Orbán: a bírósági döntést tudomásul kell venni – ez történt pénteken

szeptember 9, 2017

A jegybank 1,5 milliárd forintért reklámozza a fogyasztóbarát lakáshiteleket, állami megbízásokban jól teljesítő cégekre bízzák a kampányt; Orbán szerint a bírósági döntést tudomásul kell venni; Mengyi, Fónagy és Papcsák nem indulhat jövőre; rekordfizetése mellett reprezentációra is kirívóan sokat költ Orbán tanácsadója; gyorsul az infláció; Lázár János szíve szerint kiszállna az országos politikából; az Atv.hu szerint megvan a megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal a CEU ügyében; majdnem négyezer diák bukott meg az idei érettségin; hat Tesco-hipermarket zárt be a sztrájk miatt; csúfosan megbuktak az állami tankönyvek – pénteki hírösszefoglalónk.

Orbán: Soros György terve előtt kinyitották az ajtót

A kilincset az európai bíróság nyomta le szerdán. Orbán nem engedi, hogy bevándorlóország legyünk, de tudomásul veszi az ítéletet. (444)

Szél Bernadett: Képesek vagyunk letarolni az országot

Egyhangú szavazással kérte fel a Lehet Más a Politika (LMP) elnöksége Szél Bernadettet a párt miniszterelnök-jelöltjének,ő pedig azért vállalta, mert káoszt lát maga körül, és esélyt arra, hogy az LMP kormányra kerüljön. A 24.hu-nak adott interjújában a politikus beszél arról, hogy ehhez milyen szövetségeseket tud elképzelni, és kikkel nem dolgozna együtt semmi szín alatt, valamint arról is, összerakja-e a tanácsadónak felkért Ron Werber az első LMP-s gyűlöletkampányt. (24.hu)

Az Origo médiatörténelmet ír: rettegnek a nyugdíjasok, országszerte vadásznak rájuk

A részletekért kattintsanak! (444)

Lex CEU: Megvan a megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal, az Ab idén dönt

Megvan az előzetes elvi megállapodás az amerikai szövetségi kormánnyal, amit a Lex CEU előír – állítja egy kormánytag. A Lex CEU ügyében az Alkotmánybíróság ítélete várhatóan október 11-e után születik meg – valamikor még idén. Az Ab ítéletekre rálátó alkotmányjogászok szerint a bírák szinte biztosan nem mondják ki az alkotmányellenességet. (Atv.hu)

Csúfosan megbuktak az állami tankönyvek

Van olyan kísérleti tankönyv, melynek a rendelési darabszáma az állami nyomás ellenére megfeleződött. (Hvg.hu)

Hat Tesco-hipermarket zárt be a sztrájk miatt

A Tesco áruházak többsége továbbra is nyitva tart, jelenleg hat hipermarket és több kisebb üzlet bezárását rendelték el, mert nem tudták volna a vásárlókat a megszokott színvonalon kiszolgálni – közölte a Tesco sajtóosztálya pénteken az MTI-vel. Hangsúlyozzák: a helyzet folyamatosan változik. A vecsési áruház például nyitva volt ugyan, de a péntek délutáni zsibongás helyett néma csöndben ténfergett a pár vevő, csak a kasszák előtt volt tumultus. A szakszervezet online követi az eseményeket, jó pár áruház már bezárt, vagy a bezáráshoz közeli állapotban van. Van, ahol az igazgató állt be a hentespultba. (24.hu, 24.hu)

Gyorsul az infláció

Körülbelül 1 százalékponttal lehet magasabb az idei infláció, mint amire a kormány januárban számított. (444)

A jegybank 1,5 milliárd forintért reklámozza a fogyasztóbarát lakáshiteleket, állami megbízásokban jól teljesítő cégekre bízzák a kampányt

Egyedüli ajánlattevőként a New Land Media Kft. és a Frank Digital Kft. vitte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) márciusban kiírt, 1,5 milliárd forintos kommunikációs tenderét. A cégek feladata a jegybank által „fogyasztóbarát terméknek” minősített lakáscélú jelzáloghitelek társadalmi megismertetése érdekében tervezett kommunikációs kampány lebonyolítása. Ennek része egyebek mellet a logó és az arculat megtervezése, a kreatív stratégia elkészítése, a megvalósításhoz szükséges kreatív tervezés és gyártás, a különféle hirdetések létrehozása, a médiavásárlás, valamint a PR-rendezvények lebonyolítása is – vagyis lényegében A-tól Z-ig minden a két cég feladata lesz a kampányban. A megbízás a keretösszeg kimerüléséig, vagy legkésőbb 2019 végéig szól. A New Land Media Kft. – melynek például a „Ha Magyarországra jössz” kezdetű menekültellenes kormányzati gyűlöletkampányt is köszönhetjük – tulajdonosa Balásy Gyula. E vállalkozás, illetve Balásy másik érdekeltsége, a Longue Design Kft. az utóbbi időben igencsak jól szerepelt, ha állami megbízásokról volt szó. (Budapest Beacon)

Mengyi, Fónagy, Papcsák nem indulhatnak jövőre

A Magyar Idők alaposabb körképet közölt egyes fideszes politikusok jövőjéről. A legfontosabb már csütörtökön kiderült: a parlamenti frakciót eddig vezető Kósa Lajos városfejlesztési tárca nélküli miniszter lesz, az új frakcióvezető pedig Gulyás Gergely lesz, aki eddig a parlament legbefolyásosabb bizottságát, a törvényalkotásit vezette. A törvényalkotási bizottság új elnöke Hende Csaba lesz, aki 2010-2015-ben honvédelmi miniszter volt.  A honvédelmi és rendészeti bizottságot most szintén Kósa Lajos vezeti, miniszterként ott sem maradhat, utódja ezen a poszton a korábban rezsibiztosként ismert Németh Szilárd lesz. Az is kiderült, hogy a 2018-as választáson néhány választókörzetben új jelölt lesz. Mengyi Roland – aki ellen vádat emelt az ügyészség – helyett például Koncz Ferenc lehet a jelölt Szerencsen. A további részletekért kattintsanak! (444, Magyar Idők)

Lázár János a szíve szerint kiszállna az országos politikából

A kancelláriaminiszter a Magyar Nemzetnek adott videóinterjút:


(Magyar Nemzet)

Majdnem négyezer diák bukott meg az idei érettségin

A vizsgázók 5,5 százalékának nem sikerült megugrania a lécet. (444)

Rekordfizetése mellett reprezentációra is kirívóan sokat költ Orbán tanácsadója

Tizenhét miniszterelnöki megbízott segíti Orbán Viktor munkáját, de van közöttük egy, aki nemcsak rekordmagas, nettó 920 ezer forintos fizetésével tűnik ki, hanem azzal is, hogy messze ő költi a legtöbbet reprezentációs költségekre. Hegedűs Zsuzsáról van szó, aki a társadalmi felzárkóztatásról és a társadalmi konfliktusok kezeléséről ad tanácsokat a miniszterelnöknek, és emellett egy gyerekéhezés ellen küzdő alapítványt is vezet. Hegedűs tavaly annak ellenére költött másfél millió forintot éttermi számlákra és vendégfogadásra a minisztérium költségére, hogy a Direkt36 nem találta nyomát annak, hogy olyan rendezvényt szervezett volna, ahol neki kellett fizetni a meghívottak vendéglátását. (Direkt36)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):