A parlamenti választásokat április 6-án tartják Magyarországon

január 20, 2014

Ader1

Áder János, köztársasági elnök hivatalosan is bejelentette, hogy a parlamenti választásokra április 6-án vasárnap kerül sor.

A köztársasági elnök hivatala közleményt adott ki, mely szerint Áder János az alábbi négy okkal magyarázta az időpontot (azt a tényt leszámítva, hogy az utolsó három parlamenti választásra április első felében került sor):

1. Magyarország polgárainak jogos elvárása, hogy a választási kampány időszaka ne nyúljon a szükségesnél és indokoltnál hosszabbra. Ezt a szempontot tiszteletreméltó elődeim is fontosnak tartották, amikor kiírták a választások időpontját.

2. Magyarország érdeke – demokráciánk közel két és fél évtizedes történetének közös tapasztalata alapján –, hogy politikai nemzetünk tagjaitól a 2014-ben felhatalmazást kapó új Országgyűlés mielőbb megalakulhasson, és az új kormány mielőbb munkához láthasson.

3. Magyarország pillanatai drágák, ezért hazánk polgárai szempontjából kiemelten fontosnak tartom, hogy az Európai Unió új költségvetésében rendelkezésünkre álló, több ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználását semmi se hátráltassa. Minél előbb lesz új felhatalmazással bíró kormány, a vállalkozások, intézmények, önkormányzatok és családok annál előbb juthatnak hozzá az ország gyarapodását és polgárainak jólétét szolgáló forrásokhoz.

4. Egy ország élete azonban nemcsak a pénzről, a gazdasági lehetőségekről szól, hanem az itt élők békéjéről és nyugalmáról is. Ezért a választások időpontját meghatározó döntésemmel azt is elő kívánom segíteni, hogy – túljutva a politikai pártok versengésével szükségszerűen együtt járó zajos kampányidőszakon – a húsvéti ünnepek lehetőleg már olyan békés és nyugodt keretek között telhessenek, ami mindannyiunk személyes és közös reménye, jogos óhajtása – bármi legyen is a hitünk.

Hivatkozás:

Áder április 6-ra tűzte ki a választásokat, napi.hu; 2014. január 19.