Régi arcok kaptak fontos pozíciókat az MSZP-ben

július 6, 2016

molnargyula

Molnár Gyula

Molnár Gyula új MSZP-elnök gyors személyi változtatásokba kezdett: a frakcióvezető Tóth Bertalan lesz, helyettese pedig Burány Sándor, aki korábban miniszter és államtitkár is volt. Mesterházy Attila megkapta az Országgyűlés költségvetési bizottságát, Nyakó István pedig kommunikációs igazgató lesz. 

Miután megválasztották Molnár Gyulát az MSZP elnökévé, elkezdődtek a pártban a személyi változások, ami több régről ismert politikus visszatérését is jelenti. Távozik a frakció éléről az eddigi elnök, Tóbiás József, valamint a frakcióvezető-helyettesek, Harangozó Tamás és Lukács Zoltán is. Az Index szerint a szerdai elnökségi ülésen döntöttek a javasolt utódokról, akiket a frakció fog megválasztani.

A lap szerint a frakcióvezető Tóth Bertalan, az általános frakcióvezető-helyettes pedig Burány Sándor lesz. Utóbbi korábban munkaügyi miniszter és gazdasági államtitkár is volt, most az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke. Burány helyét a bizottság élén Mesterházy Attila korábbi pártelnök veszi át.

Frakcióvezető-helyettes lesz Szakács László, Mesterházy Attila volt kabinetfőnöke és Varga László is, a zuglói Tóth Csaba pedig megtartja helyettesi posztját. Lukács Zoltán a szervezetfejlesztési kabinet vezetője lesz, Harangozó Tamás pedig rendészeti és korrupcióellenes ügyvivő.

Döntöttek arról is, hogy Nyakó István lesz a párt kommunikációs igazgatója, mert nagyon elégedettek voltak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésével és a nyilvánosságban való szereplésével.

Kedden kiderült az is, hogy Hunvald György lett az MSZP VII. kerületi elnöke, aminek az Index szerint Molnár Gyula és Kunhalmi Ágnes budapesti elnök sem örült. Ezért nem is fogják engedni neki, hogy képviselő- vagy polgármesterjelölt legyen, amíg le nem zárul a büntetőpere.