A parlament elfogadta a paksi erőmű 10 milliárd eurós orosz hitelét

június 24, 2014

lmp2

Az LMP képviselői tiltakoznak a parlamentben

A kormánypárti képviselők hétfőn elfogadták a paksi atomerőmű blokkok építésére nyújtott, vitatott 10 milliárd eurós hitel-megállapodást Oroszországgal. A törvényt 110 igen és 29 nem szavazattal fogadták el 19 tartózkodás mellett. A Jobbik kivételével az összes ellenzéki párt nemmel szavazott, míg a Jobbik képviselői tartózkodtak a szavazástól.

Az ellenzéki pártok kritizálták a közbeszerzési eljárás, a megvalósíthatósági tanulmányok és a bővítéssel kapcsolatos nyilvános párbeszéd hiányát. Szél Bernadett, az LMP képviselője elmondta, „a kabinet az országot Vlagyimir Putyin kezére játszotta”, hozzátéve, hogy a 21 éves megállapodás „magas árfolyamkockázatot is magában hordoz”.

Az Együtt – Párbeszéd Magyarországért képviselői, Jávor Benedek és Szabó Tímea együtt tartott fel egy 700.000,- forintos óriási csekket, mivel ez az a becsült összeg, amennyibe a hitelmegállapodás minden egyes magyar állampolgárnak kerülni fog. Magyarország 2025-ig hívhatja le a hitelt, amit 21 év alatt fizet majd vissza. Jávor számításai szerint az ország a törlesztési időszak során a felvett összeg több, mint kétszeresét fogja visszafizetni.

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára megvédte az ügyletet, úgy nyilatkozott, hogy ennek a hitelnek legalább nincsenek politikai feltételei, szemben az IMF hitellel, melyet Gyurcsány kormánya idején vett fel az ország. „A kamatszint nagyon kedvező, 3,95%”.

A Jobbik, amely saját nyilatkozatai szerint is szoros orosz kapcsolatokkal rendelkezik, tartózkodott a szavazástól, bár korábban a nap során azt mondták, támogatni fogják a törvényt. Volner János, a Jobbik alelnöke azt mondta, támogatják a projektet, de nem támogatják a külföldi hitel felvételét.

A szavazás után azonnal az LMP öt képviselője állt fel tiltakozásképpen, mindegyikük más – más feliratú molinót emelt a magasba. Az LMP arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy a megállapodást továbbítsa az Alkotmánybíróságnak, és elmondták, az ombudsmanhoz fordulnak, amennyiben ezt nem teszi meg.

Szergej Kirijenko, a Rosatom elnöke és Németh Lászlóné korábbi magyar nemzeti fejlesztési miniszter január végén írta alá a megállapodást Moszkvában Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin államfők jelenlétében. A parlament a következő hónapban jóváhagyta a projektet.

A paksi erőmű tulajdonosa az állami MVM Zrt. Jelenleg négy, szovjet időkből származó 500KW teljesítményű blokkal üzemel, és a magyarországi energiaigény 40 százalékát elégíti ki. Az orosz Rosatom két új blokkot fog építeni egyenként 1 – 1,2 MW teljesítménnyel. Az orosz hitel az erőmű tervezési, építési és működtetési költségének 80 százalékát fogja fedezni, a fennmaradó 20 százalékot a magyar állam biztosítja.