Pásztory: „egy ilyen elismerés kitüntetettjének lenni felelősséggel is jár”

augusztus 24, 2016

Lovagkereszt kétfarkúFotó: Facebook/Kétfarkú Kutyapárt

Szerda délutánig 78-an adták vissza a Lovagkeresztjüket. Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok indoklása talán minden eddiginél jobban rávilágít a tiltakozás valódi okára.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, napról napra egyre többen adják vissza a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, amiért Áder János államfő augusztus 20-a alkalmából a azzal tüntette ki Bayer Zsolt kormánypárti közírót, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosát. Azóta az is kiderült, hogy sem ő nem tervezi visszaadni, sem a Miniszterelnökség nem tervezi visszavonni a kitüntetést.

A kitüntetésüket visszaadók közül Rózsa Pétert, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesét és Wittinghoff Tamást, Budaörs polgármesterét sikerült elérnünk, de a tiltakozók között van Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó is, aki kedden a Facebookon jelentette be döntését, melynek indoklását az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük:

A véleménynyilvánításnak számtalan formája van. Lehet szavakkal, tettekkel, gesztusokkal hangot adni a nézeteinknek, az értékrendünknek, a gondolatainknak. Van, aki tüntetni megy, van, aki újságot ír, van, aki kővel dobál, van, aki mondatokkal. Én hiszek a kommunikációban, a párbeszédben, a vitában, a kulturált eszmecserében, ezért többnyire a szavaimmal próbálom formálni a környezetemet.

Végtelenül hiszek a szólásszabadságban és az emberi jogokban is.

Hiszek a gesztusokban és azok szemlélet-, társadalomformáló erejében. Éppen ezért volt rendkívül meghatározó pillanata a sportpályafutásomnak, amikor 2000. november 17-én, néhány nappal az olimpiai bajnokok és érmesek elismerése után, mi, paralimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes sportolók is ugyanolyan rangú állami kitüntetésekben részesültünk, mint ép társaink. Mindössze 16 éves voltam. Ugyanabban az épületben, ugyanolyan körülmények között, ugyanazon állami méltóságokkal kezet rázva vettük át a díjat, mint az ötkarikás játékok hősei.

Akkor még a csak a kitüntetések jeleztek valamiféle esélyegyenlőséget, amely később már más területeken is megmutatkozott. Egy gesztussal kezdődött a szemléletváltás, ami azóta is járja rögös, sikerekkel és kudarcokkal, fejlődéssel, majd visszaesésekkel tarkított útját.

Sportolóként és kétszeres paralimpiai bajnokként jobb és baloldali kormánytól is vettem át díjat, mindkétszer büszkén és emelt fővel, ugyanis azt éreztem, hogy egy ország ismeri el ezzel a sportteljesítményemet, nem pedig az éppen hatalmon lévő kormány vagy kormányfő. Fontos volt számomra ezen díjak párton, világnézeten, regnáló hatalmon felülálló mivolta.

Éppen ezért nagyon nehéz formálisan visszaadnom, mert megdolgoztam érte, mert mindent megtettem azért, hogy örömet és büszkeséget szerezzek a hazámnak azzal, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtom azon a világversenyen, amin épp indulok. Elhittem, hogy ha odaítélték, akkor nekem tényleg jár ez a díj. Ma is így gondolom.

Ahogy azt is, hogy egy ilyen elismerés kitüntetettjének lenni felelősséggel is jár.

Eddig is kaptak olyan emberek lovagkeresztet, aki másképp gondolkodnak a világról, más értékrend szerint élnek mint én, más területen, másfajta sikereket értek el. Volt, akinek a nevét olvasva még büszkébb lettem a birtokomban lévő kis zöld dobozkára, volt, akinek a nevét látva kevésbé.

Most viszont úgy érzem, nekem is gesztust kell gyakorolnom, mert a szavak itt már nem elegendőek, miközben tudom, hogy nincs jogi háttér a kitüntetés visszaadására vagy visszavonására. Tisztában vagyok vele, hogy jogilag továbbra is a Magyar Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztjének birtokosaként leszek számon tartva, ahogy Bayer Zsolt is.

Bayer Zsolt munkássága számomra a gyűlölet, a verbális erőszak szimbóluma, ami ellen minden eszközzel próbálok küzdeni, hiszen az emberiség romba döntésének legveszélyesebb fegyvere ez.

Azért adom vissza a lovagkeresztemet, mert hiszem, ha elegen veregetjük meg a döntéshozók vállát, ha sokan, sokféleképpen hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy mekkorát hibáztak, akkor visszafordítható ez a folyamat és a jövőben nem fordulhat elő ilyen. Vagy talán nem ilyen gyakran és látványosan.

Nem lehet követendő példa az újságírásban és a közbeszédben az a stílus, amit Bayer Zsolt képvisel.

Vissza kell adnom ezt a díjat a lelkiismeretemért, a családomért, akik egymás elfogadására, megértésére és a békés együttélésre neveltek, a tanáraimért, akik az újságírás felelősségére, etikájára és minőségére tanítottak és mindazon jóérzésű emberért, akiket megbántott, akik ugyanezt tennék a helyemben, akik becsületesen, kitartóan, elhivatottan végzik a munkájukat nap, mint nap, csak épp nem egy olyan „látványos” területen, mint a sport, kultúra vagy tudomány, amelyért kitüntetéseket osztogatnak.

Bayer Zsoltot nem ismerem személyesen, nem is ellene szól a vészharang kongatásának eme formája, még csak nem is annak, hogy bárki helyet és teret adna szélsőséges gondolatainak. Sőt, azt gondolom fontos, hogy ne lappangjanak felszín alatt ezek az indulatok és időről időre szembesüljünk, hogy még mindig vannak, akikben ilyen mélyen és magas lánggal forr a gyűlölet, ami azt jelenti egyúttal, hogy még van bőven tennivaló.

A kormány és a döntéshozók figyelmét szeretném felhívni arra a felelősségre, amellyel a gyűlölet legitimizálása jár. Mindenki számára nehezebb, rosszabb, fájdalmasabb jövőt eredményez egy olyan ország, amelyben az indulatok, egymás megbélyegzése, kirekesztése, emberi jogainak sárba tiprása teret nyer. Ez a felelősség ott van a vállukon, amikor egy kitüntetés odaítéléséről szavaznak, amikor egy demagóg gyűlöletkampány elindításáról, a családi belüli erőszakról, a kisebbségek védelméről. Minden egyes megnyomott igenben és nemben.

Üzenetértéke van a döntéseiknek, ahogy most az enyémnek is.

Éppen ezért köszönettel visszaadom a számomra megítélt és oda adományozott Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztjét.

Szerda kora délutánig 78-an adták vissza a kitüntetést. A teljesség igényével:

  1. Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa
  2. Kenyeres István vegyészmérnök, biotechnológus
  3. Tóth Bálint matematikus
  4. Rózsa Péter televíziós, újságíró
  5. Polgár András közgazdász
  6. Krausz Tamás történész
  7. Erdélyi Ágnes filozófus
  8. Péter Vladimir szobrászművész
  9. Galkó Balázs színész
  10. Kertesi Gábor közgazdász
  11. Köllő János közgazdász
  12. Varga Júlia közgazdász
  13. Bruszt László szociológus
  14. Varga Kálmán történész
  15. Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum volt igazgatója
  16. Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke
  17. Catherine Feidt volt francia tiszteletbeli konzul
  18. Felcsuti Péter bankár
  19. Darvas Ágnes egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE
  20. Fokasz Nikosz tanszékvezető, ELTE
  21. Hegyesi Gábor professor emeritus, ELTE
  22. Somlai Péter professor emeritus, ELTE
  23. Székelyi Mária professor emeritus, ELTE
  24. Tausz Katalin egyetemi tanár, ELTE
  25. Polónyi István oktatáskutató
  26. Kuti Éva oktató, kutató
  27. Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
  28. Dióssy László, Veszprém volt polgármestere
  29. Mosonyi Aliz író
  30. Lőcsei Jenő koreográfus
  31. Koncz E. Katalin, az Open Society Foundations budapesti igazgatója
  32. Inotai András közgazdász
  33. Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének volt igazgatója
  34. Péter Szuhay muzeológus
  35. Karsai László történész
  36. Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke
  37. Kende János operatőr
  38. Krausz Péter politikai elemző
  39. Kovács János Mátyás közgazdász
  40. Falus András immonológus, az MTA tagja
  41. Bíró András újságíró, emberjogi aktivista
  42. Báron György filmesztéta
  43. Kerekes András újságíró
  44. Soltész Anikó vállalkozó
  45. Juhász R. József költő
  46. Kabdebó György, a Filmjus elnöke
  47. Rajk László építész
  48. Székelyné Németh Mária volt isztambuli főkonzul
  49. Megyik János képzőművész
  50. Steiger Kornél filozófus, professor emeritus (ELTE)
  51. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász
  52. Koltai Tamás színikritikus családja
  53. Daróczi Ágnes kisebbségkutató
  54. Erős Ferenc pszichológus
  55. Talyigás Katalin, Szociális Innováció Alapítvány
  56. Lennert László távközlési szakember
  57. Valcsicsák Imre társadalomtudós
  58. Szalai Erzsébet szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
  59. Bernáth Gábor szociológus, a Roma Sajtóközpont egyik alapítója és volt igazgatója
  60. Horn Miklós, a Budapesti Gazdasági Főiskola ny. főigazgatója, főiskolai tanár
  61. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke
  62. Szomor Éva gyógypedagógus, Berlin Brandenburg International School
  63. Németh Péter főszerkesztő, Népszava
  64. Gál Péter közgazdász, egyetemi tanár
  65. Ripp Zoltán történész
  66. Kertész Iván zenekritikus özvegye
  67. Vágvölgyi B. András újságíró
  68. Pásztory Dóra paralimpikon
  69. Ranschburg Jenő pszichológus családja
  70. Kardos Péter főrabbi, az Új Élet főszerkesztője
  71. Farkas István közgazdász
  72. Snétberger Ferenc gitárművész
  73. Huseby-Darvas Éva Veronika kultúrantropológus
  74. Znamenák István színész, rendező
  75. Fodor Tamás színész, rendező
  76. Garaczi László író
  77. Tamás Gáspár Miklós filozófus
  78. Márton László író

(Forrás: 444.)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat: