A parlament elfogadta a paksi reaktor építésére vonatkozó keret-megállapodást

február 7, 2014

lmp

Az LMP képviselői (balról jobbra): Lengyel Szilvia, Szél Bernadett, és Schiffer András megzavarják a végszavazást

Tegnap az országgyűlés jóváhagyta a január 14-én az Orosz Állami Atomenergia Vállalattal (Roszatom) kötött keret-megállapodást két új atomreaktor felépítésére a paksi atomerőműben. A politikai ellenzék jelentős része nem vett részt a szavazáson, csakúgy, mint Illés Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője, környezetvédelmi államtitkár, aki hosszú ideje ellenzi az atomenergiát.

Bár eredetileg a szavazást csak jövő héten tartották volna, a Fidesz képviselői kézfeltartással megszavazták, hogy a végszavazást hozzák egy héttel előre, miután az összes, ellenzéki képviselők által benyújtott módosító javaslatot elutasították.

A név szerinti szavazás kikényszerítése után négy LMP-s képviselő zavarta meg a szavazást, szirénával, valamint “Nem leszünk orosz atomgyarmat!” és „Magyarország: eladva és eladósítva” feliratú plakátokkal. Az ülést levezető elnök harminc perces szünetet rendelt el, az őrök pedig Kövér László házelnök utasítására lefoglalták a hangosbeszélőt és a plakátokat. A szavazás azután folytatódott, hogy a parlament megszavazta a négy LMP-s képviselő kizárását a szavazásból.

Az előző este benyújtott módosító indítvány beterjesztésekor Szél Bernadett, az LMP társelnöke kritizálta a kormányt, mert az nem engedélyezett semmilyen nyilvános, szakértői, vagy politikai vitát, és figyelmeztetett, az LMP akár a falig is elmegy, hogy megakadályozza a kormányt abban, hogy elkötelezze az országot az atomenergia mellett.

„Ha Önök kormányra kerülés előtt őszintén elmondták volna a magyar állampolgároknak, hogy mire készülnek, Önök nem kaptak volna 2/3-ot, de még kormányra se kerültek volna. Hajmeresztő, amit Önök megcsináltak és én, illetve a Lehet Más a Politika folyamatosan küzdünk és a falig el fogunk menni azért, hogy Önök ne tudják ezt az országot ilyen helyzetbe hozni. Azt sem tudjuk, hogy miről szavazunk, mert egy keretszerződést kaptunk, viszont az összes fontos részlet egy részletes szerződésben szerepel.”

A parlamentben folyó szavazás alatt a Green Peace aktivistái tiltakoztak parlament előtt.

Egy másik megállapodást is beterjesztettek a parlament elé a projekt finanszírozásával  kapcsolatban. Csütörtökön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy Oroszország a projekt megvalósításához szükséges előre jelzett 10-12 milliárd euró 80%-át hitelezi meg 30 évre, az éves kamat mértéke 3.95-4.95% között mozog. A hitel visszafizetésére 2025 és 2046 között kerül sor, a két új paksi reaktor közül az első 2023-ban kezdi meg a termelést. A Népszabadság baloldali napilap szerint a projekt a magyar adófizetőknek legalább 3.000 milliárd forintba fog kerülni, de a költség akár jóval több is lehet, mivel az ilyen jellegű projektek költsége jelentős mértékben szokott emelkedni.

Hivatkozások:

3,9-4,9 százalék lesz a paksi euróhitel-kamat, nol.hu; 2014. február 6.

Paksi bővítés: szirénával tiltakoznak az ülésteremben, hvg.hu; 2014. február 6.