Orbán: veszélyben az euró és a közös piac

július 13, 2016

Orbán ViktorOrbán Viktor

Orbán Viktor elárulta, kiket tart felelősnek az Európában kialakult válsághelyzetért, és egyben megoldást is javasol.

Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottságot (EB) hibáztatja az Európai Uniót (EU) sújtó válság miatt a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív napilapban hétfőn megjelent cikkében, és azzal a felhívással fordul a tagországokhoz, hogy vegyék vissza a hatalmi jogköröket Brüsszeltől.

A kormányfő a bizottság hibáinak egyik bizonyítékaként említi, hogy Nagy-Britannia lakossága megszavazta az ország kilépését az unióból. Orbán Viktor szerint véget kell vetni az „európai terv idealizálásának”.

Orbán biztos benne, hogy a britek a június 23-i kilépési döntés után saját kezükbe veszik a sorsukat: „Nem aggódom a britek miatt, a legtapasztaltabb európai demokráciáról beszélünk”[…] „Ehelyett inkább magunk miatt kellene aggódnunk” – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy látja: az EU válságát részben az idézte elő, hogy megnyitotta határait a migránsok előtt, részben az, hogy egyes tagországok az EB „hallgatólagos beleegyezésével” hagyták elszabadulni költségvetési hiányukat.

Szerinte veszélybe került a két legjelentősebb európai vívmány a közös valuta, és az egységes belső piac. Azáltal, hogy Magyarország lezárta határait a migránsok előtt, segített megmenteni az európai modellt és életmódot – jegyzi meg a kormányfő.

Az egyre nagyobb számú EU-kritikus hanggal kapcsolatban Orbán azt írja: a blokknak többet kell tennie annak érdekében, hogy bevonja az embereket a válság kezelésébe. „Minden személyre, minden nemzetre, minden tagállamra szükségünk van. Az intézmények ezt nem helyettesíthetik. Azok feladata a támogatás és a koordináció, de nem lökhetik a tagállamokat a háttérbe” – hangsúlyozta.