A legfontosabb hétvégi hírek röviden, egy helyen.
A Momentum által támogatott jelölt legyőzte a Fidesz-közelinek tűnőt az időközi polgármester-választáson
Az érvényes szavazatok 52,47 százalékával Bán István, a Momentum által támogatott független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Tolna megyei Pusztahencsén. Az ugyancsak független, ám erősen Fidesz-közelinek tűnő Iker Ibolya, a regnáló polgármester 47,53 százalékkal lett második. (Budapest Beacon)
Erősen döcög a Liget Projekt ÁSZ általi vizsgálata
A közpénzek felhasználásának őre, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Jobbik és a többi ellenzéki párt gazdálkodását majdnem annyi idő alatt folytatta le, mint amennyibe egy elvileg kész jelentéstervezet közzéadása telik a Liget Projekt beruházója, a Városliget Zrt. esetében. (Hvg.hu)
Karácsony szerint aki nincs velük, az a Fidesszel van
Az áprilisi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja – mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén. A Párbeszéd társelnöke kifejtette: a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz-KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között. (MTI)
Menekülnek a vidékről, ahonnan nézve Nyíregyháza a világ közepe
Nehéz olyannal találkozni Záhonyban és környékén, akinek ne lenne legalább öt, az elmúlt egy-két évben máshová – akár az országon belül, akár külföldre – költözött volt ismerőse. A záhonyi az ország egyik leggyorsabban elnéptelenedő járása, ahonnan nézve még Nyíregyháza is metropolisz. (Abcúg)
Az OLAF jelentése megerősíti, hogy a miniszterelnök családjáig ér a pályázati csalás gyanúja
Az Európai Csalás Elleni Hivatal súlyos szabálytalanságokat állapított meg az Elios Zrt., Tiborcz István azóta eladott cégének közvilágításos projektjei kapcsán. A Hivatalt a két éves vizsgálat eredményei arra indították, hogy a magyar hatóságoknak jogi lépések megtételét, az Európai Bizottságnak pedig 40 millió euró, azaz 12 milliárd forint visszafizettetését javasolta. (Átlátszó)
Az MTI nem tudósított az LMP társelnökének sajtótájékoztatójáról
Hadházy Ákos pénteken egy sajtótájékoztatón Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor miniszterelnök vejének közbeszerzéseiről beszélt. Az MTI nem számolt be a sajtótájékoztatóról. (444)
Szigetvári Viktor lett az Együtt miniszterelnök-jelöltje
Az Együtt Országos Politikai Tanácsa szombaton megnevezte a párt miniszterelnök-jelöltjét, testület elnökének, Szigetvári Viktornak a személyében. Nyilvánosságra hozták az országos listát is, melyet Juhász Péter pártelnök vezet. Szigetvári ezen a második, Hajdu Nóra alelnök a harmadik. Szigetvári hangsúlyozta: ők az egyetlen liberális-demokrata párt Magyarországon. (MTI, 444)
A Jobbik elnöke bemutatta három fővárosi parlamenti képviselőjelöltjét
A Jobbik felkészült az ország kormányzására, és arra, hogy tisztességes, biztonságos, élhetőbb Magyarországot teremtsen – jelentette ki Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szombati budapesti jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. Vona egyúttal bemutatta pártja három fővárosi parlamentiképviselőjelölt-jelöltjét. Bardócz-Tódor András fizikatanárt a 2., Kovács Tamás volt kardvívót és szövetségi kapitányt a 4., Gyenes Gézát, a párt egészségpolitikusát a 12. választókerületben indítja a párt. (MTI)
Németh Zsolt: „politikai öngyilkosság” volt a román kormányfő kijelentése
Németh Zsolt szerint a közép-európai térségi együttműködés „kopogtat az ajtón”, és Romániának el kell döntenie, hogy részt kíván-e ebben venni. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke a romániai magyar pártok vezetőivel közösen tartott szombat esti kolozsvári pódiumbeszélgetésen tért ki erre. Németh Mihai Tudose román miniszterelnök lobogásos kijelentését úgy kommentálta: „joga volt ezt a formáját választani a politikai öngyilkosságnak. […] Ilyen kijelentést Európában politikusok nem nagyon szoktak túlélni”. A székelyzászló kitűzésével kapcsolatban Tudose korábban kijelentette: „Ugyanaz lesz az álláspontom, mint akkor, amikor megpróbáltak kitűzni egy zászlót, egy nem tudom milyen napon. Akkor nagyon világosan megüzentem: ha az a zászló ott fog lobogni a szélben, minden ottani felelős ott fog lobogni a zászló mellett.” (MTI)
Továbbra sincs magyarázat a soros disznós képre
A poszt gazdája és a kép készítője sem nyilatkozik a felirat elkészítésének körülményeiről, a böllér viszont a Hír TV-nek azt mondta: semmit sem akartak üzenni a felirattal, az erdélyi kis falvakban amúgy sem annyira ismert Soros György, mint Magyarországon. (HírTV)
Két éve nem volt a kormány betétállománya ennyire alacsony
Decemberben 693,9 milliárd forintnyi likvid tartaléka volt a kormánynak a jegybanknál vezetett számláján – derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes statisztikai mérlegéből. Az állomány 267,4 milliárd forinttal alacsonyabb a novemberinél, az egy évvel korábbi szintnél pedig 446 milliárddal kevesebb. A csökkenés olyan mértékű volt most év végén, hogy ezzel kétéves mélypontra süllyedt a betétállomány nagysága. (Mfor.hu)
Ha az ember segélyt akar, nem árt, hogyha pedáns, például takarítja a WC-t
Részletek itt. (444)
Orbán megvédte Putyint a Welt am Sonntagnak adott interjújában
Orbán Viktor hosszú interjút adott a Welt am Sonntag című német hetilapnak. Ebben a Vlagyimir Putyinhoz fűződő viszonyáról kiemelte: az orosz elnököt „ördögnek kell nevezni ahhoz, hogy valaki jó európainak számítson”, pedig „ostobaság Putyint démonizálni”. Szerinte az európai Oroszország-politika „rossz, mert túl egyoldalú”. A kormányfő hazugságnak nevezte a lap fölvetését, miszerint a Soros-vitában rájátszanak az antiszemita ellenérzésekre, és kifejtette: az európai baloldali erők taktikájának része, hogy „antiszemitaként hurcoljanak meg” jobboldali politikusokat. Magyarországon a zéró tolerancia elve érvényesül az antiszemitizmussal szemben. „Zsidóként órákat lehet kipával sétálni Budapesten anélkül, hogy háborgatnák. Hol lehetséges ez még Európában?” – fogalmazott a kormányfő. (444)
A klérus a fideszes jelölt kihívója ellen lépett föl a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson
A katolikus egyház is beszállt a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásba. Németh László plébános arról beszélt a vasárnapi mise végén, hogy az egyháznak sosem volt még olyan jó dolga, mint az Orbán-kormányok alatt, ezért arra kérte a híveket, hogy ne támogassák a független, de a teljes ellenzék által támogatott Márki-Zay Pétert a választáson. (Index)
A Közös Ország Mozgalom egy hatalmas molinóval nekiment az ÁSZ-nak
„Orbán: kezemben az ÁSZ” – olvasható azon a Molinón, amelyet a Közös Ország Motgalom aktivistái helyeztek ki vasárnap a Lánchíd budai hídfőjénél, az Alagút Clark Ádám téri bejárata fölé. (Facebook.com)
Szaúd-arábiai rendőrök voltak, akikre rendőröket hívtak a múlt héten Cegléden
A turisták, akikre múlt héten rendőrt hívtak Cegléden, maguk is rendőrök, méghozzá Szaúd-Arábiából. Lapunk úgy tudta, hogy fogadta őket a városi rendőrkapitány is, ám ezen értesülésünket a rendőrség később cáfolta. (Budapest Beacon)
Bartók Csaba volt kézilabdázó lesz a Fidesz egyik jelöltje Szegeden
Bartók Csaba lesz a Fidesz egyik országgyűlésiképviselő-jelöltje Szegeden. A volt kézilabdázó, aki tagja volt az 1996-ban bajnok szegedi csapatnak, az 1-es választókerületben indul a kormánypártok színeiben. (Délmagyar)