerőművet birtokló és működtető állami cég feltételezett 80 millió forintos sikkasztásában.  Németh szerint a Magyar Villamos Művek 1997 októbere és 1998 júliusa között 80 millió forintot fizetett ki az Agora Kft.-nek, amely abban az időben az Altus Kft. tulajdonában volt. Az Altus Kft. pedig a számos, Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő befektetési cégek egyike volt.

A napi.hu azt sejti a háttérben, hogy Németh azért vetette fel ezt az ügyet, mert Gyurcsány egy nappal korábban hivatalosan is kezdeményezte, hogy a parlament vizsgálja meg Orbán Viktor miniszterelnök vagyonosodását. Hasonlóan elképzelhető magyarázat lehet, hogy a bejelentés célja valójában Gyurcsány hiteltelenítése a Fidesz részéről, mindössze pár órával azelőtt, hogy Gyurcsány a DK 2014-es választási kampány beszédét elkezdhette volna.

Németh szerint a paksi atomerőmű azért kötött tanácsadói szerződést az Agora Kft.-vel, hogy az elősegítse az atomenergia népszerűsítését a közvélemény előtt.

Németh szerint azon kívül, hogy az Agora Kft.-nek 10 egyenlő havi részletben átutalták a 80 millió forintot, nincs nyoma az elvégzett munkának.  “Nemcsak képmutatásról beszélhetünk, hanem azt is megkérdezhetjük Gyurcsány Ferenctől, hogy talán színlelt szerződést kötött-e – mondta Németh, illetve, hogy „a korrupció gyanúja eléggé körüllengi ezt a szerződést”

Bizonyítékként Németh egy 1999-ben az erőmű felügyelőbizottsága által elkészített jelentést mutatott be, melyben kifogásolták, hogy a szerződésben nincs részletezve, hogy milyen feladatokat kell az Agorának elvégeznie, és azt, hogy nem kell írásban beszámolnia az elvégzett munkákról. Németh arról is beszámolt, hogy a felügyelő bizottság kifogásolta a magas havi díjat, valamint azt, hogy az Agorának nem kellett alávetnie magát a többi beszállítótól megkövetelt biztonsági vizsgálaton.

Németh szerint a Fidesz azt várja Gyurcsánytól, hogy „ismerje el, hogy az elmúlt hetek támadása a paksi bővítés ellen egy álszent és hazug politikai akció volt”, és adjon választ, hogy „a 80 millió forintot személyes boldogulására fordította, vagy az MSZP pártkasszáját gyarapította azzal”. Németh elmondta, a szerződést Bokros megszorító intézkedései idején kötötték meg, amikor azok a gyermekes családok nem kaptak anyasági- és családi támogatást, akiknél az egy főre jutó jövedelem meghaladta a 26.200,- forintot.

(Szerkesztő: Habár manapság igen nehéz lenne egy négytagú családnak havonta 104.800,- forintból megélnie, 1998-ban ezt több mint elégségesnek tartották. Egyre több szóbeszéd kering arról, hogy Gyurcsány Ferenc akár közvetve, akár közvetlenül is érintett volt illegális kampánypénzek  gyűjtésében Horn Gyula szocialista kormánya (1994-1998) idején.)

Hivatkozás:

A Fidesz nekiment Gyurcsánynak, napi.hu; 2014. február 15.