Orbán: „Soros György bejelentette, hogy ő a magyar kormány ellenzéke”

június 3, 2016

Orbán Viktor

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök nem tudja elengedni a Soros Györgyben testet öltött gumicsontot, de a labdarúgó Európa-bajnokságon ott lesz Franciaországban.

Orbán Viktor miniszterelnök egyiptomi látogatásáról visszatérve szokásos péntek reggeli interjújával indított a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, és ha már ott volt, elővette az elmúlt hetekben oly szívesen kijátszott Soros-kártyát”.

Szerinte akárhogyan finanszírozza a civilszervezeteket, és próbál bejutni a magyar médiába a pénzével Soros György, az uniós vezetők döntéseit saját népük egyre erősebben ellenzi. Ebből előbb-utóbb baj lesz, ezt a vihar előtti csendet érzi mindenki Európában. Én még nem láttam olyat, hogy a népnek kelljen megváltoztatni az álláspontját egy ilyen fontos kérdésben — tette hozzá Orbán.

Soros azonban kormányt is akar buktatni, hiszen „Soros György bejelentette, hogy ő a magyar kormány ellenzéke”, és támogatja azokat a szervezeteket és magyar embereket, amelyek és akik „le akarják nyomni a magyar kormányt”, elsősorban a menekültkérdésen keresztül – magyarázta a kormányfő. A miniszterelnök a Soros-ösztöndíjak visszafizetésére is rátért: szerinte kommunista gondolat, hogy valaki pénzzel támogat valakit és azzal megvásárolja az illetőt.

Orbán úgy látja, hogy az iszlám világgal nem összekeveredve, de mellette békében tudunk élni. Azt gondolom, hogy ez egy olyan álláspont, amelyet a muszlimok szívesen fogadnak — jegyezte meg a miniszterelnök, aki szerint egy keresztény ember nem lehet muszlimellenes, azonban „nem akarunk muszlim szabályokat átvenni a saját életünkbe”.

Európának újra kell gondolnia a külpolitikáját, a „demokráciaexport nevű őrület” ugyanis megbukott, a közel-keleti káosz és annak következményei azt bizonyítják, hogy hagyni kell, hogy minden nép maga építse ki saját gazdasági, társadalmi kereteit, ezért amennyiben Európa ezt erőlteti, azzal újra és újra tüzet fog gyújtani a saját feje fölött — folytatta.

Az interjúból az is kiderült, miszerint a kormány be szeretné zárni a bicskei menekülttábort: akcióterv is van, de ez nem megy egyik napról a másikra, a helyieknek még egy ideig együtt kell élni a jelenséggel — tudatta Orbán.

Az oktatási rendszerről szólva elmondta: szerinte azt átalakították, csak közben megindult egy tárgyalássorozat, amelyek alapján korrekcióra van szükség. Az elkövetkezendő hetekben sok kormányülés lesz; a megnyitott kérdéseket a ciklus második felére kivétel nélkül le fogjuk zárni — közölte a miniszterelnök.

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatban a kormányfő minden magyar embert arra kért, hogy mérlegelje, elutazik-e Franciaországba, a szurkolóknak pedig azt javasolta, hogy utazás előtt regisztráljanak a konzuli szolgálatnál, amelyet a külügy az megerősít a kontinenstorna idejére. Ő maga egyébként ott lesz — feltehetően számos kormánypárti képviselővel egyetemben —, de saját elmondása szerint az ő helyzete más, mint az átlag szurkolóé, aki órákon át sorbanáll a tömegben.