A parlament elfogadta a rezsicsökkentés harmadik ütemét

február 6, 2014

gas

A parlament ma elfogadta a rezsicsökkentés harmadik ütemére vonatkozó jogszabályt az áram, a gáz és a távfűtés árának további csökkentésére. Az MSZP és a Jobbik is megszavazta a törvényjavaslatot, annak ellenére, hogy számos képviselőjük távol volt. Az LMP és számos független képviselő a törvény elfogadása ellen szavazott.

A törvényjavaslat értelmében a fogyasztói földgáz ára április 1-től 6,5%-kal, az elektromos áram árát szeptember 1-től 5.7%-kal és a távfűtés árát október 1-től 3,3%-kal csökken.

A rezsicsökkentési törvényjavaslathoz fűzött másik bizottsági módosító indítvány szerint az úgy nevezett fogyasztóvédelem keretében a bankok akár 500 millió forintos bírságra is számíthatnak, ha olyan feltételt alkalmaznak a bankszámlaszerződésben, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából. A bankoknak lehetővé kell tenniük azt is, hogy havonta két alkalommal 75.000 forintot tranzakció-adó mentesen vehessenek fel ügyfeleik.

Hivatkozás:

Napi 150 ezer forintot lehetne kivenni a bankautomatákból, origo.hu; 2014. február 6.