Párezres diáktüntetés; márciusban folytatják – ez történt pénteken

február 24, 2018

Folytatódik a Marton-gate, a szcientológusokat pedig negyvenmillióra büntették – ez történt pénteken

A legfontosabb pénteki hírek röviden, egy helyen.

„Bár még február van, de lassan itt a március” – ismét tüntettek a diákok

Több ezer ember – főleg diák – vett részt azon a péntek esti budapesti tüntetésen, melynek részvevői oktatáspolitikai rendszerváltást sürgettek. A szervezők bejelentették egy új mozgalom, a Diák vagyok megalakítását. Folytatás március 15-én. (Budapest Beacon)

Lehet, hogy ez nem hír, mindenesetre Tiborcz István barátja közvilágítási tanácsokat adott Felcsúton

Felcsúton az a társaság végezte a korszerűsítési tanácsadást, amelyik a kormányfő vejéhez köthető Elios-botrány egyik főszereplője. A felcsúti önkormányzattal szerződésben álló Sistrade Kft. tulajdonosa Hamar Endre, a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak jóbarátja. Sőt, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) jelentésében elmarasztalt Elios Innovatív Zrt-ben Hamar és Tiborcz üzlettársak is voltak. (Magyar Nemzet)

Végre: Tiborcz István vesz két szállodát Keszthelyen

Az elmúlt hónapokban két „tulajdonosrejtegető” cégről (BDPST, Longoria Holding Zrt.) derült ki, hogy Tiborcz István a meghatározó részvényese. A napokban egy harmadik vállalatot is a nevére vett a kormányfő veje, így hivatalosan is övé a keszthelyi Balaton-part két híres szállodája, a műemléki besorolású Hullám és a felújítás alatt álló Helikon, illetve a hozzá tartozó teniszkomplexum. (Valasz.hu)

Lehet, hogy hatéves káoszt hoz a Lánchíd és az Alagút fölújítása

Elképzelhető, hogy nem egy időben újítják fel a Lánchidat, a Váralagutat és a Clark Ádám teret, holott a tavaly áprilisban elfogadott közgyűlési előterjesztésben még ennek célszerűségéről írtak. Ha minden a tervek szerint halad, akkor hat éven át kell káoszra számítani a környéken. (Napi.hu)

Nagyon olcsón adja a reklámfelületeket politikai hirdetésekre Garancsi István cége

Az Esma Reklám Zrt. kilencvenöt százalékos kedvezménnyel kedveskedik a politikának. Garancsi István cége üzleti alapon nehezen értelmezhető árengedményt adott a választási kampány idejére a lámpaoszlopos elefántfül reklámtáblákra. A hirdetési helyek a kampány első napjára el is fogytak. (24.hu)

Tiborcz-gate: költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyészség

„A folyamatban lévő nyomozás során elvégzett és tervezett nyomozati cselekményekről – a nyomozás érdekeire tekintettel – felvilágosítást nem adahatok, biztosíthatom azonban, hogy az ügyészségnek nem célja a nyomozás eredményességének meghiúsítása” – válaszolt Polt Péter legfőbb ügyész Harangozó Tamás szocialista képviselő idevonatkozó írásbeli kérdésére. (Hvg.hu)

Az MSZP szerint Polt Péter a Fideszt védi politikai és gazdasági ügyekben is

Büntetőeljárás folyik pótmagánvádra azokkal a férfiakkal szemben, akik két éve megakadályozták, hogy a szocialista Nyakó István elsőként adja be a vasárnapi boltzáras népszavazási kezdeményezést. Ezt Nyakó közölte Budapesten, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt tartott sajtótájékoztatón, ahol Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a legfőbb ügyész nem tájékoztatta arról, milyen nyomozati cselekmények történtek az Elios-ügyben. Az ellenzéki politikus azt mondta: az ügyészség a történtek után fél évvel bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, ő pedig pótmagánvádat terjesztett elő. Hozzátette: a Fővárosi Törvényszék arról tájékoztatta most, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pótmagánvádas indítványa nyomán Cs. Mihály és társai ellen kényszerítés miatt büntetőeljárás folyik. Szerinte a „kopaszügyben” és az Elios-botrányban egy személy a közös, Polt Péter. A legfőbb ügyész a Fideszt védi politikai és gazdasági ügyekben is – hangoztatta. Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője beszámolt arról, hogy írásbeli kérdésére megkapta Polt Péter válaszát az Elios-ügyben. Emlékeztetett arra, hogy január 22-e óta tudni, hogy az ügyészség nyomoz az ügyben. A politikus szerint világossá vált, hogy Polt Péter „ismét kecskére bízta a káposztát”, mivel ugyanaz a Pest Megyei Főügyészség nyomoz az ügyben, amely már korábban elutasította a nyomozás megszüntetése miatti panaszt. (MTI)

Egy, vélhetően kormányközeli szórólap szerint a rabbinátus Márki-Zay Pétert támogatja Hódmezővásárhelyen

Részletek itt. (Index)

Két, „Mészáros Lőrinchez” köthető összefonódást is vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a „Mészáros Lőrinc” érdekeltségi körébe tartozó Status Geo Invest Kft. cégvásárlásait, illetve azt a tranzakciót, mely során egy vasútépítéssel foglalkozó céget, a V-Híd Zrt-t szeretné „Mészáros” a feleségével közösen bekebelezni. A GVH mindkét esetben megállapította, hogy a hatályos törvények alapján nem áll fenn olyan körülmény, mely miatt vizsgálni kellene az összefonódások piaci hatásait. (Mfor.hu)

A KSH szerint továbbra is fogy a magyar, tavaly több mint negyvenezer fővel

Tavaly Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6 százalékkal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji influenzajárvánnyal is összefüggésben – 3,7 százalékkal meghaladta azt. Tavaly 91 600 gyerek született, ami 1463-mal kevesebb, mint 2016-ban. 2016 szökőév volt, az élveszületések szökőnaphatástól megtisztított száma az előző évhez képest 1,3 százalékkal csökkent. Tavaly 131 700-an haltak meg, 4647-tel többen mint 2016-ban. A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás 18 százalékkal nőtt: a 2016. évi 33 990-nel szemben 40 100 fő volt. (MTI)

Balázs Péter erőteljesen kampányol Varga Mihály mellett

Mármint a színész, nem a volt külügyminiszter. (444)

Tizenkilencszer van leírva a csepeli önkormányzati lapban, hogy „Németh Szilárd”

A Csepeli Hírmondó legújabb, február 22-i számában Németh Szilárdról – akinek állandó receptrovata is van a lapban – tíz fotó van, és tizenkilencszer van leírva a neve. Az Együtt szerint ez a túlszerepeltetés a kampányidőszakban olyan nagy segítség, ami ésszerű indok nélkül privilegizálja más szervezetekhez és jelöltekhez, ezért az Együtt kifogást nyújtott be a választási eljárási törvény megsértése miatt a Csepel-Soroksár választókerületben illetékes választási bizottságnak. Németh – aki a Nemzetbiztonsági Bizottság és a Fidesz alelnöke, volt csepeli polgármester – ebben a választókerületben indul egyéniben. (Budapest Beacon, 444)

Aggasztó a helyzet az oktatást fölmérő Magyar Tudományos Akadémia szerint

Részletek itt. (444)

Kilencvenkilencre nőtt a parlamenti választásra bejelentett pártok száma

Újabb pártot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel kilencnkilencre emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy évvel ezelőtt 71 pártot vett nyilvántartásba a testület. A kilencvenkilencedik párt az Együtt a Magyar Kisebbségekért és Hátrányos Helyzetűekért Pártot (EMKHHP). Az NVB visszautasította az Európai Független-Centrum Párt (Független-Centrum Párt FCP) nyilvántartásba vételét, mert a jelölőszervezet bírósági bejegyzése nem volt jogerős a választás kitűzésekor. (MTI)

Debrecenben kampányolt Karácsony Gergely és Gurmai Zita

Magyarországnak nincs kormánya, a kormánynak csak alternatívája van – jelentette ki Karácsony Gergely, az MSZP-PM miniszterelnök-jelöltje Debrecenben. Karácsony a hajdú-bihari megyeszékhely főterén tartott utcafórumon azt mondta: „Magyarországot olyan rablóbanda irányítja, amelyik elfelejtette azt, hogy mire esküdött.” Gurmai Zita, aki az MSZP-PM színeiben abban a debreceni választókerületben méreti meg magát, ahol Kósa Lajos a Fidesz-KDNP jelöltje, azt mondta: „Orbán Viktor rendszerét a helytartóin keresztül lehet lebontani.” Ennek érdekében azt kérte híveitől, menjenek el szavazni, és a környezetükből vigyenek magukkal mindenkit, aki változást akar az országban. (MTI)

Papír van róla, hogy jogsértően segítette a szentendrei önkormányzat a Fidesz kampányát

A fideszes többségű szentendrei önkormányzatnál munkaidőben tolják a Fidesz kampányát. Spät Judit, az Együtt politikusa ezért kifogást nyújtott be az Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz, amely pénteken úgy határozott: jogsértést követett el az az önkormányzati dolgozó, aki munkaidőben a Fidesz kampányát segítette. (24.hu)

Orvoshiány miatt a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház csecsemő- és gyerekosztályán szünetel az ellátás

Részletek itt.

Balog Zoltán megpendítette a mindennapos óvodai testnevelés ötletét

A visegrádi négyek egészségügyi minisztereinek budapesti konferenciáján Balog Zoltán emberminiszter közölte: a kormány bevezette a népegészségügyi termékadót, egészségesebbé tette az iskolai közétkeztetést, átalakította az iskola büfék kínálatát és szigorú keretek közé szorította a gyerekeknek szóló étel és ital reklámokat is. Úgy vélte: a mindennapos iskolai testnevelés bevezetése – amelyet szerinte szeretnének az óvoda felé is elvinni – szintén hozzájárult ahhoz, hogy jobb eredmények vannak e téren, mint nyolc-tíz éve. (MTI)

Kirúgták munkahelyéről az OLAF-jelentést nyilvánosságra hozó szocialista képviselőnőt

Megszüntették a munkahelyét, és megfosztották két bizottsági tagságától azt a szocialista önkormányzati képviselőnőt Kalocsán, aki nyilvánosságra hozta az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) a Tiborcz-gate ügyében küldött észrevételeit. A baloldali többségű közgyűlésben Angeli Gabriella ellen szavazatott párttársa is, aki a szocialisták helyi elnöke. Közben a Népszava arról ír, hogy Felcsút sem marad ki a közvilágítás-korszerűsítési botrányból. (RTL Klub)

Romániai magyar fiatalokkal gyűjteti az aláírásokat egy fideszes képviselő

Mezőtúr fideszes képviselőjének és képviselőjelöltjének, Boldog Istvánnak gyűjtenek aláírásokat a romániai magyar fiatalok. Egyikük közölte: titokban kell tartaniuk, hogy Erdélyből jöttek, fizetést nem kapnak, csak szállást és ellátást. A kormánypárti képviselő nem nyilatkozott. (Hír Tv)

Egyetlen EU-tagállamként Magyarország nem vesz részt a Macron-féle európai konzultációban

A francia elnök a tavalyi választási kampányában megígérte, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatot az európai nép és az európai politika között. Ezért Emmanuel Macron konzultációt indít, ahol mindenki elmondhatná a véleményét Európa jövőjéről. Franciaországban tavasszal indul is az akció, jelentette be még januárban. Ezután egymás után csatlakozott a kezdeményezéshez a többi ország. A brüsszeli EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy huszonhat európai uniós vezető beleegyezett: lefolytatja a konzultációkat, de Magyarország nem. „Az egyetlen ország, amelyik nem fog benne részt venni, az Magyarország” – fogalmazott a Francia Köztársaság elnöke. (Index)