A Nobel-díjas Kertész Imre a legmagasabb magyar kitüntetést veheti át

augusztus 21, 2014

Kertesz

Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a legmagasabb szintű állami kitüntetést, a Szent-István rendet veheti át, szivárgott ki idejekorán meglepő módon derült egy nem várt forrásból. A Fideszhez köthető Terror Háza múzeum igazgatója, Schmidt Mária szivárogtatta ki azt a jobboldali Heti Válaszban írt cikkében.

Schmidt magasztalta Kertészt a nácik és kommunisták totalitárius rendszere elleni rendíthetetlen kiállásért, és idéz a 2013-as Die Zeit interjúból, ahol Kertész kifejtette elégedetlenségét arról, hogy munkásságát “holokauszt irodalomnak” tekintik, és hozzátette, hogy „holokauszt bohócnak” használták fel a németek és a nemzetközi közösség.

Vári György baloldali újságíró megjegyezte, hogy míg Schmidt Mária egyedül volt Kertész életművének méltatásában a jobboldali értelmiségiek között, és egyszer azt írta, hogy (Kertész) „ünnepelt személy” volt a balliberális körökben annak ellenére, hogy nehezen tolerálták Kertész gyakori párhuzamait a náci és a kommunista rendszerek között. Vári úgy látja, Schmidt szavai arra tesznek kísérletet, hogy Kertészt összekapcsolja saját nemrég tett kijelentéseivel, miszerint a magyar holokauszt túlélők és leszármazottaik kihasználják múltjukat saját politikai céljaik elérésére. „Úgy tűnik tehát, hogy Schmidt Mária műhelyében nagy erőkkel készülődik a tekintélyes szerzőket felvonultató új magyar antikommunista irodalmi kánon”, írta Vári a baloldali nol.hu-n.

Miklósi Gábor, baloldali publicista az index.hu-n adott hangot véleményének, miszerint a kormány cinikus módon kihasználja Kertész megromlott egészségi állapotát, mivel nemrég Parkinson-kórt diagnosztizáltak az írónál, akit a Pécsi Egyetem Klinikáján kezelnek új módszerekkel.

A már régóta Berlinben élő, holokauszt-túlélő, Kertész viszonylag ismeretlen volt egészen 2002-ig, amikor Nobel-díjat kapott a „Sorstalanság” című regényéért, amelyből ezután film is készült. Azóta gyakran került a Fidesz-KDNP támogatóinak célpontjába, amiért kritizálta a magyarországi nacionalizmust és az anti-szemitizmust. Schmidt cikkében idézi Kertész egy évtizeddel ezelőtt elhangzott mondatát: „soha életemben nem tapasztaltam annyi becstelenséget, mint amióta Nobel-díjat kaptam”, utalva ezzel azokra a becsmérlő cikkekre, amelyek például a kormányoldali Magyar Nemzetben jelentek meg. A Fideszhez köthető lap gyakran írta le Kertész nevét ékezet nélkül, fordított sorrendben (Imre Kertesz) ezzel is kozmopolitaként beállítva őt, kizárva a magyar közösségből.

Sokan hívták fel Kertész Imrét, hogy ne vegye át a Magyar Szent-István Rend kitüntetést. Azonban a balliberális Heller Ágnes a Népszavának azt nyilatkozta, hogy Kertésznek „természetesen át kell vennie bármilyen állami kitüntetést, különösen akkor, ha a Magyarország államától jön”, és megjegyezte, hogy más nagy magyar írók is elfogadták az állami kitüntetéseket kommunista diktátoroktól a múltban. “Nincs Kertész ügy. Ő egy nagyszerű ember, mindezek felett áll.”

Orbán Viktor 2011-ben állította vissza a Szent-István rendet, 66 évvel annak megszüntetése után. A kitüntetést még Mária Terézia alapította 1764-ben és 1945-ben, a Második Magyar Köztársaság idején szüntették meg. A díjazottak között van Lámfalussy Sándor bankár, és Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszó is. Kertész, aki már rendelkezik Kossuth-díjjal és a Magyar Köztársaság Középkeresztje érdeméremmel is, Rubik Ernővel, a Rubik-kocka feltalálójával együtt veszi át a díjat.

Hivatkozás:

http://mno.hu/velemeny/kertesz-plagiumugye-es-a-balliberalis-modi-751223

http://valasz.hu/publi/szegeny-kertesz-imre-25172/?cikk_ertekel=1&ertekeles=2

http://www.welt.de/welt_print/kultur/literatur/article5116030/Ich-schreibe-keine-Holocaust-Literatur-ich-schreibe-Romane.html

http://www.zeit.de/kultur/literatur/2013-09/Imre-Kertesz-Vorab

http://index.hu/velemeny/2014/08/15/kertesz_imre_lett_a_kormany_holokausztbohoca/

http://nol.hu/kultura/kertesz-imre-allamositasa-1480351

Schmidt, Mária: “A Diktatúrák Természetéről” Heti Válasz August 14. 2014. 52-55. pp.