Fotó: Facebook/Kétfarkú Kutyapárt

Szerda délutánig 78-an adták vissza a Lovagkeresztjüket. Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok indoklása talán minden eddiginél jobban rávilágít a tiltakozás valódi okára.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt, napról napra egyre többen adják vissza a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, amiért Áder János államfő augusztus 20-a alkalmából a azzal tüntette ki Bayer Zsolt kormánypárti közírót, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosát. Azóta az is kiderült, hogy sem ő nem tervezi visszaadni, sem a Miniszterelnökség nem tervezi visszavonni a kitüntetést.

A kitüntetésüket visszaadók közül Rózsa Pétert, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesét és Wittinghoff Tamást, Budaörs polgármesterét sikerült elérnünk, de a tiltakozók között van Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó is, aki kedden a Facebookon jelentette be döntését, melynek indoklását az alábbiakban minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük:

A véleménynyilvánításnak számtalan formája van. Lehet szavakkal, tettekkel, gesztusokkal hangot adni a nézeteinknek, az értékrendünknek, a gondolatainknak. Van, aki tüntetni megy, van, aki újságot ír, van, aki kővel dobál, van, aki mondatokkal. Én hiszek a kommunikációban, a párbeszédben, a vitában, a kulturált eszmecserében, ezért többnyire a szavaimmal próbálom formálni a környezetemet.

Végtelenül hiszek a szólásszabadságban és az emberi jogokban is.

Hiszek a gesztusokban és azok szemlélet-, társadalomformáló erejében. Éppen ezért volt rendkívül meghatározó pillanata a sportpályafutásomnak, amikor 2000. november 17-én, néhány nappal az olimpiai bajnokok és érmesek elismerése után, mi, paralimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes sportolók is ugyanolyan rangú állami kitüntetésekben részesültünk, mint ép társaink. Mindössze 16 éves voltam. Ugyanabban az épületben, ugyanolyan körülmények között, ugyanazon állami méltóságokkal kezet rázva vettük át a díjat, mint az ötkarikás játékok hősei.

Akkor még a csak a kitüntetések jeleztek valamiféle esélyegyenlőséget, amely később már más területeken is megmutatkozott. Egy gesztussal kezdődött a szemléletváltás, ami azóta is járja rögös, sikerekkel és kudarcokkal, fejlődéssel, majd visszaesésekkel tarkított útját.

Sportolóként és kétszeres paralimpiai bajnokként jobb és baloldali kormánytól is vettem át díjat, mindkétszer büszkén és emelt fővel, ugyanis azt éreztem, hogy egy ország ismeri el ezzel a sportteljesítményemet, nem pedig az éppen hatalmon lévő kormány vagy kormányfő. Fontos volt számomra ezen díjak párton, világnézeten, regnáló hatalmon felülálló mivolta.

Éppen ezért nagyon nehéz formálisan visszaadnom, mert megdolgoztam érte, mert mindent megtettem azért, hogy örömet és büszkeséget szerezzek a hazámnak azzal, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtom azon a világversenyen, amin épp indulok. Elhittem, hogy ha odaítélték, akkor nekem tényleg jár ez a díj. Ma is így gondolom.

Ahogy azt is, hogy egy ilyen elismerés kitüntetettjének lenni felelősséggel is jár.

Eddig is kaptak olyan emberek lovagkeresztet, aki másképp gondolkodnak a világról, más értékrend szerint élnek mint én, más területen, másfajta sikereket értek el. Volt, akinek a nevét olvasva még büszkébb lettem a birtokomban lévő kis zöld dobozkára, volt, akinek a nevét látva kevésbé.

Most viszont úgy érzem, nekem is gesztust kell gyakorolnom, mert a szavak itt már nem elegendőek, miközben tudom, hogy nincs jogi háttér a kitüntetés visszaadására vagy visszavonására. Tisztában vagyok vele, hogy jogilag továbbra is a Magyar Köztársaság Érdemérem Lovagkeresztjének birtokosaként leszek számon tartva, ahogy Bayer Zsolt is.

Bayer Zsolt munkássága számomra a gyűlölet, a verbális erőszak szimbóluma, ami ellen minden eszközzel próbálok küzdeni, hiszen az emberiség romba döntésének legveszélyesebb fegyvere ez.

Azért adom vissza a lovagkeresztemet, mert hiszem, ha elegen veregetjük meg a döntéshozók vállát, ha sokan, sokféleképpen hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy mekkorát hibáztak, akkor visszafordítható ez a folyamat és a jövőben nem fordulhat elő ilyen. Vagy talán nem ilyen gyakran és látványosan.

Nem lehet követendő példa az újságírásban és a közbeszédben az a stílus, amit Bayer Zsolt képvisel.

Vissza kell adnom ezt a díjat a lelkiismeretemért, a családomért, akik egymás elfogadására, megértésére és a békés együttélésre neveltek, a tanáraimért, akik az újságírás felelősségére, etikájára és minőségére tanítottak és mindazon jóérzésű emberért, akiket megbántott, akik ugyanezt tennék a helyemben, akik becsületesen, kitartóan, elhivatottan végzik a munkájukat nap, mint nap, csak épp nem egy olyan „látványos” területen, mint a sport, kultúra vagy tudomány, amelyért kitüntetéseket osztogatnak.

Bayer Zsoltot nem ismerem személyesen, nem is ellene szól a vészharang kongatásának eme formája, még csak nem is annak, hogy bárki helyet és teret adna szélsőséges gondolatainak. Sőt, azt gondolom fontos, hogy ne lappangjanak felszín alatt ezek az indulatok és időről időre szembesüljünk, hogy még mindig vannak, akikben ilyen mélyen és magas lánggal forr a gyűlölet, ami azt jelenti egyúttal, hogy még van bőven tennivaló.

A kormány és a döntéshozók figyelmét szeretném felhívni arra a felelősségre, amellyel a gyűlölet legitimizálása jár. Mindenki számára nehezebb, rosszabb, fájdalmasabb jövőt eredményez egy olyan ország, amelyben az indulatok, egymás megbélyegzése, kirekesztése, emberi jogainak sárba tiprása teret nyer. Ez a felelősség ott van a vállukon, amikor egy kitüntetés odaítéléséről szavaznak, amikor egy demagóg gyűlöletkampány elindításáról, a családi belüli erőszakról, a kisebbségek védelméről. Minden egyes megnyomott igenben és nemben.

Üzenetértéke van a döntéseiknek, ahogy most az enyémnek is.

Éppen ezért köszönettel visszaadom a számomra megítélt és oda adományozott Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztjét.

Szerda kora délutánig 78-an adták vissza a kitüntetést. A teljesség igényével:

1. Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa
2. Kenyeres István vegyészmérnök, biotechnológus
3. Tóth Bálint matematikus
4. Rózsa Péter televíziós, újságíró
5. Polgár András közgazdász
6. Krausz Tamás történész
7. Erdélyi Ágnes filozófus
8. Péter Vladimir szobrászművész
9. Galkó Balázs színész
10. Kertesi Gábor közgazdász
11. Köllő János közgazdász
12. Varga Júlia közgazdász
13. Bruszt László szociológus
14. Varga Kálmán történész
15. Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum volt igazgatója
16. Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke
17. Catherine Feidt volt francia tiszteletbeli konzul
18. Felcsuti Péter bankár
19. Darvas Ágnes egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE
20. Fokasz Nikosz tanszékvezető, ELTE
21. Hegyesi Gábor professor emeritus, ELTE
22. Somlai Péter professor emeritus, ELTE
23. Székelyi Mária professor emeritus, ELTE
24. Tausz Katalin egyetemi tanár, ELTE
25. Polónyi István oktatáskutató
26. Kuti Éva oktató, kutató
27. Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
28. Dióssy László, Veszprém volt polgármestere
29. Mosonyi Aliz író
30. Lőcsei Jenő koreográfus
31. Koncz E. Katalin, az Open Society Foundations budapesti igazgatója
32. Inotai András közgazdász
33. Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének volt igazgatója
34. Péter Szuhay muzeológus
35. Karsai László történész
36. Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke
37. Kende János operatőr
38. Krausz Péter politikai elemző
39. Kovács János Mátyás közgazdász
40. Falus András immonológus, az MTA tagja
41. Bíró András újságíró, emberjogi aktivista
42. Báron György filmesztéta
43. Kerekes András újságíró
44. Soltész Anikó vállalkozó
45. Juhász R. József költő
46. Kabdebó György, a Filmjus elnöke
47. Rajk László építész
48. Székelyné Németh Mária volt isztambuli főkonzul
49. Megyik János képzőművész
50. Steiger Kornél filozófus, professor emeritus (ELTE)
51. Kálmán Zsófia gyermekgyógyász
52. Koltai Tamás színikritikus családja
53. Daróczi Ágnes kisebbségkutató
54. Erős Ferenc pszichológus
55. Talyigás Katalin, Szociális Innováció Alapítvány
56. Lennert László távközlési szakember
57. Valcsicsák Imre társadalomtudós
58. Szalai Erzsébet szociológus, az MTA doktora, egyetemi tanár
59. Bernáth Gábor szociológus, a Roma Sajtóközpont egyik alapítója és volt igazgatója
60. Horn Miklós, a Budapesti Gazdasági Főiskola ny. főigazgatója, főiskolai tanár
61. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke
62. Szomor Éva gyógypedagógus, Berlin Brandenburg International School
63. Németh Péter főszerkesztő, Népszava
64. Gál Péter közgazdász, egyetemi tanár
65. Ripp Zoltán történész
66. Kertész Iván zenekritikus özvegye
67. Vágvölgyi B. András újságíró
68. Pásztory Dóra paralimpikon
69. Ranschburg Jenő pszichológus családja
70. Kardos Péter főrabbi, az Új Élet főszerkesztője
71. Farkas István közgazdász
72. Snétberger Ferenc gitárművész
73. Huseby-Darvas Éva Veronika kultúrantropológus
74. Znamenák István színész, rendező
75. Fodor Tamás színész, rendező
76. Garaczi László író
77. Tamás Gáspár Miklós filozófus
78. Márton László író

(Forrás: 444.)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat: