Rejtélyes betétesek a magyar adóamnesztiával közel 40 milliárd forintot mostak tisztára

január 22, 2015

money

Ha nem is pénzmosás, de talán az utána következő legjobb dolog, ami Magyarországon teljesen jogszerű. És mindennek a tetejébe még adómentes is.

Eddig mintegy 610 rejtélyes betétes élt a lehetőséggel, és hozta haza pénzét oly módon, hogy azután egyetlen forint adót sem kellett fizetnie. Ehhez mindössze arra volt szükségük, hogy legalább ötmillió forintot helyezzenek el egy úgynevezett stabilitási megtakarítási számlán öt évre. Az ilyen számlákon elhelyezett pénzt automatikusan állampapírba fektetik. A napi.hu gazdasági lap számolt be arról, hogy idáig 37,88 milliárd forint került elhelyezésre ilyen típusú számlákon, ami átlagosan 62 millió forintot jelent betétesenként.

A törvény szerint a bankok nem adhatják ki az ilyen számlatulajdonosok neveit a hatóságoknak.

A Privatbankar.hu arról számolt be, hogy ez a lehetőség igen csábító a sávos adó mértéke miatt. Ha valaki az első három évben hívja le a számlára betett összeget, akkor a jelenlegi 16 százalékos kamatadó kétszeresét kell megfizetnie. A negyedik év után már csak 8 százalék az adó mértéke, az ötödik évtől pedig az összeg adómentessé válik, sőt a mindenkori állampapírhozamokkal kamatozik.

Kritikusok szerint a konstrukció nem kedvez az adómorálnak.

Hivatkozás:

http://www.napi.hu/ado/tizmilliardokat_hozott_haza_az_adoamnesztia.592326.html