Orbán szavai szerint Bajorországhoz csatolták Magyarországot – ez történt pénteken

január 6, 2018

Folytatódik a Marton-gate, a szcientológusokat pedig negyvenmillióra büntették – ez történt pénteken

A legfontosabb pénteki hírek röviden, egy helyen.

Magyarország lehet, hogy tízmilliárd eurónál is többet szórt ki az ablakon a közbeszerzési eljárások során 2009 és 2016 között

A magyarországi közbeszerzések során a teljes kiadások tizenöt-huszonnégy százaléka, 2,09 és 3,3 billió (6,7-10,6 milliárd euró) forint közötti összeget pazaroltak el 2009 és 2016 között – áll a budapesti korrupciókutató központ, a Corruption Research Center 2017 végén összeállított, száznegyvennégy oldalas, angol nyelvű tanulmányában. A dokumentum szerint az Európai Unió általi finanszírozás a közbeszerzési eljárások terén a kívánthoz képest ellentétes hatást váltott ki Magyarországon a verseny intenzitásának csökkenése és a korrupciós kockázati szint növekedénének köszönhetően. (Budapest Beacon, The Budapest Beacon)

Vizsgálódik az adatvédelmi hatóság a számvevőszéknél

Az adatvédelmi hatóság körbenéz az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) az Együttnek előrevetített bírság egyik tétele kapcsán. A számvevők ugyanis megállapították, hogy még 2015-ben 62 ezer forintnyi tagdíjat a párt rosszul könyvelt el, mert azt adományként tüntették fel. Az Együtt szerint ugyanakkor az ÁSZ-nak semmilyen információja nem lehet arról, ki tagja a pártnak, és ki nem, ez ugyanis különösen védett személyes adat. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azt mondta, hogy a történtek kapcsán már érkezett hozzájuk beadvány. Ezt ügyként kezelik, és kivizsgálják. (Magyar Nemzet)

123 milliós vissza nem térítendő támogatás Kósa Lajos mamája sertéstelepének

Százmilliós pályázati pénzen híznak a jószágok a Kósa Lajosné Bacskó Katalin, Kósa Lajos nyolcvankét éves mamája érdekeltségébe tartozó sertéstelepen. Több jogcímen is kap pénzt a cég az államtól, összesen 123 millió forintot. (Népszava)

Csökken a bankkártyaletiltás díja

A jelenlegi előírások szerint a bankkártya letiltását megelőzően negyvenötezer forintig a kártyabirtokosnak kell viselnie a kárt, a következő hét végére ez az összeg tizenötezer forintra olvad. Nem ez azonban az egyetlen, az ügyfelek számára kedvező változás, ami január 13-án életbe lép. (Azenpenzem.hu)

Simicska Lajos is megkapta Orbán Viktor sorosozva tarháló/tarhálva sorosozó levelét

Minderről a korábban Fidesz-, újabban Jobbik-közeli oligarcha fia, Simicska Ádám tájékoztatta a közvéleményt. „Mindig apámhoz fordul a Fidesz, amikor nagy bajban van.  :-)” – írta a fiatalabbik Simicska. (Facebook)

Multifunkciós rendezvénycsarnok és versenyuszoda épül Nagykanizsán

Együttesen tizenötmilliárd forintos beruházással kezdődhet meg egy multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok, valamint egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas új uszoda építése Nagykanizsán – jelentette be Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a zalai városban tartott sajtótájékoztatóján. (MTI)

Gyurcsány Gyurcsányra, Karácsony senkire sem szavazott a KI (sic! – a szerk.) legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje? Szavazzatok! című szavazáson

Polgár Béla kedden félig nyílt szavazást indított a fönti címmel. Ez alatt az értendő, hogy az láthatja a többiek szavazatát, aki maga is szavazott. Két lehetőség: Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely között lehet választani. Szombat reggel kilencig több mint kétezernyolcszáz szavazat érkezett, ebből Karácsonyra több mint ezerkilencszáz, Gyurcsányra 815. A Párbeszéd Magyarországért társelnökére szavazott többek közt Horn Gábor, Lamperth Mónika, Török Zsolt és Vajda Zoltán, míg a Demokratikus Koalíció elnökére egyebek mellett Gyurcsány Ferenc, Szabó Zoltán és Vágó István. Karácsony Gergely nem adott le szavazatot. (Budapest Beacon, Facebook)

A Soá relativizálásáért és hazugságért elnézést kért a kormányközeli, korábban Kuruc.info-közeli blogger

Előzmények és részletek itt.

Meg kell ismételni a december 17-i pusztahencsei polgármester-választást

A Pécsi Ítélőtábla végzése szerint meg kell ismételni a Tolna megyei Pusztahencsén, december 17-én rendezett időközi polgármester-választást, mert az egyik jelölt tiltott kampánytevékenységet folytatott. Az ítélőtábla ezzel részben fenntartotta a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) december 28-i határozatát, amellyel megsemmisítette a polgármester-választás eredményét, a megismételt választást január 14-re tűzte ki. A december 17-i választáson a független, de a helyi fideszes potentátokkal jó viszonyt ápoló volt polgármester, Iker Ibolya 269, kihívója, a Momentum által támogatott, ugyancsak független Bán István 288 szavazatot kapott. (Budapest Beacon, MTI, Index)

Orbán szavai szerint Bajorországhoz csatolták Magyarországot

Európában 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Németországban, a seeoni kolostorban, a Keresztényszociális Unió (CSU) Bundestag-képviselői háromnapos tanácskozásának második napján. „Továbbra is tekintsenek engem Bajorország végvári kapitányának. Bajorország déli határa a szerb-magyar határnál van, és amikor mi azt a határt védjük, akkor azzal védjük Bajorországot is” – jelentette ki.

Komolyan ezt mondta. Amúgy – bár a magyar küldöttségnek tagja volt Balog Zoltán, Gulyás Gergely, Rogán Antal, Szájer József és Szijjártó Péter is –, a berlini szövetségi kormány részéről senki sem tárgyalt velük. (Budapest Beacon, MTI)

A LMP nem fizeti ki a büntetést az ÁSZ-nak

Nem fogja kifizetni az LMP azt a 8,8 millió forintos büntetést, amit az Állami Számvevőszék helyezett kilátásba. Ungár Péter, a párt elnökségi tagja azt mondta: „abszurd lenne kifizetni valamit, amit mi ilyen szinten cáfolunk”. Az LMP elküldte észrevételeit a számvevőszéknek, amely azzal vádolja a pártot, túl alacsony áron bérel irodát. Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján közölte: tételesen cáfolták a számvevők megállapításait arról, hogy alacsony lenne az LMP négyszázezer forintos irodabérlési költsége. (Mérce)

Fél napot feküdt a sürgősségi folyosóján, a saját matracán egy asszony

Saját matracán fél napot feküdt a földön egy gerincbeteg a budapesti Szent Imre Kórház sürgősségi osztályán. A nőt délután vitte be a mentő a sürgősségire, mert munkahelyén rosszul lett. Ott azonban annyi volt a beteg, hogy nem jutott neki ágy, így volt élettársa vitt be neki otthonról egy matracot. Végül késő este látták csak el, az infúziót is a földön fekve kapta meg. A kórház szerint két napig nagyon sok betegük volt, ezért kellett ilyen körülmények között várnia. (RTL Klub)

Hatjegyű forintot fizet a sorosozós kampánynak a Fidesz kommunikációs igazgazója

Hidvéghi Balázs azt tervezi, hogy százezres nagyságrendben támogatja pártja kampányát. A kormánypárti politikus azt mondta: kíváncsian várja, hogy Simicska Lajos utal-e a kormánynak. (ATV)

Senki sem akarja üzemeltetni a diósgyőri stadiont

Senki nem jelentkezett az új diósgyőri stadion üzemeltetésére. A stadiont ugyanis tizenhárommilliárdból építette újra a Market Építő Zrt., és a tervek szerint februárban már átadnák, de ha nincs, aki üzemeltesse, akkor nehéz lesz. (444)

„Más egyetemeken úgy beszélnek a liberális demokrácia válságáról, mint tudományos témáról. Itt ebben élsz.”

Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (angol rövidítéssel: CEU) rektora interjút adott a Timesnak az egyetem körül kialakult helyzetről és az Orbán-kormány Soros elleni kampányáról. A rektor szerint a kormány Soros elleni kampány államilag támogatott gyűlöletkeltés, és egészen elképesztő, hogy egy EU-tagállam kormányzó pártja milliárdokat költ és egy teljes választási kampányt épít arra, hogy gyalázzon valakit, aki dollármilliárdokkal segítette a szülőhazáját. Ignatieff azt mondta: nincs még egy filantróp, aki annyit költött volna Magyarországra és Magyarországon, mint Soros György. (444)